A 100 éve aláírt trianoni békeszerződés a huszadik századi magyar történelem egyik legsúlyosabb traumája, amely máig érezteti hatását. A szerződés szerint a történelmi Magyarország területének kétharmadát veszítette el, és a magyar nemzetiségű lakosság egyharmada került a határokon túlra, a szomszédos államok fennhatósága alá. A magyar társadalom, a nemzeti közösség évtizedekig nem tudta megemészteni ezt a súlyos csapást, melynek sokkhatása közgondolkodásunkban is máig érződik. A két világháború között, a Horthy-korszakban a legfőbb politikai cél a határok revíziója volt, és ebben a tekintetben csak a hangnem és stílus szintjén tért el egymástól a kormány és az ellenzék álláspontja. Az alábbiakban néhány ritkán látott filmdokumentumot mutatunk be a kerek évforduló kapcsán.

Az első világháború utolsó évében nemcsak a frontokon, de a hátországban is válságos helyzet alakult ki. A nyomasztó élelmiszerhiány Bécsben és Budapesten, valamint a spanyolnátha járvány erősen demoralizálta az országot. Ehhez kapcsolódik az élelmiszercsempészet ellen 1918 kora őszén készített propagandafilm.

A filmet három helyszínen, Győrben, Pozsonyban és Mosonmagyaróváron vette fel Tábori Kornél rendező és Frőhlich János operatőr. Bár Ausztria és Magyarország között vámunió volt érvényben, a háború utolsó évében az élelmiszerhiány miatt komoly korlátozásokat vezettek be. A győri pályaudvaron láthatjuk a Bruck felől befutó vonat szigorú ellenőrzését: vámosok, katonák élelmiszerekkel teli csomagokat koboznak el. Láthatjuk, ahogy a Bécs és Pozsony között közlekedő POHÉV (Pozsony-Országhatárszéli Helyiérdekű Vasút) megérkezik Pozsonyba, majd betekintést nyerhetünk a Határszéli Rendőrkapitányság Kelet nevű őrhajójának tevékenységébe a pozsonyi Öreg-híd közelében. A második rész a mosonmagyaróvári Lajta-hídon történő ellenőrzéseket mutatja be. A képsorok megrendezettek ugyan, de egyéb forrásokból tudjuk, hogy a felvett mozgóképek dokumentum-hitelességűek.

Az 1918–19-ből fennmaradt híradó felvételek nagyszerű összefoglalója a Filmarchívum Filmhíradók 100 éve sorozata. Ebből való a következő két részlet Károlyi Mihály köztársasági elnök szatmári útjáról 1919 februárjában, az ország megcsonkítása ellen tiltakozó beszédeiről. Ezek a felvételek inkább a külföldnek szóltak – erre utalnak a francia nyelvű inzert szövegek is –, de gyakorlati hatásuk nem lett.

"Ha a párizsi békekonferencia a wilsoni elvek ellen döntene, akkor fegyverrel is felszabadítjuk ezt az országot." (Károlyi Mihály)

"Nem, nem, soha nem írok alá olyan békeszerződést, amely Magyarországot feldarabolná." (Károlyi Mihály)

1918 őszén széthullott a dualista Monarchia, megindult a nemzetiségi területek elszakadása. Bár megszületett az új, független Magyarország, de alig voltak eszközei, hogy a közellátást megszervezze. A közös hadsereg felbomlott, a hazaözönlő katonák a családjukhoz siettek vissza, egy részük ráadásul erősen radikalizálódott és kommunista befolyás alá került. A különösen hideg télben sokfelé éheztek az emberek és terjedt a pusztító spanyolnátha járvány is. Párizsban közben összeült a békekonferencia, de sem a Károlyi-kormány képviselőit, sem az 1919. március 21-én hatalomra jutó Tanácsköztársaság vezetőit nem hívták meg a tárgyalásokra. Illúzió volt abban hinni, hogy ha a háborúért felelős kettős monarchia felbomlik, és egykori ellenfelei kerülnek hatalomra, akkor azokkal a győztesek majd nem fizettetik meg a vereség árát. A később trianoninak nevezett határokról már lényegében 1919 februárjában megszületett a megegyezés. A magyar küldöttséget csak egy esztendővel később, 1920 januárjában fogadták először. A küldöttség tagjai Apponyi Albert, Teleki Pál, Bethlen István, Popovics Sándor, Lers Vilmos, Somssich László voltak, szakértők nagyobb csoportja is segítette a delegációt. A küldöttség párizsi jelenlétéről a Gamount francia filmgyár által készített filmben láthatunk néhány képsort:

A filmet két időpontban vették fel, az első részt 1920 januárjában. Itt láthatjuk a magyar delegáció tagjait: a delegációt vezető Apponyi Albertet, a párizsi külügyminisztérium lépcsőin Apponyi Albertet és Bethlen Istvánt antant tisztek társaságában, majd a delegáció tagjait, később az egész magyar küldöttséget szállásuk, a Chateau de Madrid előtt. Középen Apponyi Albert áll. Ez a film első perce. Ezután a román, jugoszláv és a csehszlovák delegációkról láthatunk felvételeket munka közben – ilyen felvétel a magyar küldöttség tevékenységéről nem készült, vagy nem ismerjük. Itt láthatjuk először összeülni a kisantant képviselőit, a „Block”-ot a román, jugoszláv, csehszlovák kormány képviselőiből.

A film utolsó harmada a békeszerződés 1920. június 4-i aláírásához köthető. Alexandre Millerand francia elnök érkezik elsőként a Nagy Trianon kastélyhoz, ellép a díszszázad előtt, majd a magyar küldöttség következik: Benárd Ágoston népjóléti és munkaügyi miniszter és Drasche-Lázár Alfréd meghatalmazott nagykövet, akiket a magyar kormány az egyezmény aláírásával megbízott. A Nagy Trianon kastélyban az aláírás aktusa csak távoli képsorokon látszik, majd a távozó küldöttségek után a kamera közeliben is megmutatja az aláírásokat.

Az elvesztett első világháború és az azt követő forradalmak, a román megszállás utáni pusztító hazai társadalmi következményekről tudósítanak az 1920-ban készült képsorok, amelyet a Filmarchívum Nyomorfilm címen tart nyilván. A film a magyar kormány megrendelésére készült. Látva a főváros drámai szociális helyzetét, a Huszár-kormány humanitárius segítség szervezésébe kezdett, nyomorakció néven. A filmen – amely vélhetően a külföldnek is szánt felvilágosító mozgókép volt – megmutatja Budapest döbbenetes szegénynegyedeit, hadirokkantakat, éhező gyerekeket, a nyomort. A drámai filmet Tábori Kornél szociofotói egészítik ki.

Ebben 6:39-től 7:57-ig láthatjuk az elcsatolt területekről menekültek nehéz sorsát, akik a város pályaudvarainak külső vágányaira tolt marhavagonokban laktak. A Nyugati Pályaudvar külső vágányára tolt, lakóhelyül szolgáló marhavagon hátterében a Váci út és Csanády utca sarkán ma is álló bérház látható:

Mivel a Szovjet-Oroszország elleni intervenció miatt az antant rá volt utalva Románia és Jugoszlávia segítségére, így ez utóbbiak az átmeneti helyzetben igyekeztek új pozíciókat elfoglalni. A román csapatok 1919 augusztusában bevonultak Budapestre, a szerbek pedig a megszállt Baranyában megpróbáltak egy kis csatlós-államalakulatot létrehozni: 1922. augusztus 14-én kikiáltották a Baranyai Szerb-Magyar Köztársaságot. Ám ezt senki nem ismerte el, a Nagykövetek Tanácsa is azonnali távozásra szólította fel a szerbeket, így az új köztársaság kísérlete csak nyolc napig tartott. 1921. augusztus 21-én a magyar csapatok bevonultak Pécsre. Erről tudósít a következő videó.

A békeszerződés Nyugat-Magyarország egy részét Ausztriának ítélte, hogy ezzel is csökkentse a Németországhoz csatlakozás vonzerejét (Anschluss). Mivel nyugati szomszédunknak sem volt igazi hadereje, csupán csendőr alakulatai, így itt sajátos helyzetet teremtett az a tény, hogy a térséget a magyar „nemzeti hadsereg”, illetve Prónay Pál volt huszárszázados szabadcsapatai tartották ellenőrzésük alatt, melynek folytán a Bethlen-kormánynak volt némi tárgyalási mozgástere. Szokatlan gyakorlat volt a békeszerződés gyors megváltoztatása, de a Nagykövetek Tanácsa az eredeti döntést felülvizsgálva némi engedményt tett Magyarországnak. Így az osztrák kancellár és a magyar miniszterelnök 1921. október 12-én megállapodott Velencében, hogy Sopron és környékének hovatartozását a terület lakossága népszavazáson döntse el, 1921. december 14-én.

A záró képsorokon Reginald Gorton, Carlo Antonio Ferrario és Jules-Camille Hamelin tábornokok, a helyi rendfenntartó antant-csapatok angol, olasz és francia parancsnokai átadják a várost Guilleaume Árpád és bádoki Soós Károly magyar tábornokoknak. Ezzel Sopron és a környező nyolc község, 354 négyzetkilométer Magyarországhoz került.

A Trianont átélő nemzedéktől természetesen nem lehetett elvárni, hogy lemondjon a teljes revízió követeléséről. A sérelem váratlan és mély igazságtalansága, a fájdalom sokféle módon, folyamatosan volt jelen a két világháború között az emberek hétköznapi életében is. Ezt jól mutatja a mozikban játszott heti híradók főcíme is:

A határok megváltoztására törekvő politikusok, Bethlen István vagy Teleki Pál azonban pontosan tudták, hogy a reális cél csupán az etnikai elvet figyelembe vevő kiigazítás lehet. Nem véletlen, hogy az első bécsi döntés, továbbá Kárpátalja és a Délvidék megszállása (1938, 1939, 1941) majdhogynem színmagyar területeket csatolt vissza az anyaországhoz, és csupán a második bécsi döntésnél – a Székelyföld elérése érdekében – került vissza hozzánk számottevő román kisebbség (1940). Ám mivel mindezt csupán a fasiszta Olaszország és a náci Németország szövetségeseként sikerült elérni, az ezekkel együtt elszenvedett világháborús vereség semmissé tette az igazságosnak érzett területvisszaszerzéseket is.

A második világháborút lezáró párizsi békék, de még inkább a kommunista hatalomátvétel (1948) után Trianon kérdése tabutémává vált, és így volt ez a pártállami diktatúra egész korszakában, a nyolcvanas évek végéig – néhány nagy visszhangot kiváltó publicisztikát és történelmi tanulmányt leszámítva. A rendszerváltozást követően világossá vált, hogy Trianon a mai napig a magyarság feldolgozatlan traumája, amely heves érzelmeket kelt fel, határainkon innen és túl egyaránt.