Jayne Mansfield, akiből majdnem Piroska lett
Vera Jayne Palmer néven 1933-ban Pennsylvániában látta meg a napvilágot. Háromévesen túlélte, amikor ügyvéd apja szívrohamot kapott vezetés közben. Már gyerekként elhatározta, hogy beteljesíti az amerikai álmot, gazdag és híres lesz, saját erőből, a semmiből. Először modellként próbálkozott, de rögtön első kampányában levágták az elkészült reklámfotókról, mert a megrendelő túl szexinek találta a célközönség ízléséhez képest.
Pedig a tökéletes alakú, érzéki mosolyú bombázó valójában intelligens, tanult nő volt: egyetemre járt, irodalmat, előadóművészetet tanult, több nyelven beszélt, zongorázott. 14 hónapig játszott a Broadway-n, saját bevallása szerint „jobban el tudta volna játszani Shaw Szent Johannáját, mint bármelyik csúnya amerikai színésznő”. A The Girl Can't Help It című Steinbeck-adaptációban nyújtott teljesítményéért 1957-ben megkapta az újonnan felfedezett színésznőknek járó Golden Globe-díjat.
A producereket azonban az intelligenciahányadosánál jobban érdekelte a mellbősége, második Marilyn Monroe-t akartak faragni belőle, kiszőkítették és leopárdmintás bundát adtak rá. Mivel ambíciózus és céltudatos volt, Mansfield ezt a lehetőséget is megragadta, és igyekezett kihozni belőle a legtöbbet. Tudatosan építette a buta szőke imázsát. 22 éves korában már a Playboy címlapján pózolt, és világszerte ismertté vált Sophia Lorennel közös fotója, ahol az olasz színésznő megbotránkozó pillantást vet kolléganője mély dekoltázsára.
„Egy olyan lány, mint én, nem lehet okos, mert úgy jár, mint azok a nők, akik nem titkolják a férfiak előtt, hogy van némi sütnivalójuk. Az okos nőkkel szemben a férfiaknak kisebbségi érzésük lesz és elmenekülnek. A siker egy dívának olyan, mint egy férfi: könnyen jön, könnyen megy. Ma már nem esik nehezemre bájosnak, lágynak, ellenállhatatlannak lenni. De ha nekiállok bölcsességeket mondani, mindennek vége” – mondta egy Oriana Fallacinak adott interjúban. Oriana Fallaci, a korszak legendás riportere több interjút is készített vele, az egyikben „Amerika legszimpatikusabb, legőszintébb és legfélreismertebb nőjének” nevezte.
Második férje, nagy szerelme a magyar Mickey Hargitay testépítőbajnok és színész volt, Johnny Weissmüller utódja a Tarzan filmekben. Néhány évig ők voltak a hollywoodi álompár. Mickey bálványozta feleségét, rózsaszín villát vett neki, ahol minden szív alakú: a medence, az ablak, a fotel, a fürdőkád.
„Nekem tetszik, hogy minden rózsaszín […], de ne feledje, hogy Kaliforniában élek, ha Európában élnék, valószínűleg más lenne az ízlésem. Londonban kastély és Rolls-Royce, Rómában palota és Ferrari dukál, de Hollywoodban az embernek legyen Cadillacje, és olyan 43 szobás, 13 fürdőszobás háza, mind az enyém.”
Három közös gyermekük született (Miklós, Zoltán, Mariska). Többször jártak hazánkban a sajtó kiemelt érdeklődése mellett. Pedig Mansfield filmjeit a magyar közönség nem ismerte, de az 1960-as évek elején a vasfüggöny mögött a két hollywoodi sztár puszta megjelenése is szenzációt keltett.
„Mickey magyar, és Budapesten olyan rendesek velem! Amikor megérkezem, ünnepelnek. A kommunistáknak is tetszenek a dús keblű szőkék, nekem elhiheti.”
1963-ban még egy magyar-amerikai koprodukcióban készülő Toldi filmről is tárgyaltak, amelyben mindketten játszottak volna, Hargitay Toldi Miklóst, Mansfield Piroskát: „Erről már két esztendővel ezelőtt is tárgyaltunk a Hungarofilmmel, de akkor még elég nyers volt az elképzelés. A film azóta jobban kikristályosodott bennünk, de persze még így is sok a probléma. A legnagyobb talán az, hogy hogyan ültethetnénk át a Toldi történetét filmre úgy, hogy a lehető leghűbbek maradjunk az eredeti meséhez, illetve Arany verses elbeszéléséhez” – nyilatkozta a színésznő.
Elképzelni is nehéz, hogy öt gyerek mellett hogyan tudott másfél évtized alatt 25 filmet leforgatni és népszerűsíteni (közülük később Magyarországon is láthatóak voltak a Herkules szerelmei vagy a Lázas éjszakák), vállalva a sok utazást akár a tengerentúlra (több filmet Európában forgattak, mert itt olcsóbb volt, a Magyarországi családlátogatásokat is mindig forgatásra menet vagy jövet iktatták be.) Két gyerek között pedig lenge ruhákban, behúzott hassal énekel, táncol, a hatodik hónapig dolgozik. A terhességet speciális szépségkúraként fogta fel, a nőiesség kiteljesedésének. Az volt az elve, hogy egy gyerek kedvéért nem szabad lemondani a filmről és a film kedvéért a gyerekről, és ő valóban össze tudta egyeztetni a kettőt. Büszke volt arra, hogy jó anya.
Szakmailag azonban lejtőre került. Botrányai, kétes fellépései miatt nem kapott filmszerepet és mivel nem kapott filmszerepet, Las Vegas-i revükben lépett fel. Férje hiába győzködte, hogy „lassíts, az élet rövid, a megszerezhető dolgok száma véges, nem kell több és több” – ő saját szerepének csapdájába esve kergeti a sikert, népszerűséget. Házassága tönkrement, 1964-ben elváltak, harmadik férjével, Matt Cymber rendezővel nem voltak boldogok.
A végzetes autóbalesetben három gyereke is ott ült a hátsó ülésen, de ők megúszták, az első ülésen ülő három felnőtt azonnal meghalt. A magyar lapok megírták azt is, hogy a gyászoló exférj Magyarországra hozta a gyerekeket regenerálódni a tragédia után. Mariska Hargitayból napjainkban is sikeres színésznő lett (játszott többek között Az ördög ügyvédje és a Las Vegas, végállomás című filmekben, a Vészhelyzet és a Bűnös Chichago című sorozatokban). Mansfield pedig tömegkulturális ikonként, korának celebjeként maradt meg az emlékezetben – ami balszerencséjére az ő korában még nem volt elég az üdvösséghez.
(A másképp nem jelölt helyeken az idézetek Oriana Fallaci interjújából származnak: Jayne Mansfield: Szerződésből frivol, Nagyvilág, 2009/9)