Ember Judit 1935. május 16-án született Abádszalókon. 1959-ben magyar-történelem szakon végzett az ELTE Bölcsészettudományi Karán. A Színház- és Filmművészeti Főiskola TV- és Film Főtanszakán 1964-ben kezdte meg tanulmányait, diplomáját 1968-ban szerezte meg. Friss diplomásként a Mafilm Népszerű, Tudományos és Oktatófilm Stúdiójába került, a hetvenes évektől a Magyar Televízióban és a Balázs Béla Stúdióban készítette tabutörő dokumentumfilmjeit, amelyek közül többet betiltottak, például az 1982-ben készült Pócspetri-t és a Hagyd beszélni a Kutruczot (1985) címűt. A Fekete Doboz című videófolyóirat egyik alapítója volt 1987-ben. Egyetlen dokumentum-játékfilmje a Fagyöngyök (1978). Kjátékfilmben – Sípoló macskakő (1970), Végre, hétfő (1971) – rendezőasszisztensként működött közre. 1989-ben Balázs Béla-díjjal tüntették ki. 1989-ben elnyerte a 21. Magyar Filmszemle dokumentumfilmes díját, 1990-ben pedig a Magyar Film- és Tévékritikusok díját. Munkásságát Nagy Imre-emlékplakettel (1993) és a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjével (1998) ismerték el. 2002-ben a 33. Magyar Játékfilszemlén Életmű-díjat, 2004-ben kiváló művész címet kapott. 2007-ben, életének 72. évében halt meg.

Ember Judit (forrás: MNFA)

„Igazságakarata erősebb, mint önérdeke, fontosabb, mint egzisztenciája, előbbre való, mint szakmai érvényesülése, fölébe kerül szakmai hiúságának. Kevésbé érdekli saját helyzete, mint a képviselt igazság megmutatása. Öntörvényű, és ennek gyökerei belső törvényeiből táplálkoznak.”

„Amennyire fontosnak tartja, hogy a film készítése előtt kialakult koncepciója legyen, annyira vigyáz arra, hogy azt ne erőltesse rá a valóságra. Irtózik a hamisítástól. Még a szöveg változtatását sem engedi meg, hogy az tetszetős vagy »nyelvtanilag korrekt« legyen. Nem tesz be idegen snittet a jobb ábrázolás érdekében. A valóságból ugyan kiemeli a drámát, ami nyilván »fikció«, de semmi idegen elemet nem hajlandó dokumentumként »eladni«, a hatás kedvéért megmásítani a látott, kapott világot.”

„Ha filmjeit nézzük, van, ahol feltűnik az arca és halljuk a hangját is. Az arca csupa figyelem és tartózkodás. Meg kell figyelni, ahogy kérdez és beszél. Figyelmével és belső hangjával szinte kivarázsolja az igazat az emberekből. Ahogy figyel, ahogy kérdez, szelíd erő jellemzi. A lágysága nyitja fel a görcsösen őrzött, elsüllyesztett, a soha-nem-kérdezett emlékekből áradó titkokat. Szelídsége és figyelme magadja a válaszolónak a biztonságot. Ahogyan a filmjeiben sincs sallang, se fölösleges dekoratív elem, úgy is kérdez. Mondatszövése pontos. Megéled az ember, életre kel a történet. Neki, és kizárólag csak neki mondják el azt, amit eddig másnak még soha. Ettől él a dráma a filmjeiben, ebből a feszültségből táplálkozik a drámai erő. Évtizedek retteneteit feloldani és a figyelő idegen kamera ellenére bensőségessé tenni a beszélgetést – ez is egyik sine qua nonja művészetének.”

Ember Judit a Pócspetri forgatásán (forrás: MNFA)

„A szó és az arc. A beszélgetésekben az emlékezés-felidézés útját járjuk. A fellelt és elővarázsolt dráma ott alakul a szemünk előtt a képen, ott van az arcon, a beszédben, a gesztusokban. Minden megjelenik, ahogyan emlékezik a beszélő. Az eseményeket újra átélő ember drámájának vagyunk tanúi, eleven arca rezdüléseiből szinte a beszélővel együtt látjuk, amit nem láthattunk. Részesei leszünk annak, amiben nem vehettünk részt. Az alkotó és emlékező »munka« részeseivé válunk, és együtt szenvedjük meg a felidézés és az emlékezés kínját, amely hol keserves, hol felszabadító. Egyszer megállíthatatlanul hömpölyögnek az emlékek, máskor megtorpannak vagy visszasüllyednek és elhallgatnak. Ezért válik a néző is a dráma dinamikájának együtt élő résztvevőjévé.”

„Ember Judit filmjeiben egyik legfontosabb drámai színtér: az emberi arc. Hol az arcok vonásaiból, a kifejezés változásaiból, az arc mimikájából, hol a megremegtető, feledhetetlen félelem fel- és eltűnéséből, másutt a fagyökérré merevedett ujjak, inas kezek görcséből, lazulásából, a szemek rebbenéséből hozza elő az újra átélt időt. A kamera ott láttatja a jelenben az emberi arc vonásaiba vésődött történelmet, szenvedést, és ha van, a megszabadulást. Ember Judit eszköze az eszköztelenség, az emberi dráma végigélése a csupasz emberi arcokon. A végtelenségig leegyszerűsített puritán képek érzékeltetik a belső drámát.”

Részletek Losonczi Ágnes: Az igazat, csakis az igazat… s a teljes igazat vallja – Hogyan dolgozik Ember Judit? című tanulmányából (teljes cikk a Filmkultúrában)