Ezzel a csodálatos verssel vezette be Müller Péter a PSOTA című könyvet, amelyet Psota Irén maga írt, szerkesztett, s 2004-ben jelent meg az Urbis Kiadónál. Ezzel ünnepelte 75. születésnapját.

Ma pedig éppen 90 éves lenne a Királynő, ez az önpusztító, partnereit is százszoros energiákkal mozgósító főnixmadár. Minden porcikája maga a tűz volt: ritmus, diszharmónia, tehetség és sokrétűség.

Megjelenésében, mozdulataiban, színészi kifejezésmódjában nincs, ami ne lenne meglepő: madárfej hosszú nyakon, hercegnői test fölött, hatalmas, váratlanul villanó démonikus szemekkel. Benne fogékonyság, őszinteség, korlátokat nem tűrő szabadságvágy, izgalom, szeretetéhség, a „spontán Psota” feneketlen mélysége, különös kisugárzása.

Hihetetlen erő, furcsa kiszolgáltatottság, magány, gátlásokból, lefojtottságból felépített, ironikus, sokszor önmagát karikírozó mozdulatok, groteszk, test- és végtagrángások, szemjáték. Mély tónusú hangjában is a robbanásteli feszültség, lubickoló játékosság, ösztönösség: dráma és humor, báj és nyersesség, energia és ernyedtség állandó egymásba alakulása – szerepre szabott természetességgel.

Minden alakításában egyedi, jó és rossz filmekben, darabokban a könnyű műfajoktól – s sanzonénekléstől, a szteppeléstől a legtragikusabbakig, a Napfény a jégentől a Kaukázusi krétakörön át a Yermáig, a Ház a sziklák alattól az Egy erkölcsös éjszakán át az Ördög vigyéig. Beskatulyázhatatlanul szuggesztív.

Mindig, mindent játszott, ami jött…

Csak néhány filmet elevenítsünk föl az alábbi galéria képei alapján:

Vígjátékokban tűnt föl: a közönség azonnal szívébe zárta a Mese a 12 találatról (1956) kenyereslányaként. A csapatban ő a motor: lelkes, rácsodálkozó, mulatságos, mégis magányos. Alkati magányát a továbbiakban is kihasználták a filmesek, színidirektorok a szereposztásnál. A Csendes otthon énekesnőjeként már menyasszony, mégis el kell vesztenie az ifjú zeneszerzőt. Csak a második nő lehetett Zenthe Ferenc mellett. Ezt groteszk méltósággal viseli. Ugyanúgy élvezi kisebb szerepet is: Szabó Ernővel méhészkedik a Játék a szerelemmelben. A Szent Péter esernyőjében Törőcsik Mari francia nevelőnőjét alakítja. Az affektált francia akcentussal beszélő ájuldozós mademoiselle azonnal vérbő menyecskévé változik, amint a felvidéki porfészekben a csípős pörköltöt egy pohár magyar borral leöntheti.

Drámai tehetsége a Ház a sziklák alatt púpos Terájaként már teljességében tündököl: játéka az önfeláldozás, a féltékenység, a gyűlölet, a fájdalom, a szeretetéhség és a zsarnokság szüntelen hullámzása. A kulcsjelenetben képes teljesen kivetkőzni emberi mivoltából: visít, rikácsol. Ezzel kapcsolatban Makk Károly felidézi, hogy ott, a helyszínen, a jelenet forgatása előtt támadt a Psotával való beszélgetés közben a róka ötlete, amely megadta a gyilkosság lélektani hátterét. (Psota, Bp. Ubris, 2004. 40.)

„Énmellettem elaludni nem lehet, éjjel nappal szeretni kell engemet, nálam, aki lusta meg nem él...” – Sebes Maca dizőz vagány, karcos dala hatalmas sláger lett a Felfelé a lejtőn című filmben.

A Megfelelő ember vonatán az első nagy szerelem, maga Makk ül mögötte. A Házasságból elégségesben, a Rangon alulban és a Nem ér a nevemben egyaránt Márkus László oldalán mulattat, sziporkázóan, gúnyorosan, magakelletően, önironikusan. Egy vidéki tanti, aki magára talál komoly művésznők mellett is: Kiss Manyival és Mezey Máriával énekel – ismét slágert: Nékem csak Budapest kell. Majd versenyt szteppelnek a Napfény a jégen két emelet közé szorult liftjében.

Aztán a Lopott boldogságban hihetetlen drámai erővel vesztes nő ismét, gyermektelen és magányos, mint életében… Féltékenykedő, bohókás, álruhás Beatricét játszik Darvas Iván mellett a Mit csinált felséged 3-5-ig?-ben, amelyet ismét drámai szerepek követnek. Kárász Nelli barátnője az Iszonyban, és szőkén (!) Tarpataki hajónagy (ismét Darvas Iván) oldalán láthatjuk a Hideg napokban, egész családját gyászoló drámai nőalak az Isten és ember előttben. Mint nagy átváltozó, négy szerepet is eljátszik Sinkovits Imrével a húszas évek hollywoodi mozijától a 23. század sci-fijéig ívelő filmes emlék-és fantázia-folyamban (És akkor a pasas…)

Korbácsos Helga Medveczky Ilonát, a verhetetlen művészi tornászbajnoknőt veri, Ajtay Andort kapja pisztolyvégre az Oroszlán ugrani készül első szocialista krimi-szuperprodukcióban. Nagy kedvvel fest alvó csatornatisztító modelleket az Én vagyok Jeromosban (Egyikük Alfonzó). Honthy Hanna egykori szerepét, Marie-Louise-Cecíliát is eljátszotta, végigénekelte a Csárdáskirálynőben. És gyönyörű.

Méltóságteljes, természetes, szeretetteljes, öngúnyos, behízelgő kuplerájosmadam az Egy erkölcsös éjszakában és sorsába belevetett, becsülete után futó ruhatárosnő a Szabadíts meg a gonosztól című filmben. Lélekben teljesen kiszolgáltatott. Egyszerre illuzionisztikus, tragikomikus, keserédes, ironikus, kisszerű és ezért végtelenül emberközeli.

Utolsó filmjeiben a legbizarrabb szerepeket kapta: ő a Halál (Erózió) és maga az Ördög (Micci Diabolo, Ördög vigye). Mindkettőben kellőképpen emberi, intellektuális, dolgavégezetlen és sokrétű a sivár világhoz képest, ahol garázdálkodik.

Schaár Erzsébet szobrot készített róla, de Psota belső feszültsége, karakterének sokrétűsége miatt nem tudta igazán a végleges formát megtalálni. Erről az önelemző alkotói folyamatról, a két nagy művész különös viszonyáról készített érzékeny portréfilmet Kettős arckép címen Kovács András (1965). Schaár Erzsébet így beszélt Psotáról:

„Énjének van valami kettőssége, egyik énje egy gótikus szent, a másik talán komolytalanabb. Ebből a kettősségből adódik attraktivitása, látványossága. Én, amikor megpróbáltam lemezteleníteni, talán szegényítettem rajta… Ez a kettősség a munka közben is jelentkezett. Talán ezért is próbáltam négy-öt öntvényt is fölrakni róla.”