Váradi Hédi 90
Váradi Hédi 1929-ben, Újpesten született. Szülei munkásotthonban ismerkedtek meg, mindketten lelkes színjátszók, műkedvelők voltak. Négy gyermekük közül a háború végére Váradi Pál és Váradi Hédi maradtak életben, a szülők álmait végül Hédi váltotta valóra.
A család örömére, szülei és testvére támogatásával felvételt nyert a Színház- és Filmművészeti Főiskolán. Ebben az időben ismerkedett meg későbbi férjével, Bessenyei Ferenccel. Az elismert színész a Főiskolán tanított Váradi Hédi osztályával párhuzamos évfolyamon, így nem érezte etikusnak a közöttük kialakuló szerelmet, felhagyott a tanítással. 1952-ben diplomázott, osztálytársai között több, a korszakot alapvetően meghatározó színésszel, mint Berek Kati, Horvtáth Teri, Psota Irén, Soós Imre vagy Szemes Mari. Az osztály összetétele jól mutatja az ötvenes évek színház- és filmművészetének változatos szerepigényeit.
Váradi Hédi 1964-ben (forrás: MTI Fotó: Keleti Éva)
Váradi Hédi először Júliaként lépett színpadra, Tolnay Klári második szereposztásaként. A Rómeót játszó Darvas Ivánnal kialakuló viszony ellenére Bessenyei kitartott Hédi mellett, és végül Tolnay Klári is megbocsátott Darvasnak a kalandért.
1963-ban Bessenyei Ferenc és Váradi Hédi elváltak, ekkor a színésznő a magánéleti nehézségek után átszerződött a Nemzeti Színházba, melyben új lehetőséget, kihívást látott. Egyik első, és legemlékezetesebb szerepe Madách Az ember tragédiája című darabjának Évája volt, Sinkovits Imre (Ádám) és Kálmán György (Lucifer) mellett.
„A színész lényével beszél, szavakat keresni nem az én mesterségem, a mi mesterségünket szavakban kifejezni még egy írónak is nehéz feladat... Éva szerepéről, az előkészület folyamatáról sem szeretnék beszélni, hiszen a színpadon vallók róla, az egészről, amely tíz különféle alakból ötvöződik eggyé... Úgy érzem, hogy ez a mű kísérlet nemcsak nekem, hanem mindenki számára... Olyan, mint egy régi épület, egy régi templom, amiben már jártak előttem is, most én vagyok benne, és jönnek majd utánam, de az épület áll fölöttünk, beborít mindannyiunka.” – Váradi Hédi
Váradi Hédi (forrás: MTI Fotó: Keleti Éva)
Bár kisebb filmszerepekben már korábban is feltűnt, például Herskó János Vasvirág (1958) vagy Zsurzs Éva Ne éljek, ha nem igaz (1962) című filmjeiben, Marton Endre 1965-ben főszerepet adott neki Már nem olyan időket élünk-ben. Annak ellenére, hogy azt állították az akkor már közismert színésznőről „nincs jó filmarca”, pályája során többször volt Gábor Miklós partnere, és már említettek mellett olyan rendezőkkel dolgozott együtt, mint Bán Frigyes, Keleti Márton, Makk Károly vagy Ranódy László.
Extravagáns külseje, óriási szempillái, karcsú alakja tették különlegessé, az ötvenes-hatvanas évek meghatározó színészévé és szépségideállá.
„Ember vagyok, akiben él egy színésznő. Sokáig kínlódtam e kettőség miatt. Nem értettem magamat, nem mindig tudtam azonosulni ezzel a színésznővel, aki bennem él, s akivel csak ritkán tegeződünk. Mikor a külső kör az elmúlt 10-15 év alatt csendesebb lett körülöttem, akkor tudtam rendet teremteni magamban.” – Váradi Hédi
Bár színészi képességeit inkább színpadhoz illőnek érezte, filmszerepeiben, epizódszerepeiben is emlékezetes alakítást nyújtott. Ehhez jellegzetes hangja is hozzájárult, ennek köszönhette legendás szinkronszerepeit, melyek igazán közel hozták több generációhoz. Olyan világsztárok, nemzetközi ikonok magyarhangja volt, mint Ingrid Bergman, Anita Ekberg, Judy Garland és Marilyn Monroe, így a klasszikusok hazai megjelenésében is meghatározó szerepe volt. Emellett mint Irma a Flintstone-családból, Szerénke a Frakkból, és Tádé a Mazsola és Tádé című meséből a gyerekközönség számára is kedvenccé vált.
Váradi Hédi a Szerelmes sznobok című film forgatásán, 1983-ban (forrás: MTV Fotó: Sárospataki Györgyi)
A hetvenes évek végétől színházban már ritkán kapott szerepet. Visszavonult a nagy nyilvánosságtól, gánti parasztházában töltötte szabadidejét. A nyolcvanas években önfeláldozóan, saját betegségének kezeléséről lemondva ápolta édesanyját. Váradi Hédi fiatalon, 57 évesen halt meg Budapesten.
Példás kitartására, elhivatottságára és empátiájára testvére, Váradi Pál így emlékezett vissza:
„Sok szegény sorsú kollégáját segítette akkor, amikor nem volt vastag a pénztárcája. Barátnőjének gyerekeit tavasszal és ősszel felöltöztette, támogatta keresztlányát, amikor a fiam megszületett, nem engedte a feleségemet dolgozni, havonta hozzájárult a gyerekneveléshez. Önzetlen volt és maximalista. Minden szerepére fanatikus odaadással készült, legyen az egy vers vagy mese a gyerekeknek, szinkronmunka vagy filmszerep.”
Halálának 12. évfordulójára Molnár Gál Péter emlékezett:
„Tizenkét éve meghalt. De azt ünnepeljük ma, hogy hetven éve született meg az erős tündéri tehetség, a lebegést iróniával elkeverő szellemes színész, aki kellő csáberővel rendelkezett az esténkénti színházi varázslatokhoz.”
A Cultura Magazin cikke csak engedéllyel másolható.
A Cultura Magazin cikke csak engedéllyel másolható
