Egy indulatos humanista – Somlay Artúr

130 éve született Somlay Artúr, a két világháború közötti magyar színjátszás egyik legnagyobb alakja.

Talán leghíresebb, Valahol Európában című filmben játszott szerepe saját személyiségéről is sokat elárul: a világtól elzárkózó, látszólag embergyűlölő, valójában azonban mélyen humánus karmester, aki szinte akarata ellenére fogadja be a háború után árván csellengő gyerekeket – ő maga is lehetne. Sokat megérthetünk róla ebből a filmből. A művészt, aki azért él, hogy jobbá tegye a világot. Aki szerint akkor van szükség a zenére, a művészetre – ahogy a zongoránál Kuksinak, a kisgyereknek magyarázza –, „ha nem tudjuk kifejezni fájdalmunkat vagy örömünket, vagy ha valami nagyon szépet látunk. Így könnyebben meghallják az emberek”.

Valahol Európában (forrás: NFI/Csépány Sándor)

Zárkózott, magányos, hallgatag, hirtelen haragú embernek ismerték kortársai. A filmben látszik, hogy mennyire szereti a gyerekeket, és nagyon jó humora van. Nagyon vicces jelenet, amikor kötéllel a nyakában áll, körbeveszik a gyerekek, köztük a Hosszút játszó Gábor Miklós és Harkányi Endre. Utóbbi mondja a szállóigévé vált mondatot: „Könyörgöm, akasszuk fel!”. Hosszú megkérdezi, hogy az ő ötlete volt-e. Igen – feleli a gyerek. Hosszan nevetnek, majd Hosszú hirtelen két pofont ad neki. Ebben a pillanatban a karmester nevet fel kárörömmel – és 50 évet fiatalodik.

Második házasságából született kislánya, Emily ekkor 3 éves. A 63 éves színésznek minden öröme ő. 1944. december 24-én született, az ostrom idején, amikor Somlayt a sokadik gyomorvérzés érte; az orvos a saját véréből adott neki, hogy túlélje.

Zárt tárgyalás (forrás: NFI)

Ezen kívül még 45 filmben szerepelt. A filmművészetről berlini évei után, a húszas években az alábbiakat írta: „A film már ma is adhat érdekesebbet és izgalmasabbat, mint a színház, mert nagyobbak a lehetőségei, de amit ad, még ennek dacára sem művészet. Részint, mert nem elsődleges, hanem csak ábrázolás, amit a színház nyújtani tud a jelenlévő, élő emberen keresztül, az az elsődleges.” Somlay Artúr elsősorban színpadi színész volt. Nagyon szigorúan vette a színpadi fegyelmet. Amikor egy Gartenfeld nevű fővilágosító rosszul adta a fényt a Hamletben, akkor szövegének második felét módosította: „Nincs oly gazember széles Dániában, mint ez a Gartenfeld.” Szólt le színpadról a közönségnek csendet kérve és pofozott fel színházi hírlapírót. Mikes Lajos szerkesztő írta róla: „Már a Helvéciába sem lehet járni. Minden este Somlay színész verekedik ott.” Ez is ő volt. De az is, aki először szavalt Ady-verset nyilvánosan, 1907-ben az első budapesti kabaré, a Bonbonnière színpadán. Széles szerepköre volt, Tiborctól Hamletig mindent játszott. Móricz Sári bíróját háromszor, három életkorban: 28, 40, végül 63 évesen. Partnere volt Blaha Lujza, Gobbi Hilda, Csortos Gyula. Filmekben Jávor Pál, Karády Katalin. Stílusával megújította a magyar színjátszást, a kor legnagyobb jellemszínészének tartották. Alakításait hibátlan dikció, drámai erő, egyfajta pátosz jellemezte. Hőst, intrikust, magyar urat egyaránt emlékezetesen játszott. Gyakran alakított humanista elkötelezettségű polgár-figurákat, mint a Valahol Európában főszerepében.

Szerető fia, Péter (forrás: NFI)

Anekdoták szóltak állandó pénzhiányáról. Egyszer nem akarta visszaadni a színpadi cipőjét, mert az övé lyukas volt. A negyvenes évektől, amikor már jól fizették, gázsija egy részét a szegény és öreg színészeknek utaltatta, azzal a kikötéssel, hogy nem tudhatják meg, kitől kapták. „Nem tudom lesz-e szobrom valaha (nem valószínű), de még erre is rávéshetik: sokszor kellett, néha kapott, olykor volt is, s akkor adott.” – mondta erről.

Hogyan élte túl azt a kort, amelyben az általa nem sokra tartott emberiség még inkább lealjasult? Nem volt politikus alkat, viszont mély igazságérzet élt benne, mindig kiállt azok mellett, akiknek igazságtalanságot kellett elszenvedniük (erre utal a címben idézett, Hubay Miklóstól származó jelző). 1948 után, a kitelepítések idején tekintélyét felhasználva üldözött színészek érdekében protestált Révai Józsefnél. Közvetetten ez vezetett az öngyilkosságához is, mert egy idő után már nem fogadták. Ez már nem az ő világa volt. Halála előtti estén nagy sikerrel eljátszotta a Petur bánt a Bánk bánból, majd hazament, konyakot ivott és bevette az összes gyógyszert, amit otthon talált. A Nemzetiben ravatalozták fel, ahonnan kollégái gyalog kísérték a Kerepesi temetőbe. Ez a gesztus jól mutatja elismertségét a művészek körében: azóta sem tették meg senkiért.

Szobra tudtommal nincs, de egykori lakhelyén, a Szent István körúton 2005-től emléktábla áll és nevét sétány őrzi az új Nemzeti Színház mellett.

Somlay testamentuma

Major Tamás, a Nemzeti Színház igazgatója politikai önigazolás céljából a társulat minden tagjával életrajzot írattatott az ötvenes évek legelején. Somlay Artúr kérte a színház igazgatóját, hogy tekintsen el ettől, mivel nincs mit bizonyítania: szakmai élete nyitott könyv, és a származása sem „népellenes”. Major azonban nem adott helyt a kérésnek, ekkor írta a művész dühében ezt a megrázó vallomást: „1883. február 28-án jöttem erre a világra és azóta a majomi gőg, az embertelen gyűlölködés, a megrendítő butaság, a vérengzés, az öldöklés szörnyű évtizedein át rémüldözve, elképedten, megdöbbenve, megundorodva attól a szörnytől, akit embernek hívnak – a fajtámból – és az átélt rémségektől haladok a sír felé, ahová nem sokára meg fogok érkezni. Ha nem remélném, ha nem hinném, hogy az Ember mégis csak észre tér és a most felnövő nemzedéknek könnyebb lesz elviselni földi létét – kivégezném gyermekeim, akiket én kényszerítettem a világra, önkezemmel vetnék véget életemnek. Ezenkívül színész voltam. Mindig képességeim legjavából igyekeztem adni. Ezzel szemben munkámért szükségleteim szerint vettem el a pénzt. Viszont a pénzt, amit munkámért elvettem, szétosztottam az utolsó fillérig azok között, akik arra igényt tarthattak, vagy rászorultak. Ötven évig dolgoztam és egy percig sem dolgoztattam. Ötvenéves munkám alatt volt nehány sikerült percem, ami kárpótolt a sok szenvedésért, amelyben részem volt. Szerettem a mesterségemet, de ami körülötte volt, abba belelépni sem szerettem. 
Szerettem Jézus Krisztus szavait és hittem, hogy a lélek a legnagyobb érték s hogy a lelket megmenteni többet ér, mint az egész világot megnyerni. Szörnyű gondok között hagyom el az életet, amely nem sok gondtalan percet engedélyezett nekem. (Somlay Artur önéletrajza mint végrendelet, évekkel öngyilkossága előtt. Közreadta: Ablonczy László, in: Nemzeti lélekharang)

Ötvös Géza