Édesanyját gyermekágyi lázban vesztette el. Földműves családból származó és önerejéből közjegyzővé lett apja, miután a Kecskemétet sújtó 1911-es nagy földrengés összedöntötte házukat, családjával és egy megözvegyült asszonnyal elhagyta a számára szenvedést és pusztulást hozó várost. Előbb Erdélyben, majd Mária hároméves korától Szegeden éltek, ahol apja negyedszázadon át folytatott ügyvédi praxist. Mezei Mária (életének egy szakaszában családja eredeti nevét, a Mezey-t használta, de már saját kötetét is Mezei névvel jelentette meg) kora gyermekkorától azzal „zaklatta” édesapját, hogy színésznő szeretne lenni. Apja azonban hallani sem akart erről, mert a színészetet hazugnak tartotta, nem hitte, hogy álruhában is lehet harcolni az igazságért. Pályája végén a színésznő belátta: apjának igaza volt. Az apa mégis felvitte érettségiző lányát Pestre Hevesi Sándorhoz, döntse el ő: színésznő vagy tanárnő legyen belőle. A kitűnő direktor és színészpedagógus csak annyit mondott a kövérkés vidéki lánynak: fogyjon le tíz kilót, és jelentkezzen ősszel az akadémián.

Mezey Mária 1950-ben (forrás: MTI Fotó: Bauer Sándor)

Erre akkor nem került sor, mert Mária már öt hónapos magzatot hordozott a szíve alatt, s ez más irányt szabott életének. Titokban abortuszt végeztetett, a műtét után többé nem lehetett gyermeke. Apja mégis megtudta, mi történt, követelésére Mária férjhez ment, és beiratkozott a szegedi bölcsészkarra. Nyelvészetet és egyedüli női hallgatóként filozófiát tanult három szemeszteren át, aztán – otthagyva az egyetemet és ifjú férjét – mégis a rivaldát választotta. Rózsahegyi Kálmán színitanodájának elvégzése után, 1931 őszén Miskolcon kezdte a pályát. Koromfekete haját szőkére akarta festeni, de mivel a hajfesték gyenge volt, így vált belőle a „vörös Mezey”, amit később a „franciás Mezey” címke váltott fel.

Hősnők helyett kokott csábítókat, búgó hangú végzetasszonya-szerepeket játszott könnyed darabokban, a férfiak megfordultak utána az utcán. 1935-től már a pesti utcán tették ezt, mert Mezei a Kamara, a Belvárosi, majd a Vígszínház színpadán formálta meg a kacér dámákat, léha asszonyokat. A „vörös démon” az 1940-es években már igazi sztár volt, akire komolyabb szerepeket is osztottak, Bárdos Artúr például rábízta Sommerset Maugham Színház című darabjában a színésznő Júlia szerepét, aztán Ibsen Rosmersholm című drámájában alakította Rebekka Westet. 1936-tól filmezett is, a vásznon az Aranyember Athalie-jaként kiváló karakterszerepben mutatkozott be. Az 1940-es évek elején Márai Sándor íróval életükön nyomot hagyó kapcsolatba került, szerelmük azonban fájón hamar véget ért. (Az író Sirály című regényében dolgozta fel a színésznőhöz fűződő viszonyát.)

Nyaralójának kertjében 1954-ben (forrás: Magyar Fotó: Várkonyi László)

Mezei Mária 1944-ben, a német megszállás után nem vállalt fellépést, felmenekült a Tátrába, és ott rátalált hitére. 1946-ban szerepelt újra a Belvárosi Színházban, de néhány év után a mellőzés lett a sorsa. Míg 1945 előtt azzal vádolták, hogy „zsidóbarát”, a fordulat éve után „polgári kacattá” nyilvánították. A kabarék, esztrádműsorok maradtak neki, éjszakánként bárokban énekelt sanzonokat, kísérője a szintén margóra helyezett Cziffra György zongoraművész volt. Éjféltájban Ady istenes verseit szavalta, zsoltárokat énekelt a füstös félhomályban. Az akkori kultúrpolitika sem a franciás, sem a zsoltáros Mezeire nem tartott igényt. Megváltás volt számára, amikor 1949-ben az Operettszínházba kerülhetett, de innen is mennie kellett, a Vidám Színpad következett.

1955-ben, a Budapesti tavasz című filmben (rendező: Máriássy Félix)

Megpróbálta túlélni a színészi tetszhalált: barátai, Tamási Áron és Lajtha László 1952-ben erdélyi népdalokból parányi színpadi jelenetet szerkesztettek számára. A Bujdosó lány című magánszámot a cenzúra kilenc alkalom után betiltotta, mondván, inkább szovjet dalokat kellene népszerűsítenie. 1954 után két évig ismét az Operettszínház tagja volt, aztán második sztárkorszaka következett: 1962-ig a Madách, 1962-től 1964-ig a Petőfi Színház, ezután 1970-ig a Nemzeti Színház társulatában lépett fel. Remek szerepeket alakított százas szériákban, többek közt Warrennét G. B. Shaw darabjában, háromrészes önálló estjével bejárta az országot, a határon túli magyarlakta területeket, Párizs, New York, Torontó magyar emigránsait. Újra filmezett (Édes Anna, A Noszty fiú esete Tóth Marival, Mici néni két élete, Tiltott terület), megromlott egészségét azonban 1970-ben összeroppantotta az influenza. Budakeszi házába visszavonulva, légzési nehézségekkel küzdve tizenhárom évig harcolt napról napra az életéért, ebben erős hite és igaz társa segítette.

Az Édes Anna díszbemutatóján Törőcsik Marival és Fábri Zoltánnal 1958-ban (MTI Fotó: Keleti Éva )

Az 1980-as veszprémi tévétalálkozó gálaestjén lépett fel utoljára színpadon. Nagy betegen Vitray Tamás felkérésére vállalta el a szereplést, Babits Mihály Zsoltár gyermekhangra című költeményét mondta el. Sok küzdelem után 1981-ben megjelenhetett Vallomástöredékek című kötete, amely életéről, színészetéről, hitéről született írásait tartalmazza. Rá két évre, 1983. április 20-án szép csendesen örökre eltávozott. Budakeszin utcát és művészeti iskolát neveztek el róla, egykori lakóháza ma emlékmúzeum.