„Feladatom, hogy az egyszerű embernek segítsem megismerni a világot, önmagát.” – 30 éve halt meg Szirtes Ádám
Szirtes Ádám 1925-ben született Tápiósápon. A diktatúra művészetfelfogása főszereplővé tette a munkásokat és a parasztokat, a Színház és Filmművészeti Főiskolára került munkás- és pártnövendékek közül ő volt az első, aki igazán nagy sikert ért el. Még főiskolai hallgató volt, amikor Bán Frigyes felkérte a Talpalatnyi föld (1948) főszerepére.
Szirtes Ádám a következőképpen beszélt Góz Jóska karakteréről: „Góz Jóska az életem egy darabja. Azt szeretem benne, hogy tüzes, harmatos ember, talán azért, mert én is harmatos fiatal voltam.”
A film sikere után kapott szerepeit nem érezte szakmai kihívásnak, saját játékát szürkének látta – tisztában volt azzal, hogy a számára mintaadó, „formálódó új embertípus” filmi megjelenítése nem teszi lehetővé, hogy sokoldalúsága kibontakozzon. Színpadi karrierje nehezen indult, Szirtes saját bevallása szerint jobban ki tudott teljesedni filmen, ennek ellenére pályája során színházi szerepekben is sikereket ért el, többek között a Csongor és Tünde Balgájaként.
Játszott a Rákosi-korszak emblematikus filmjeiben, mint a Balázs Béla ötlete alapján készült Föltámadott a tenger (Nádasdy Kálmán-Ranódy László-Szemes Mihály, 1953), majd kevésbé didaktikus, formailag annál összetettebb filmekben, mint például a Körhinta (Fábri Zoltán, 1955) vagy a Ház a sziklák alatt (Makk Károly, 1958). Később a magyar új hullám olyan alapvető, az ötvenes évek traumáit feldolgozó alkotásaiban, mint a Megszállottak (Makk Károly, 1961), a Húsz óra (Fábri Zoltán, 1965) vagy a Hideg napok (Kovács András, 1966).
Ösztönös játéka, természetes bölcsessége, remek humorérzéke határozta meg alakításait. Kivételesen következetes színész volt, önazonosságát még az olyan, életművében rendhagyó filmekben is megőrizte, mint a Tiszta Amerika (Gothár Péter, 1987). Legjellegzetesebb alakításaiban olyan színésztársakkal mutattak új képet a parasztságról, mint Soós Imre vagy Horváth Teri. „Nagy lángolások után, akik állni tudtuk a folytonos lobogást, érezhetjük, hogy a paraszti ősöktől magunkkal hozott fény visszacsillan a szemekben.”
Szirtes Ádám már fiatalon is szenvedélyesen szerette a focit. „A tápiósápi Kukli-hegyen volt egy sík terület, ahol pályát csináltunk magunknak. Sárgahomokkal, amivel mázoltak az asszonyok, szórtuk ki az oldalvonalakat. Gömbfából kapukat készítettünk. Az első futballcipőmet nagyapám csizmája szárából Zemen suszter készítette. (...) Lelkesedésemben még egy indulót is írtam, amelyet aztán egy-egy győzelem után diadalittasan énekeltünk: Futballista a nevünk, győzelemre törünk. Küzdelem, küzdelem, rajta fiúk, miénk lesz a győzelem!”