Kőbányai proletárcsalád ötödik gyermekeként jött a világra (a hétből), bántalmazó, lóversenyező apával. Csenevész koraszülött volt, egy nagynéni megjegyzése szerint „nehéz lesz hozomány nélkül férjhez adni”. A rút kiskacsából hattyú lett, de a gyerekkori sérülések nem múltak el nyomtalanul: élete végéig bizalmatlan maradt a férfiakkal, visszahúzódó, zárkózott természetű maradt. Egy gyereksegély-akcióval járt pár hónapot Svájcban és Hollandiában – ennyi volt számára a gondtalan gyerekkor. Apja halála után a család megélhetés nélkül maradt, így 20 évesen hozzáment egy nálánál jóval idősebb tisztviselőhöz, aki biztos egzisztenciát nyújtott számára. Ifjú feleségként semmihez sem értett, csak adósságot csinált: vásárlásfüggő volt, saját bevallása szerint ebben az időben 300 pulóvert és 200 retikült gyűjtött össze. Később, már befutott színésznőként porcelánt és ezüstöt gyűjtött szenvedélyesen, különösen szerette a madárfigurákat. Csak hamutartó-gyűjteménye 60 darabból állt.

Türelmes férje három év múlva, 1933-ban elvált tőle. „Luxusnő vagy. (…) Egy ilyen dísznő, mint te, nem való kétszobás lakásba. Te ne főzzél. Ne várd este az uradat. Te ragyogjál és pompázzál. Én kimerültem” – idézi fel férje reagálását Hogyan lettem színésznő címet viselő önéletrajzi írásában, amit valójában felfedezője és menedzsere, Egyed Zoltán újságíró írt. A válása és az első színpadi fellépése között eltelt években a kor szép kifejezésével élve „magánzó” volt: gáláns udvarlók versengtek a kegyeiért, későbbi amerikai barátnője, a magyar származású bestsellerszerző, Claire Kenneth szerint a Tisza-családból is, de a pesti pletykák magáról Churchillről is suttogtak (utóbbi azért túlzás, a későbbi brit miniszterelnök sohasem járt Budapesten).

Gyerekkorától álmodozott róla, hogy színésznő lesz

Gyerekkorától dédelgetett álmait arról, hogy egyszer színésznő lesz, nem feledte: átmenetileg bár, de színitanodákat is látogatott. 1938-ban egy barátnője által adott vacsorán ismerkedett meg Egyed Zoltán újságíróval, aki vérbeli menedzser volt és rajongott az „érdekes” nőkért. Elég volt egyszer hallania a spicces Karádyt dudorászni, nemcsak hogy beleszeretett, de úgy vélte, itt az alkalom: álmai amerikai típusú, nagy sztárját akarta felépíteni belőle, mégpedig sürgősen. Elvitte a város legjobb színész-pedagógusához, Aczél Ilonához, hogy magánórák segítségével művelje ki. Bár a tanárnő is tehetségesnek és figyelemreméltó jelenségnek tartotta (szemben Egyed korábbi jelöltjeivel), azonban a gyorstalpaló nem pótolhatta a színpadi tapasztalat hiányát.

Karády (művésznevét is menedzserétől kapta) 28 éves ekkor, a kései indulásból fakadó hátrányokat a színpadon nem tudta ledolgozni. A Pesti Színházban mutatkozott be egy Maugham-darabban. Egyed megelőző sajtókampányának köszönhetően a közönség érdeklődő, a kritikák részben elismerőek, az előadás mégsem lett sikeres. Színpadon sosem mozgott igazán biztonsággal, noha később kifejezetten neki is írtak darabokat, Egyed pedig kitartóan egyengette az útját.

Az áttörést a film hozta el számára, amit második felfedezőjének, Zilahy Lajos írónak köszönhetett, aki rendező és saját filmjeinek producere is volt. Eddig nem adta el bestsellerének, a Halálos tavasznak megfilmesítési jogait, holott több amerikai ajánlatot is kapott. Most viszont a női főszerepet egy kezdő magyar színésznőre bízta, jó érzékkel. A Halálos tavasz, amelyben partnere a sikerei csúcsán lévő Jávor Pál volt, páratlan közönség- és kritikai sikert aratott. Karády énekesnői pályafutása is ebben kezdődött. Dalai máig a bánatos, boldogtalan szerelem himnuszai (Ez lett a vesztünk, Gyűlölöm a vadvirágos rétet).

Új típust hozott a magyar filmbe: a romantikus végzet asszonyát, aki tele van titkokkal, szeszélyes, kiismerhetetlen. Hazánkban addig ismeretlen intenzitású sztárkultusz alakult ki körülötte, frizuráját, öltözködését tömegek másolták, míg mások ugyanilyen elszántan utálták. Naponta százak ostromolták autogramért, 136 Karády-klub alakult szerte az országban. Karrierjének csúcsa az 1942-es év, amikor hét filmjével tartotta lázban rajongóit. Ez az év a magánéletben is döntő jelentőségű: ekkor ismerkedett meg élete szerelmével, Ujszászy Istvánnal, a magyar katonai hírszerzés és elhárítás parancsnokával, aki a sikertelen kiugrási kísérlet egyik előkészítője volt. Házasságot terveztek, de a történelem másképp alakult, egyre sötétebb felhők gyülekeztek.

Magánéletében visszahúzódó és zárkózott volt, kerülte a társaságot, az új kapcsolatokat. Még a házban, ahol lakott, sem tudták a szomszédai, ki ő. Bár folyamatosan szerepelt a sajtóban, az információkat maga alakította, és mindvégig tudatosan élt is a titokzatosság, a hallgatás legendateremtő erejével – nemhiába hasonlították Greta Garbóhoz. Tisztában volt vele, hogy a rivaldafény nem tart örökké, ezért tudatosan osztotta be bevételeit is: ingatlanokat vásárolt, hódolóitól is ezeket kapott.

Ugyanakkor nagyfokú szociális érzék és segítőkészség jellemezte. Nem politizált, de bizonyos, számára emberiességi okokból magától értetődő gesztusaival és köztudott németellenességével kivívta a szélsőjobb haragját és támadásait. Több lakása is volt Budapesten (Nyári Pál utca 9., Bástya u. 12., Lepke utca 26., Művész utca 6.) ami azt is lehetővé tette számára, hogy üldözötteket bújtasson. G. Dénes György dalszövegírót, jó barátját Ujszászy segítségével a munkaszolgálatból hozatta vissza. A tiltó rendelkezések dacára zsidó származású magántitkárt alkalmazott, amiért Kiss Ferenc színészkamarai elnök feljelentette, 4000 pengő pénzbüntetéssel sújtotta, ami nagy pénz volt akkoriban.

A német megszállást követően, április 18-án, mint Ujszászy barátnőjét, a Gestapo vele együtt őrizetbe vette. A Sváb-hegyen, a Melinda szállóban kialakított börtönben, majd a Gyorskocsi utcai fogdában tartották fogva, vallatták, bántalmazták. Három hónap után engedték szabadon, de ezután is rendőri felügyelet alatt maradt, az átéltek lelki hatása pedig sohasem múlt el. Nagy szerelme 1945-ben szovjet hadifogságba, majd az ÁVH őrizetébe került, további sorsa ismeretlen.

Filmjeit, dalait betiltották, utolsó 1945 előtti filmjének elkészült tekercsei dobozba kerültek, a Gazdátlan asszonyt Simor Erzsivel fejezték be. Az ostrom alatt különböző helyeken bujkált, ezzel kapcsolatos emlékeit egy 1947-es életútinterjúban idézte fel, tudásunk erről az időszakról mégis töredékes és ellentmondásos. Az azonban bizonyos, hogy egy gyerekcsoportot is megmentett a biztos haláltól, akiket egy nyilas kísért a Duna-partra. A nyilast ékszerrel és arannyal vesztegette meg, a gyerekeket pedig városmajori háza pincéjében bújtatta el és gondozta egészen a háború végéig. Köztük volt Gömöri János későbbi újságíró, aki így emlékezett: „Nagyon jó életünk volt Karády Katalinnál. Gyakran ült a zongorához és énekelt nekünk.” A színésznő embermentő tevékenységéért 2004-ben posztumusz Világ Igaza kitüntetést kapott, amelyet a Filmarchívum őriz.

Karády Katalin embermentésért kapott Világ Igaza kitüntetése ma a Filmarchívumban található.

Ha abban reménykedett, hogy az átéltek után új világ kezdődik a számára 1945-ben, csalódnia kellett: az új rendszer sem fogadta be, felrótták neki katonadalait, a frontkatonák hangulatának javítását célzó rövidfilmjeit. A hagyományos „polgári színjátszás” sem volt többé aktuális. A régi rendszer szimbólumának tartották, agyonhallgatták, filmjeit betiltották. Még két filmet forgathatott, az utolsóban, a Forró mezők című Móricz-adaptációban élete egyik legjobb alakítását nyújtotta. Még néhány színházi és operettszerepet játszhatott, aztán semmi. Alkalmi fellépésekből próbált megélni, nélkülözés és megalázó helyzetek közepette.

Karády Katalin a harmincas években (forrás: MTI Fotó/Magyar Fotó: Várkonyi László)

1951-ben szánta el magát arra, hogy véglegesen elhagyja az országot. Barátnőjével, Frank Irmával kalapszalont nyitottak először Brazíliában, Sao Paulóban, majd, miután 1968-ban megkapja az amerikai letelepedési engedélyt, New Yorkban, a Madison Avenue-n.

Amerikában még az addiginál is rejtőzködőbb életet élt, aminek oka és következménye is lehetett, hogy nem tanult meg jól angolul. Alkalmanként fellépést vállalt a magyar közösség rendezvényein, új dalok is kerülnek a repertoárjába. 1972-ben két segélykoncerten lépett utoljára színpadra, ezután teljesen elzárkózott a nyilvánosságtól. Egyszer tett kivételt: 1973-ban átfogó interjút ígért Sándor Pálnak, de a találkozás kudarccal zárult, Zsombolyai János kameráját nem engedte a közelébe, a kérdéseket megkerülte.

Karády Katalin a hetvenes években Amerikában (forrás: Hangosfilm.hu)

A hatvanas évek végén volt egy kísérlete a hazatérésre, felvette a kapcsolatot a magyar hatóságokkal és azt kérte, hogy a Lepke utcai villát visszakaphassa. Ebből azonban nem lett semmi: talán a reakciók sem az általa elvárt módon alakultak, ő maga is határozatlan volt, a repüléstől is félt. 1980-ban, amikor a hetvenedik születésnapja alkalmából hazahívták, már csak egy kalapot küldött maga helyett. 1990. február 8-án, New Yorkban halt meg, Budapesten temették el.

A hetvenes-nyolcvanas évek fordulóján lett ismét legenda: amikor 1979-ben a Hamvadó cigarettavég címmel a Hanglemezgyártó Vállalat válogatást adott ki a dalaiból, meglepő módon özönleni kezdtek a megrendelések. Egész brigádok rendelték meg a lemezt, amely 300 ezer példányban fogyott el (míg például az Abba lemezeit 130 000 példányban dobták piacra). Ugyanekkor sorok kígyóztak az újra a műsorra tűzött Halálos tavasz jegyeiért a Filmmúzeumban, egy évig ment teltházzal. (De csak ez az egy film: a Valamit visz a víz, ugyancsak Zilahy rendezésében, ugyanezekkel a szereplőkkel csak egy hónapig maradt műsoron). Viharos feltámadásában a nosztalgia, az erotikus és politikai mítosz – valamint a mindezeket körüllengő titok is szerepet játszott.

Varázsa, rejtélyessége nem oszlott, elég csak ránézni a videomegosztók nézettségi számaira. Máig vannak rajongói, dalait rendszeresen feldolgozzák. Az intim vonatkozásokra kiéhezett közönség ízlésének megfelelően bulvárcikkekben vagy kifinomult városi sétákon kutatja magánéletének titkait, sikerének mechanizmusát szakkönyvek, cikkek sokasága taglalja.