A restaurált kópia és az újonnan megjelent DVD jó alkalom arra, hogy felidézzük Sztehlo Gábor alakját és történetét – megérdemli.

Sztehlo Gábor lelkészcsaládból származott, Sopronban végezte el a gimnáziumot és a teológiát, majd 1935-től lelkipásztor lett Nagytarcsán. A református egyház 1942-ben hozta létre a Jó Pásztor Bizottságot, ennek kimondott célja a protestáns egyház zsidó származású tagjainak gondozása volt – valójában bátortalan kísérlet arra, hogy legalább a kikeresztelkedett zsidókért tegyen valamit a református egyház a kirekesztés és a fizikai erőszak árnyékában. A bizottság tagjai látogatták a munkaszolgálatosokat, az internálótáborokat, árvaházat hoztak létre, menleveleket, keresztleveleket állítottak ki. Sztehlo Gábor tovább ment ennél: 1944-ben, miután a németek megszállták az országot és megkezdődtek a deportálások, a Pax akcióban néhány hét alatt harminckét gyermekotthont szervezett meg. Minden rászorulónak segédkezet nyújtott, nem ragaszkodott ahhoz, hogy védencei kikeresztelkedettek legyenek. A háború végéig 1600 gyerek és 400 felnőtt köszönheti neki az életét.

Sztehlo Gábor (1909-1974)

Fáradhatatlanul, félelmet nem ismerve szervezte a mentést és a napi ellátást. Gettóból hozott ki gyerekeket, egyik búvóhelyről a másikra menekítette őket, ha valahol nyilas razzia fenyegetett, később, az ostrom alatt orosz katonákkal tárgyalt. Már a pincében fagyoskodva egy utópikus tervvel tartotta védenceiben a lelket: egy városállamról beszélt nekik, ahol együtt, szabadon, saját törvények szerint élhetnek majd. Az ötletet egy amerikai film, az 1939-ben Oscar-díjat nyert A fiúk városa szolgáltatta, amelyben Spencer Tracy alakított egy ír katolikus papot, aki nevelőotthonba gyűjtötte a bűnöző, kallódó fiatalokat, sajátos pedagógiával és munkával vezetve vissza őket a társadalomba.

Gyermekszereplők a Valahol Európában forgatásán (fotó: MAFIRT/Rév Miklós)

Sztehlo 1945-ben valósította meg ezt a tervet, hiszen a gyerekek szülei közül a legtöbben soha nem tértek haza, sőt a régi (1944-es) üldözöttek mellé az új rendszerben újak csatlakoztak: kibombázott árvák, a nyilasok és az osztályellenségeknek kikiáltottak gyerekei. A gyerekköztársaság, Gaudiopolis (‚Örömváros’) egy egykori nyaralótelepen, a Weiss Manfréd-család által felajánlott zugligeti, hét épületes telken alakult meg. Demokratikus modell és pedagógiai kísérlet volt: a közösségi élmény erejével akarta begyógyítani a soha nem gyógyuló lelki sebeket. Hasznos tevékenységgel, munkával, tanulással kötötte le a sokat szenvedett gyerekeket és fiatalokat, célt és perspektívát adott nekik. Saját államukban Sztehlo tiszteletbeli köztársasági elnök volt, de miniszterelnököt és a kormányt maguk közül választottak a gyerekek. Újságuk (a Ludas Matyi című szatirikus hetilap mintájára Gapo Matyi), pénzük (Gapo dollár), kórusuk, könyvtáruk volt, színházi előadásokat szerveztek. Tanultak, dolgoztak, szakmát szereztek. Kollektivizmus és vallásszabadság uralkodott, a nevelés egyik eszköze a fizikai munka volt. Az egymásra torlódott rendszerek üldözöttjei, zsidó árvák, a nyilasok és csendőrök gyerekei, arisztokraták sarjai és a rendőrség által ide hozott csavargó, bűnöző utcagyerekek építették együtt ezt a sajátos demokráciát, nem kevés feszültséggel. A konfliktusokat a saját törvényeik szerint oldották meg.

Szereplőválogatás a Valahol Európában című filmhez (Mafirt Krónika 82. 1947 augusztus) from Magyar Nemzeti Filmarchívum on Vimeo.

Rövid fennállásának csúcsán nyolcszáz gyerek élt itt, köztük sok későbbi híres művész és tudós: Sárközi Mátyás író, Horváth Ádám televíziós rendező (mindketten Molnár Ferenc unokái), Oláh György Nobel-díjas kémikus, Orbán Ottó költő, Szilágyi János riporter, Vargha Balázs író és pedagógus. Az intézmény lényegében önfenntartó volt, gyümölcsöt termeltek, műhelyeik voltak, minden elképzelhető adományozót felkutattak. De az erőfeszítések dacára rengeteget kellett nélkülözniük, mert rendszeres állami vagy egyházi támogatást nem kaptak. 1950-ben aztán államosították Gaudiopolist – ezzel meg is szűnt.

Ma is gyermekotthon működik a Budakeszi út 48. szám alatt (fotó: Wikimedia Commons)

Sztehlo ezután a nulláról kezdte, Pesthidegkúton szeretetotthont alapított, öregeket és fogyatékos gyerekeket gondozott, segédlelkész volt. Felesége két fiával együtt 1956-ban Svájcba disszidált, de ő maradt, kitartott, folytatni akarta munkáját. 1961-ben családját látogatta meg Interlakenben, állítólag egy Magyarországról érkezett levelet olvasva kapott infarktust, ezután maradnia kellett. Miután útlevele lejárt, látogatóba sem jöhetett haza szeretett hazájába. Pártfogoltjai mindvégig tartották vele a kapcsolatot. Svájcban hunyt el 1974-ben, hamvait a Farkasréti temetőben helyezték örök nyugalomra.

Valahol Európában - Mafirt Krónika 94, 1947. november from Magyar Nemzeti Filmarchívum on Vimeo.

A első volt a magyarok között, aki Világ Igaza kitüntetést kapott, 1972-ben, két évvel a halála előtt. Életében ez volt az egyetlen hivatalos elismerése. Ma szobra áll a Deák téren (Vígh Tamás szobrászművész alkotása, aki öccsével együtt szintén a gyermekotthon lakója volt), s a Budakeszi útról nyíló kis utca viseli a nevét, amely azzal a telekkel határos, ahol a gyerekváros működött. 2010 óta – amikor az embermentőkről nevezték el a budapesti rakpartokat – az ő nevét viseli a Batthyány tér és a Lánchíd közé eső budai szakasz. Egykori gondozottjai alapítványt hoztak létre az emlékére, Donáth László evangélikus lelkész Békásmegyeren az ő szellemében működteti a Gaudiopolis szeretetházat.

Egyre fogyatkozó számú mentettjei mindent megtesznek azért, hogy emléke fennmaradjon. Mégis elgondolkodtató, hogy amikor a centenáriumi évben az alapítvány 300 példányban sokszorosította a róla szóló filmet és kiajánlotta az iskoláknak azzal, hogy személyes beszélgetésre is készek a gyerekekkel a vetítés után, mindössze két iskola élt a lehetőséggel. Szántó Erika két nagy hatású filmet forgatott róla, egy dokumentumfilmet és egy egy Európa-díjas játékfilmet Huszti Péter főszereplésével. De a legszebb, máig megrendítő hatású emléket Radványi Géza állított neki Valahol Európában című filmjével.