Charles Spencer Chaplin néven 1889. április 16-án született Londonban, szülei kabaréénekesek voltak. Sivár gyermekkorát jobbára árvaházakban, bentlakásos iskolákban vagy az utcán töltötte, miután apja elhagyta a családot, anyja pedig elmeotthonba került. Először ötéves korában lépett színpadra, tízévesen már apróbb vígjátéki szerepeket játszott pantomim társulatokkal. Mutatványosokkal érkezett Amerikába 1912-ben, ahol ajánlatot kapott a Keystone filmstúdiótól. Filmjeit maga írta és rendezte, az első 1914-ben a Making a Living volt.

The Kid Auto Races at Venice című filmjében tűnt fel először a keménykalapot, szűk szalonkabátot, buggyos nadrágot, túlméretezett cipőt viselő, kacsázó járású, sétapálcás, bajuszos csavargó, a lecsúszott Charlie alakja. A szeretetre méltó emberkében gyermekkori nyomorának tapasztalatait formálta meg: Charlie rendre pórul jár, az erkölcsi diadal mégis az övé, tárgyakkal való küzdelme fokozatosan a társadalommal folytatott összecsapássá változik.

Bár pályafutását másfél dolláros hetibérrel kezdte, 1917-ben már egymillió dolláros szerződést írhatott alá. 1918-ban független filmprodukciós céget alapított, majd 1919-ben három színésztársával, Douglas Fairbanksszel, Mary Pickforddal és D. W. Griffith-szel létrehozta a United Artists stúdiót, amely aztán minden Amerikában gyártott filmjét forgalmazta. Egész estés, klasszikussá vált alkotásaiban – Bohémvér (1923), Aranyláz (1925), Cirkusz (1928), Nagyvárosi fények (1931), Modern idők (1936) – a kisember öniróniával ábrázolt alakja nemcsak megkacagtatta a nézőket, hanem egyben szigorú ítéletet hozott kora tömegtermelésen nyugvó társadalmi berendezkedéséről. Nevettetve akart tanítani, felhívni a figyelmet a társadalmi ellentmondásokra. „Hiszek a nevetés és a sírás erejében, mert mindkettő a gyűlölet és a nyers erőszak ellenmérge” – vallotta.

Charlie toprongyos figurája a Modern időkben vett búcsút a közönségtől, a hangosfilm terjedése és uralkodóvá válása a némafilm korszakának jellegzetes, mimikára építő karakterének végét jelentette. Első igazi hangosfilmjében, az 1940-ben készült A diktátor című antifasiszta szatírában állást foglalt a háború embertelenségével szemben. Az 1947-es Monsieur Verdoux a Kékszakáll-mondát dolgozta fel maró gúnnyal. A csavargó, a bohóc alakja bukkant fel ismét, most már „hangos” formában az 1952-es Rivaldafényben. Ez utóbbi londoni bemutatójáról nem tudott visszatérni az Egyesült Államokba, ahol liberális, baloldali nézetei miatt felforgató tevékenységgel, kommunista szimpátiával gyanúsították meg, és érvénytelenítették beutazási engedélyét (az amerikai állampolgárságot addig is folyamatosan visszautasította).

Az Amerikából távozott filmes 1952-ben Svájcban, a Genfi-tó partján telepedett le családjával. 1957-es, Egy király New Yorkban című angol filmje a kommunistaellenes amerikai hisztéria, a mccarthyzmus korszakának szatírája (a filmet csak elkészülte után másfél évtizeddel, 1972-ben mutatták be az Egyesült Államokban). 1967-ben forgatott utolsó filmjével, a Hongkongi grófnővel már nem tudott újat mondani, noha ő írta a forgatókönyvet, maga volt a zeneszerző, sőt egy epizódszerepet is eljátszott. 

Pályafutása során számos díjban, elismerésben részesült. 1929-ben elnyerte az amerikai Filmművészeti és Filmtudományi Akadémia életműdíját (az Akadémia díja 1931-től viseli az Oscar nevet), több mint négy évtized múlva, 1971-ben Los Angelesben Oscar-életműdíjjal tüntették ki, a következő évben pedig a legjobb eredeti filmzene Oscarját vehette át a Rivaldafény című alkotásáért. 1970-től csillaga díszíti a Hollywoodi Hírességek Sétányát. 1972-ben megkapta a Velencei Nemzetközi Filmfesztivál, továbbá a Lincoln Center Filmtársaság életműdíját. Pályafutása elismeréseként 1975-ben II. Erzsébet angol királynő lovaggá ütötte. Egy évvel később tagjai közé fogadta a brit filmakadémia (BAFTA).

Magánélete viharos volt: négyszer nősült, de csupán Oona O'Neill-lel (Eugene O'Neill író lányával) 1943-ban kötött házassága bizonyult boldog és tartós kapcsolatnak. Nyolc gyermekük született, közülük Geraldine filmszínész lett. A kisember, az igazi clown megtestesítője nyolcvankilencedik életévében, 1977. karácsonyán halt meg a svájci Corsier-sur-Vevey-ben, s a helyi temetőben helyezték örök nyugalomra. Életében többször síkra szállt a cigányság jogaiért (anyai nagyanyja cigány származását ő maga is felemlegette), ezért születésnapját a Cigány Világkongresszus a cigány színészek világnapjává nyilvánította. 

Chaplin életét a többi közt Richard Attenborough rendezésében vitték vászonra (1992), a film címszerepét Robert Downey Jr. alakította. Megírása után több mint hatvan évvel, 2014-ben először jelent meg egyetlen regénye, amelyből a Rivaldafény című filmje készült. Születésének 125. évfordulója alkalmából a Vatikán bélyeget adott ki leghíresebb megformált karakterének, a toprongyos csavargónak képével. 2016-ban születésnapján avatták fel a Chaplin világa (Chaplin's World) elnevezésű múzeumot, amelyet egykori lakóhelyén, a Genfi-tó partján található Corsier-sur-Vevey-ben alakítottak ki, ahol a filmművészet legendája élete utolsó huszonöt évét töltötte.