A Nápolyi-öbölben fekvő Torre Annunziatában született 1919. augusztus 8-án. Tizenévesként apja tésztagyárának spagettijével házalt, amikor egy alkalommal - hirtelen ötlettől vezérelve - beiratkozott a római filmes iskolába. Nem kellett sok idő hozzá, hogy rájöjjön, inkább az eladáshoz ért, mintsem a színészethez. Munkát remélve különböző forgatási helyszíneken csellengett, díszleteket tologatott, statisztált, majd alig húszévesen már producerként jegyezte első filmjét L'amore canta címmel. A második világháború után, 1949-ben aratta első nemzetközi sikerét az erotikával fűszerezett, neorealista Keserű rizs című filmjével. A főbb szerepekben Vittorio Gassmant és Silvana Manganót láthatta a közönség. Miután egy bankár lányával kötött első házasságát semmisnek nyilvánították, oltárhoz vezette Manganót, frigyük csaknem negyven évig tartott. 1950-ben a nála hét évvel idősebb és tapasztaltabb filmproducerrel, Carlo Pontival saját céget alapított (Ponti-De Laurentiis Cinematografica). A következő hat évben több emlékezetes alkotás is kikerült a kezük alól, így 1952-ben az első színes olasz film a komédia nagymesterével, Totóval, majd 1956-ban a legjobb idegen nyelvű film kategóriában Oscar-díjat nyert Federico Fellini-film, az Országúton. A diadal után De Laurentiis önállósította magát, és a rendező Cabiria éjszakái című filmjét már egyedül gyártotta. Az alkotás 1957-ben Oscar-díjat nyert. 1959-ben Róma külvárosában Dinocittá néven felépítette saját Hollywoodját. Élete végig csak azt bánta, hogy mindezt nem Amerikában vitte véghez. 

Az elsők között fedezte fel, mekkora lehetőség rejlik a nemzetközi koprodukciókban, illetve az Észak-Amerikán kívüli forgalmazási jogok előzetes értékesítésében. Pályája során felváltva dolgozott nagy költségvetésű, pazar látványvilágú filmeken és kisebb bevétellel kecsegtető, magasabb művészi értékű alkotásokon. 1954-ben Kirk Douglas főszereplésével került a mozikba az impozáns Ulysses, majd 1962-ben a dollármilliókat felemésztő Barabás, illetve 1966-ban A Biblia: Kezdetben. Szerencséjére Szergej Bondarcsuk háborús filmeposzához, a Waterloohoz a szovjet hadsereg ingyen állt rendelkezésére. Olyan sztárokkal forgatott együtt többek között, mint Audrey Hepburn, Mel Ferrer, Henry Fonda, Jane Fonda, Anthony Perkins és Charles Laughton. Igazi hollywoodi mágnásként viselkedett, kirívó, hírhajhászó viselkedése miatt gyakran szerepelt az újságok címoldalán, miközben ahhoz is kiválóan értett, hogyan kerüljön be az olasz politikai élet vezetőinek társaságába. Mégis lemaradt az olasz filmipar egyik legnagyobb kasszasikeréről, Fellini Az édes életéről, mert a főszerepre mindenáron Paul Newmant akarta Marcello Mastroianni helyett. Fellini azonban hajthatatlan maradt (a rendezőhöz egyébként egész életében kutya-macska barátság fűzte). 1959-ben az olaszok két kedvenc színészét, Vittorio Gassmant és Alberto Sordit nyerte meg A nagy háború című, Oscar-díjra is jelölt filmjéhez, amelyért végül a Velencei Filmfesztivál Arany Oroszlán díja lett a jutalma.

A hetvenes évek közepén elhagyta Olaszországot, miközben hiába próbálta megmenteni a csőd szélére sodródott Dinocittát. Dicstelen távozása után az Egyesült Államokban hamar talpra állt, bár a Jessica Lange és Jeff Bridges főszereplésével készült King Kong filmje miatt sokáig gúnyolták, ráadásul a kalandfilm majdnem véget vetett a fiatal Lange karrierjének. 1972-ben kezdték forgatni Charles Bronson főszereplésével a Casa Nostra - A Valachi ügy című filmet, de anyagi helyzetének jobbra fordulását sokkal inkább következő két filmjének, az 1973-ban Sidney Lumet rendezésében készült Serpicónak és az 1975-ben befejezett Sydney Pollack filmnek, A keselyű három napjának köszönhette. Az anyagi problémákkal küzdő Ingmar Bergmant kétszer is kisegítette, 1976-ban a Színről színre, 1977-ben a Kígyótojás című filmjét finanszírozta. 1981-ben Milos Forman Ragtime-ja, majd 1984-ben David Lynch Dűnéje hatalmas bukás volt, de ezt is sikerült túlélnie. 1982-ben a Conan, a barbár című film meghozta a nagy áttörést Arnold Schwarzenegger számára. 1986-ban lett amerikai állampolgár, de soha nem tanult meg igazán angolul. 2000-ben szülőhazájában forgatta az U-571 című drámát Matthew McConaugheyjel, majd 2001-ben forgatási helyszínt keresett Firenzében következő filmjéhez, a Hannibalhoz, melynek főszerepére Anthony Hopkinst kérte fel. A regény írójával, Thomas Harrisszel 1986-ban találkozott először, amikor A vörös sárkány című regényét vitte vászonra Az embervadász címmel. A sorozatgyilkos Hannibal Lectert Brian Cox személyesítette meg. 1991-ben mégis lemaradt az Oscar-esővel jutalmazott A bárányok hallgatnak című thriller produceri munkáiról, ezért Harrisnek 10 millió dollárt fizetett a történet harmadik részének, a Hannibalnak a filmes jogaiért. A rendezést ezúttal Ridley Scottra bízta. A következő évben láthatta a közönség A vörös sárkány remake-jét, ismét Anthony Hopkinsszal.

2000-ben az Oscar-gálán Hopkins nyújtotta át a producernek az Amerikai Filmakadémia Irving G. Thalberg-emlékdíját. A kitüntetést az életét meghatározó hat nőnek köszönte meg: Manganótól született három lányának (a házaspár egyetlen fia repülőgép-balesetben halt meg 1981-ben), valamint második feleségének, Martha Schumachernek és tőle született két lánygyermekének. Dino De Laurentiis 2010. november 10-én, 91 éves korában halt meg Beverly Hills-i otthonában.