Klócza néven született, a művészetek iránti vonzalmat génjeiben hordozza, nagyapja vándorszínész, édesapja kőfaragó-szobrász volt. A jól rajzoló fiatalember képzőművésznek készült, de a budapesti Széchenyi István Gimnázium színjátszó szakkörében „megfertőzte” a színház, s miután a Madách Színházban látta a Hamletet Gábor Miklóssal a címszerepben, megváltoztatta elhatározását. Érettségi után a Színművészeti Főiskolára jelentkezett, ahova – tehetsége mellett makacsságának és kitartásának köszönhetően – a hatodik próbálkozás után, korengedménnyel került be. Addig dolgozott raktárosként, majd két évig statisztaként a Nemzeti Színház stúdiójában, ahol szavai szerint Major Tamástól és Marton Endrétől megtanulta a színpadi jelenlétet, végül segédszínészként Kecskeméten, ahol a legendás igazgató, Radó Vilmos csiszolta színpadi létezését. Nevét is ebben az időszakban változtatta szobrász-grafikus nővére hatására Andoraira. 

1976-ban, friss diplomával a zsebében a Nemzeti Színház társulatához került, de néhány hónap múlva visszatért Kecskemétre, mert Shakespeare Ahogy tetszik című darabjába hívták. Az alföldi városban jobbnál jobb szerepek várták, mások mellett Gábor Miklóssal dolgozott, akit egyik színházi mesterének tart. A budapesti Várszínházba Ruszt József invitálta 1978-ban, a társulat megszűnte után 1980-ban a Magyar Filmgyártó Vállalathoz (Mafilm) szerződött. Három év múlva a József Attila Színházhoz kötötte szerződés, 1989-tól a Radnóti Miklós Színház, 1990-től a Veszprémi Petőfi Színház, 1994-től a Pécsi Nemzeti Színház, 1996-tól a Szegedi Nemzeti Színház tagja volt, majd szabadúszóként dolgozott, 2003-tól a József Attila Színházban és Kecskeméten játszott. Pályája során vendégként szerepelt a Rock Színházban (az Evita című musicalben ő volt Juan Peron), a Vígszínházban (pályája egyik mérföldkövének tartja Dosztojevszkij Ördögök című darabjának Ascher Tamás által rendezett előadását), a szolnoki Szigligeti Színházban és a budapesti Katona József Színházban is.

Az első filmszerep: a Vörös requiem című filmben, 1975-ben (MTI Fotó/Keleti Éva)

Sikerrel alakította Kis Jánost (Sarkadi: Oszlopos Simeon), Malvoliót (Shakespeare: Vízkereszt), Asztrov doktort (Csehov: Ványa bácsi), III. Richárdot (Shakespeare), Baradlay Kazimírt (Jókai: A kőszívű ember fiai), IV. Henriket Füst Milán drámájában, Willy Lomant (Arthur Miller: Az ügynök halála). Tehetségét komédiában is megmutatta, egyebek közt az Othello Gyulaházán című darabban, a Kaviárban, a magyar foci múltjáról szóló Aranycsapatban. A Kabaréban a Konferanszié, Brecht Koldusoperájában Bicska Maxi bőrébe bújt, szerepelt a Sose halunk meg című film zenés színpadi változatában is.

Kamera elé először a Grunwalsky Ferenc rendezte Vörös rekviemben állt, még főiskolásként, ettől kezdve előfordult, hogy évente több filmben is játszott. Csaknem egy évet töltött az Egyesült Államokban, ahova eredetileg Szabó István Bizalom című, Oscar-díjra is jelölt filmjének bemutatójára érkezett, amelynek főszerepét alakította. Amerikai tartózkodása idején műszaki rajzolóként dolgozott, és részt vett egy New-York-i magániskola színielőadásain. Bár több színházi ügynökség is megkereste, hazajött.

1979-ben Bánsági Ildikóval a Bizalom című filmben (fotó: B. Müller Magda)

Az elmúlt évtizedekben csaknem nyolcvan mozi- és tévéfilm fő-, illetve mellékszereplője volt. Olyan alkotásokban láthatta a közönség, mint a Szabadíts meg a gonosztól, a Nyom nélkül, a Mephisto, az Egymásra nézve, a Könnyű testi sértés, a Redl ezredes, A nagy generáció, a Falfúró, a Hajnali háztetők, az Eldorádó, Az én XX. századom, A legényanya, az Édes Emma, drága Böbe, a Roncsfilm, a Könyörtelen idők, a Gyerekgyilkosságok, a Csinibaba, a Witman fiúk, A napfény íze, A temetetlen halott, a Rokonok, A Nap utcai fiúk. Az Enyedi Ildikó által rendezett Simon mágus címszerepéért ő lett a legjobb férfi főszereplő a 30. Magyar Filmszemlén és több fesztiválon is elnyerte a legjobb alakításnak járó díjat.

Az utóbbi években a többi közt játszott Szabó István Az ajtó című, Szabó Magda regényéből készült filmjében, az Árpa Attila rendezte Argo 2-ben, Szász János A nagy füzet című, Kristály Glóbuszt nyert filmjében, s szerepet vállalt a Weöres Sándor A teljesség felé című műve nyomán készült rövidfilmben. Legutóbb ismét Szász János instruálta A hentes, a kurva és a félszemű című drámájában, amely az 1925-ös hírhedt Kodelka-gyilkosságot dolgozza fel.

Uralta a színpadot és a filmvásznat, mulatságos, felelőtlen alakok megformálásától kezdve a mélyen tragikus, súlyos szerepekig mindenben hiteles alakítást nyújtott. (MTI Fotó: Czimbal Gyula)

Egy nyilatkozata szerint a film és a filmezés közelebb áll hozzá és játékstílusához is, s kisebb színházakban, intimebb terekben tudja jobban kifejezni magát. Egy kritikusa szerint „szinte szavak nélkül, az arcával beszél, valóságos csoda, hogy nem játssza túl". 

Munkásságát a többi közt Jászai Mari-díjjal (1980) és „elsősorban a magyar film- és tévéjátékokban nyújtott alakításaiért" Kossuth-díjjal (1994) is elismerték, 2007-ben megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjét. 2015-ben a nemzet színészének választották, a következő évben 2016-ban Prima-díjban részesült.