S a Mos Eisley kocsmárosából és Yoda mesterből gyúrt, erőérzékeny asszonytól – aki egyébként szakasztott olyan rokonszenves, mint kedvenc józsefvárosi pinceklubom csupaszív szakácsnője – hitelesen hangzik ez az üzenet. Sokan hibáztatták Az ébredő Erőt az eredeti Csillagok háborújával – Egy új remény – fellelhető párhuzamosságok miatt, engem ez cseppet sem zavart, mert bizony, nem kevés variációval és mellékutakkal, de sokszor éljük újra az előttünk járó nemzedék traumáit.

Az utolsó Jedik című folytatásra már végképp nem mondhatja senki, hogy csupán A Birodalom visszavág remake-je lenne. Rian Johnson rendező szereti a meglepetéseket, a különleges színeket, a helyszínek és a cselekmény szintjén is, ezért újszerűen folytatja J. J. Abrams munkáját. Már Abrams alkotása kapcsán is úgy éreztem, a „távoli galaxis” jó kezekbe került a Disney-nél. A zseniális George Lucas sajnos az előzménytrilógiával sok következetlenséggel terhelte meg a történetet, ráadásul az új filmes trükkökkel és technikákkal való önfeledt játszadozásban elveszett a Star Wars eredeti, űrwesternes-tündérmesés, kopottas atmoszférája. Abrams nagy rajongói alázattal készített egy rendkívül hangulatos folytatást, amely ízig-vérig az eredeti trilógiából táplálkozott. Közben a CGI színvonala is összeért az aprólékosan és érezhető szeretettel kidolgozott díszletekkel és kellékekkel. Az utolsó Jedik nem szakít ezzel a hagyománnyal, de egyébként látványvilága és atmoszférája merít a Lucas-féle előzménytrilógiából, és merít a Zsivány Egyesből is.

A filmben bemutatkozó AT-M6-os birodalmi lépegető a Los Angeles-i világpremieren (MTI/EPA/Eugene Garcia)

A legapróbb mellékalakok is kiválóak Rian Johnson mozijában, s aki félti ezt az univerzumot az előzetesben látható pingvinmajom-szerű kis lényektől, a porgoktól – vagy a kristályrókáktól, feleslegesen aggódik. Jeleneteik nem uralják el az élményt, ők is a millióarcú élet szerethető részei, nem többek. Persze humort csempésznek a filmbe, de ez nem zavaró – máshol viszont emelkedett dialógusokat ront le kissé egy-egy tréfás fordulat, melyet a főszereplők szájába adnak. Pedig e filmben nem kevés emelkedettség és időtlen szépség sűrűsödik össze.

Nem kevés emelkedettség és időtlen szépség. Daisy Ridley és Mark Hamill (forrás: Walt Disney Pictures)

A főszereplők érdekes utat járnak be, fejlődnek-érnek, az Abrams filmjéhez remekül választott színészek, Daisy Ridley (Rey), Adam Driver (Kylo), John Boyega (Finn) igen jó teljesítményt nyújtanak. Az ébredő Erőben még kidolgozatlan Poe Dameront alakító Oscar Isaac ebben a moziban sokkal több teret kap, s bár nem mondhatjuk, hogy túl meglepő karakter lenne, borítékolhatóan kamaszbálvány lesz, melyre vagány figurája rá is szolgál. Az utolsó Jedik újabb karakterekkel is gazdagítja a kánont, fordulatos küzdelmeik, egyéni tragédiáik is építik a történetet: némelyikük sorsa különálló tanmese lehetne – akár az Ellenállók kötelekében feltűnő új szereplőkre, akár a Kaszinóbolygón megismertekre gondolunk. A Connix hadnagy szerepében Az ébredő Erőben még szinte csak statiszta Billie Lourd – Carrie Fisher 1992-ben született lánya – mellékszereplővé „lép elő”. Apró lépés ez, de abban reménykedem, hogy később még több szerepet kap majd, mert a tehetsége megvan hozzá, és a jelenléte is szerethetővé teszi a gondolatot, hogy a Hercegnő hercegnője lehetőséget kap a Disneytől.

Az egyensúlyt keresi (forrás: Walt Disney Pictures)

Az utolsó Jedik az egyensúlyt keresi és jó érzékkel teremti meg a történeti figurák és a semmiből jöttek, a „rendszerhibaként” felbukkanó esetleges hősök, a droidok és közkatonák világát, melyhez a jedi filozófiát is okosan építi tovább. De ehhez az egyensúlyhoz kellenek legendák is – Luke (Mark Hamill) és Leia (Carrie Fisher) is lubickol szerepében, s most, hogy Harrison Ford nélkül játszanak, elő is lépnek a híressé lett színésztárs árnyékából. Kíváncsi vagyok, elismerik-e majd díjjal munkájukat, ezzel meghaladva azt az elképzelést, hogy csak Harrison Ford lett volna professzionális színész a csapatukban. Mindkettejük jelenléte hangsúlyos, megható, Organa tábornok szomorú-bölcs emberi szépsége és Skywalker mester – itt-ott öniróniával ellenpontozott és keserűségtől sem mentes – fájdalmas gigászisága a film egyik nagy tétje: mit adnak tovább az új nemzedéknek, hogy megjelenésük ne csak filmtörténeti tisztelgés legyen. Rey és Kylo nemzedéke és Leia és Luke generációja is fontos pillére ennek a világnak. Persze Leia esetén több – egyébként is szívszorító – jelenetnek is tragikus többletjelentést ad az, hogy ez volt a legendás színésznő utolsó munkája.

Rian Johnson gyönyörű jeleneteket ad Leiának, mitologikus alakká teszi, meseszerű lénye pedig egybeforr a múlt év végén elhunyt színésznő alakjával, akinek a filmet ajánlja. Luke és Leia a szó legszebb értelmében mesés, szimbolikus figurák, jelenlétüket John Williams csodálatos tételei is erősítik. S ami a legendákat illeti, vár még meglepetés a nézőkre... Az utolsó Jedik cím egyes számban is megállná a helyét, hiszen Luke Skywalker jedi mester kétségtelenül központi alakja a filmnek, s új jelenetei varázsos fénysugárba állítják a „tatuini parasztfiút”. Ez a történet kicsit továbbnyújtózkodik, mint amit egy trilógia középső állomásától elvárnánk, ezért végképp zavarba ejtő, hogyan folytatható. Rian Johnson a megszüntetve megőrzés mestere, alkotása egy új nemzedék felnövekvéséről is szól. Újakról, akikben az a jó – de reménykeltő és ijesztő is –, hogy túlnőnek rajtunk.

Star Wars: Az utolsó Jedik
Star Wars: The Last Jedi
mb/mf, amerikai sci-fi, 152 perc, 2017, rendezte: Rian Johnson, szereplők: Mark Hamill, Carrie Fisher, Daisy Ridley, Adam Driver, John Boyega