Filmrendező és gyémántbánya-tulajdonos

A ma 75 éves Nyikita Mihalkov orosz filmrendező a sztálini korszakról szóló 1994-es Csalóka napfény című filmjéért kapott Oscar-díjat. Szívesen vállal szerepet saját és mások filmjeiben, valamint tevékenyen részt vesz az orosz közéletben.

Moszkvában született Oroszország egyik leghíresebb művészcsaládjában: déd- és nagyapja is festőművész, apja, Szergej Mihalkov író, aki a szovjet himnusz két változatának, majd a jelenlegi orosz himnusznak is a szövegét írta, anyja, Natalja Koncsalovszkaja neves író és műfordító volt. Ilyen családi háttérrel Nyikita és nyolc évvel idősebb bátyja, Andrej szinte törvényszerűen a művészi pályát választotta. Kezdetben mindketten a zenével próbálkoztak, ám hamar rájöttek, hogy nem ez az igazi világuk. Nyikita a színművészethez vonzódott inkább, ifjabb éveiben a Sztanyiszlavszkij Színház gyermekstúdiójában játszott. 1963-ban beiratkozott a moszkvai Scsukin Színiiskolába, de egy évvel később a híres VGIK, a Moszkvai Állami Filmművészeti Főiskola második évfolyamán folytatta tanulmányait Mihail Romm tanítványaként.

Első rövidfilmjét Hazatérek címmel főiskolásként forgatta 1968-ban. Hat évvel később készítette el első egész estés filmjét, az Idegenek között című "vadnyugatias" polgárháborús kalandjátékot. Kiemelkedő sikert második nagyjátékfilmjével, az 1976-os A szerelem rabja című alkotással aratott, amely a régi idők mozijáról festett mozgalmas, szórakoztató és nosztalgikus képet. A hetvenes évek végén filmjei alapanyagául irodalmi műveket választott: Csehov-motívumok alapján született meg az Etűdök gépzongorára, amely 1977-ben elnyerte a San Sebastián-i Filmfesztivál Nagydíját, majd következett az Oblomov néhány napja, Goncsarov regényének megrendítő erejű tolmácsolása. Ezzel egy időben készült el az Öt este című filmje is, amelynek alapjául Alekszandr Vologyin drámája szolgált.

Nyikita Mihalkov, Moszkva, 1977


A nyolcvanas évek elejétől a jelenkor került figyelmének középpontjába. 1981-ben elkészítette suksini hangvételű vígjátékát, a Pereputtyot, majd 1983-ban a Tanúk nélkül című torokszorító családi drámát. Következő rendezői korszakában elsősorban külföldi közreműködéssel forgatott. 1986-ban olasz koprodukcióban készült a Fekete szemek című szatirikus alkotása Marcello Mastroiannival a főszerepben, aki ezért az alakításáért a cannes-i filmfesztiválon megkapta a legjobb férfiszínésznek járó díjat. 1990-ben olasz-svájci közreműködéssel rendezte meg az Autóstopot, rá egy évre pedig francia koprodukcióban az ázsiai sztyeppéken játszódó Urgát. Ez utóbbi 1991-ben elnyerte a velencei filmfesztivál nagydíját, az Arany Oroszlánt, 1993-ban a berlini Európai Filmakadémia nagydíját, a legjobb európai filmnek járó Félix-díjat, és Oscar-díjra is jelölték.

Az értékes szobrocskát következő alkotása, a sztálini korszakról szóló 1994-es Csalóka napfény kapta meg, amelynek főszerepét maga Mihalkov játszotta. A film folytatását 2010-ben mutatták be Oroszországban és Cannes-ban, de az orosz kritika fanyalogva fogadta. Még lesújtóbb kritikákat kapott a harmadik rész, a Citadella, amely azzal is botrányt kavart, hogy orosz részről Oscar-díjra jelölték, a bennfentesek szerint pusztán azért, mert a jelölő bizottságban a Mihalkov-féle filmakadémia befolyása érvényesült.

Nyikita Mihalkov a 63. cannes-i filmfesztiválon, 2010


Kedvezőbb volt a fogadtatása az 1999-es Szibériai borbély című romantikus szerelmi történetének, illetve a 2007-ben bemutatott 12 című politikai krimijének. 2014-ben készült el, Ivan Bunyin hasonló című regényéből a Napszúrás című filmje. Az 1920-as években játszódó mű szakmai berkekben meglehetősen vegyes fogadtatásban részesült, annak ellenére, hogy az illetékes orosz filmművészeti bizottság ismét az ő filmjét nevezte a legjobb idegen nyelvű film Oscar-díjra.

Mihalkov szívesen vállal szerepet saját filmjeiben, de forgatott már Georgij Danyelijával, Jancsó Miklóssal, Eldar Rjazanovval, valamint fivére, Andrej Mihalkov-Koncsalovszkij több filmjében is szerepet kapott.

Tevékenyen részt vesz az orosz közéletben is, bár ezzel nem mindig arat osztatlan sikert. A magát a szovjet időkben is mindig orosznak valló, mélyen vallásos rendező 1994-ben alapító tagja volt az Egyetértés Oroszországért elnevezésű konzervatív mozgalomnak. Közismerten szoros szálak fűzik a hatalom legmagasabb köreihez, nyíltan hivalkodik az orosz elnökhöz, Vlagyimir Putyinhoz fűződő barátságával. 2000-ben védelmébe vette Moszkva csecsenföldi hadjáratát, 2014-ben kiállt Putyin Ukrajna-politikája mellett, s emiatt az ukrán hatóságok megvonták tőle a beutazási engedélyt.

Nyikita Mihalkov, Putyin orosz elnök éves beszédén, 2020


Az üzleti életben is sikeres, 2012-ben társtulajdonosa lett az egyik legjelentősebb oroszországi gyémántbányának. Mihalkov kétszer nősült, az első házasságából származó fia producer lett, a második házasságából született gyermekei (fia és két lánya) színészi pályára léptek.