Végső búcsút vettek Horváth Ádám rendezőtől
A Kossuth-díjas rendező, a Magyar Televízió egykori elnöke június 19-én, 89 éves korában hunyt el.
Horváth Ádám 1983-tól a Magyar Televízió főrendezője, 1994-95-ben az intézmény elnöke volt. Sokoldalú pályája során híradót, dokumentumfilmet, riportot, portréfilmet, tévéjátékot, balettet, zenés játékot, operát rendezett. Egyedülállóak voltak többek között az olyan komolyzenei rendezései, mint a Fából faragott királyfi, a Psalmus Hungaricus vagy a Budapesti Zenei Hetek közvetítései, a Hofi Géza és a szilveszteri műsorok, valamint nevéhez fűződik 1989. június 16-án Nagy Imre és mártírtársai újratemetésének televíziós közvetítése. 1987 és 1999 között ő volt a Szomszédok című folytatásos teleregény „atyja”: rendezője és később forgatókönyvírója is.
A televíziózás történetében szinte nem volt senki, akit ne ő tanított volna a szakmára. Mindene volt a televíziózás, mint ahogy a másik emberen való segíteni vágyás és a humor, ami soha nem hagyta el. Szabó István Redl ezredes című filmjében ezt a tulajdonságát aknázza ki.
Horváth Ádám 1970-ben Balázs Béla-díjat, 1978-ban érdemes művészi címet, 1985-ben Erkel Ferenc-díjat kapott, 2007-ben pedig Kossuth-díjjal tüntették ki több évtizedes nagysikerű rendezői munkássága elismeréseként.
Tanítványa, Nádasy László filmrendező, operatőr így emlékezik rá:
Horváth Ádám rendkívüli zenei tudásával, szakmai hozzáértésével már a televíziózás őskorában legendává vált.
Legendás története, amikor még a hatvanas években élő adást rendezett a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon, ahol az Állami Hangverseny Zenekar adott koncertet. Nem mindenki tudja, hogy Ádám egy karmesteri partitúrát olvasva instruálta az operatőröket, így pontosan tudta, hogy melyik kamerának melyik hangszert kellett mutatnia közeliben, hogy a megszólalás pillanatában már vágni lehessen a képet. Ám nem minden operatőr értette a zenei nyelvezetet, így amikor az egyik operatőrnek azt az instrukciót adta, hogy „kettes, menj a fákra”, ő szép lassan ráközelített a színpad mögött gyönyörűen bevilágított lombos fákra. Így Ádám nem tudta bevágni a képét. A közvetítőkocsi személyzete pedig nem tudta, hogy sírjon, vagy nevessen. Aztán a végén mindenki sírt a nevetéstől.
Horváth Ádám (fotó: Kende János)
Legendás volt a szakmai tudása is: a hatvanas, hetvenes években még nagyon kezdetleges volt a televíziós rögzítés technikája, szinte minden élő adás volt. Máig ő jegyzi az egyetlen „élő”, több közvetítőkocsis szilveszteri műsort. Aztán a technikai fejlődést követve ő hajtotta végre azt a bravúrt, hogy Hofi Gézát „megtizenkétszerezte” a képernyőn.
Emlékszem, hogy a felvételkor minden tévés operatőr ott tolongott a vezérlőben. Már ekkor is rengeteget tanultunk tőle, de a Főiskolán tanárként kaptuk tőle a legtöbbet. A mára már szintén legendás úgynevezett „gyufa etűd” volt az a szakmai gyakorlat, ahol megtanulhattunk három kamera képére világítani, ahol belénk rögződött a „Blickrichtung”, magyarul nézésirány fogalma, és ahol kreatívoknak kellett lennünk, mert ki kellett találnunk egy ötperces több szereplős tévéjátékot, amiben a megkötöttség csak annyi volt, hogy szerepelni kellett a történetben egy gyufának. Élveztük a tanítását, és úgy emlékszem, ő is élvezte a tanítást.
Most, amikor eltemettük, fel is ötlött bennem, hogy talán azért hagyott itt bennünket, mert már nem taníthatott...
Horváth Ádám sírja a Farkasréti temetőben (fotó: Nádasy László)