Felső kereskedelmi iskolába járt, dolgozott az Angol-Osztrák Bankban, majd egy vegyészeti gyárban volt könyvelő. Zenét, zeneszerzést tanult, majd szüleinek nagy bosszúságára Rákosi Szidi színiiskolájának növendéke lett. Gáth Viktor néven játszott Pécsett és Budapesten, de hamar meg kellett tapasztalnia, hogy ez milyen nehéz feladat.

1927-ban fordult a film felé: a szakmával a film akkori európai fellegvárában, a berlini UFA Stúdióban ismerkedett, még a némafilm korszakban. Vágóként, segédrendezőként, zeneszerzőként működött közre német filmekben egészen 1933-ig, amikor származása miatt az UFA nem alkalmazta tovább. A legnagyobbakkal dolgozott együtt: Berlinben Erich Pommer és Robert Siodmak, Bécsben Willi Forst, Londonban Joe Pasternak mellett szerzett tapasztalatokat.

A harmincas évek elején bécsi és londoni kitérő után jött haza. Itthon első önálló rendezése a Mária nővér (1936), egy több nyelvi változatban leforgatott film magyar verziója lett. Mivel a zsidótörvények miatt nem lehetett kamarai tag, Brüsszelbe emigrált, filmet akart forgatni, de az ország német megszállása után haza kellett térnie. Munkaszolgálatosként Szerb Antallal, Sárközi Györggyel kerül egy századba, de sikerült megszöknie.

1945 után az elsők között kapcsolódott be a filmgyártásba: az újjászerveződő, romos Hunnia Filmgyár igazgatója lett. Magánfilmiskolát alapított, neves tanárokkal, de az iskolát 1947-ben megszüntették. Tanítványai (többek közt Révész György, Herskó János, Knoll István indultak innen) átkerültek a Színház- és Filmművészeti Főiskolára, amelynek 1948-54 között tanára volt.

1945 után – Keleti Márton és Bán Frigyes mellett – a magyar hangosfilm 1945 előtti virágkorának közönségorientált szemléletét és mesterségbeli tudását folytatta. Társaitól komikum iránti érzéke, az elegancia, az érzelemgazdag és árnyalt lélektani ábrázolás különböztette meg.

Máig népszerű filmjei közül néhány: Díszmagyar (1949), Úri muri (1949), Állami áruház (1953), Én és a nagyapám (1954), Gázolás (1955), Dollárpapa (1956), Éjfélkor (1957), Vörös tinta (1958), A Noszty fiú esete Tóth Marival (1960), Az aranyember (1962), És akkor a pasas... (1966).

Három évvel a halála előtt, 1966-ban Zsugán István készített vele életműinterjút a Filmkultúrában. Az interjúben elmeséli például, hogy hogyan szedték össze a pénzt egy-egy filmre a háború előtt, hogyan szökött meg a munkaszolgálatból és hogy kik a kedvenc rendezői.