Jávor Pál 1902-ben született Aradon, a gimnáziumi éveiben Szombathelyen élt. Ezt követően különböző színiiskolákat végzett, 1922-től 1924-ig a Várszínházban és a Renaissance Színházban játszott, majd vidékre került, 1924-1928 között Székesfehérvárott, Kaposváron, Esztergomban, Veszprémben, Kispesten és Szegeden lépett fel. 1928-ban a Magyar, 1929-ben a Belvárosi és a Fővárosi Operettszínházhoz szerződött. 1930-tól 1935-ig a Vígszínház, 1935-től 1944-ig a Nemzeti Színház tagja volt.

A harmincas évek elején összeforrt nevével a hazai hangosfilmváltás. A Csak egy kislány van a világon (Gaál Béla, 1930) című filmben ő az első színész, aki egy rövid epizódban dalra fakad, majd a Kék bálvány (Lázár Lajos, 1931) című, első teljes értékű hangosfilmben főszerepet játszik.

1931 és 1944 között a magyar filmek szinte nélkülözhetetlen szereplője volt, lenyűgöző munkabírása lehetővé tette, hogy ebben az időszakban minden ötödik magyar filmben játsszon. Vígjátékszerepei váltak igazán jellegzetessé, szerelmes férfit, elegáns hódítót játszott, ebből az időszakból legemlékezetesebb alakításai közé tartozik a Hyppolit a lakáj Benedekje, az Elnökkisasszony mérnöke, vagy a Nem élhetek muzsikaszó nélkül Balázsa – ez utóbbit utolsó interjújában is említi, mint egyik kedvenc, szívesen játszott szerepét. 

„A magyar középosztály férfiai álmaikban Jávor Pálnak hitték magukat.” –  Perczel Zita Jávor Pálról

Olyan színésznőkkel dolgozott együtt, mint Ágay Irén, Muráti Lili, Fenyvessy Éva, Perczel Zita, Szörényi Éva, Szeleczky Zita, Tolnay Klári vagy Dajka Margit. Emellett gyakran játszott adaptációkban, színpadi alakításaival is nagy sikereket ért el.

A beszélő köntös (forrás: NFI)

Jávor az általa megformált bohém, nagyvilági, csábító karakterekhez csak részben hasonlított, polgári életet élt, sokat dolgozott. 1934. július 24-én feleségül vette Landesmann Olga légtornászt. 1939-ben a Halálos tavasz című filmben Karádyval alkottak egy párt, nevük összekapcsolódott, annak ellenére, hogy karrierjük meglehetősen különbözött egymástól. Karády a következő évektől a háború végéig egyre több szerepet kapott, Jávor Pál viszont, kívülálló, szókimondó karaktere, illetve felesége zsidó származása miatt egyre kevesebbet. A színjátszás volt számára az első, sosem fordított különös gondot sztárkultusza építésére. Ennek ellenére számos sikerfilmben szerepeltek együtt, ilyenek például a Valamit visz a víz és a Makrancos hölgy. Később mindkettőjüket üldözték a nyilasok és a kommunisták is.

Karády Katalin és Jávor Pál a Valamit visz a víz forgatásán  (1943) 

A náci ideológia ellen rendre felszólalt, 1942-ben így nyilatkozott a későbbi nyilasokról: „A hungaristák nem hogy egy államot, de egy kisebb sertéshízlaldát sem tudnának menedzselni. Nevetséges nemzetképükről és kirekesztő alaptéziseikről már nem is beszélve.” Állandó konfliktusa volt Kiss Ferenccel, a Színművészeti és Filmművészeti Kamara antiszemita elnökével, először a zsidó színészek nyugdíjának megvonása kapcsán. Vidékre menekült feleségével és barátjával, Karády menedzserével, Egyed Zoltánnal. Amíg helyzete engedte, kiállt zsidó színészbarátaiért a kamaránál, anyagilag támogatta őket. 1944. március 24-én, a Kaméliás hölgyben lépett utoljára a Nemzeti Színház színpadára, áprilisban eltiltották a színészettől. A német megszállás után letartóztatták, szabadulást ajánlottak neki, ha elválik feleségétől. Jávor Pál nemet mondott. Sopronkőhidára, majd Mauthausenbe indultak, végül 1945 júliusában hazatérhetett, ő és felesége is túlélték a háborút.

1940-ben a reprezentatív, kétszázadik hangosfilmnek hirdetett Dankó Pista címszerepét játszotta el, ugyanekkor a külföldön nagy sikert elérő Tóparti látomásban Koltay Iván szobrászművész megformálásáért európai hírnevet szerzett magának. 1939-ben A dunai hajós című osztrák, 1942-ben a Fehér emberek és a Carmela című olasz filmekben szerepelt. 1944-ben lépett utoljára színpadra. 1945-ben a második világháború utáni első magyar film, A tanítónő férfi főszereplője volt. Amerikába indult szerencsét próbálni, azonban szegényes nyelvtudása miatt nem sikerült bejutnia a hollywoodi stúdiókba. Mindössze két filmben, A nagy Carusoban és a Párizsi megbízatás – Budapest nem felelben kapott kisebb szerepeket. Később kényszerűségből éjszakai portásként is dolgozott.

Egy dunai hajózáson

1957-ben izraeli vendégszereplése után legnagyobb örömére hazatért, újra magyar nyelven játszhatott. Szerződtette a Nemzeti Színház, annak ellenére, hogy korábban Major Tamás, a színház akkori vezetője többször is visszautasította. 1958-ban Várkonyi Zoltán vele kezdte el forgatni Sóbálvány című filmjét, de csak a próbafelvételekig jutottak el. Jávor Pál 1959 augusztusára már nagyon legyengült, utolsó kívánsága az volt, hogy még egyszer úgy mulathasson, ahogyan egész életében szeretett. Minden kívánsága szerint történt, a János kórház kertjének egy félreeső zugában még egyszer eljátszották neki legkedvesebb nótáit a budapesti muzsikus cigányok. Jávor Pál a magyar színház- és filmtörténet felejthetetlen egyénisége. Nemzedékek számára volt elérhetetlen álomférfi vagy példakép, korszakos egyéniségéhez éppúgy hozzátartozik a Jávor-bajusz és a Jávor-kalap, mint a „Jaj, de szép kék szeme van magának” kezdetű nóta, amit generációk énekelnek nosztalgiával.