2012. november 13-án meghalt Xantus János 59 éves, Balázs Béla-díjas filmrendező, tette közzé a Magyar Filmművészek Szövetsége. Az Eszkimó asszony fázik és a Rock térítő című, kultikussá vált filmek rendezőjét súlyos betegséget követően érte a halál. Xantus János 1953. november 7-én született Budapesten. Képzőművész édesapja nyomán eredetileg festő vagy biológus szeretett volna lenni, de már 18 évesen filmezett. Gazdag Gyula A sípoló macskakő című filmjében lázadó diákot alakított, csirkecsonttal a nyakában, aki nem tagolódik be a táborvezető által megkívánt engedelmes masszába, gyakorlatilag mindenkivel összeveszik. A film klasszikus gumimacskakő-jelenetének hangadó diákja.

A Valami van a tekintetében című film forgatásán (MTI Fotó: Friedmann Endre)

Egyik utolsó interjújában arról beszélt a filmhu-nak, hogy „a filmhez nem elsősorban pénz kell, hanem akarat, vágy, együttműködés, melegség és kifejezési vágy”. Hihetetlen tehetsége és képessége volt arra, hogy ezt a törekvést – legyenek bár filmjei egymáshoz nem hasonlítható, eltérő műfajú és stílusú alkotások – zsigeri erővel, érzékileg valósítsa meg. Balázsbélás nemzedéke tagjaihoz hasonlóan látványosan szakított a professzionális, sok pénzből forgató akadémista filmezéssel, de a kifulladó modernizmussal is, miközben mindkét módszer eszközeit alkalmazza „új érzékenynek”, „posztmodernnek” nevezett, extravagáns munkáiban. Xantust a lírai, abszurd, groteszk és a tragédia egymásba játszása – a hangulati határátkelők izgatták. Játékosság, irónia, vállalt amatőrizmus, markáns vizualitás, dokumentativitás egyszerre jellemezték ezeket a vibráló, szenvedélyes műveket, a magyar új érzékenység legnépszerűbb alkotásait. 

Makk Károly kedvenc tanítványa már a Színház- és Filmművészeti Főiskolán is kivételesen egyedi szemléletű, egymáshoz nem hasonlítható filmeket rendezett. (Werther élete, És így s eképp tovább, 1978) Ez utóbbi kísérleti filmmel azt a jellegzetes „balázsbélás” dokumentarista módszert képviselte, ahogy a Stúdió tagjai kibiztosított mikrofonnal jártak-keltek az utcán, s az „életet” igyekeztek  fölvenni. E film rendkívüli méltósággal ábrázolt süketnéma főszereplőjének motívumából nőtt ki az Eszkimó asszony fázik ötlete, a meghökkentő, valóságot túlszínező stílust pedig a Balázs Béla Stúdióban készített két rövidfilm, a Diorissimo (1980) és a Női kezekben (1981) bizarr világa nyomán fejlesztette tovább.

E „hiperfikcionalista” filmek játékos stílusgyakorlatként keverik a hagyományos narrációt és a modernizmusra jellemző kollázstechnika elemeit, improvizációt, dokumentarizmust (még a bulgár tengerparton megesett szeretkezést végigkísérő szamár motívuma sem volt megírt: véletlenül találták ott a helyszínen) és a thriller, a melodráma, a burleszk és az abszurd mese motívumait. Ezek a filmek nemcsak Xantusék generációjának zavarbaejtő életérzését tükrözik („Dobd ki a degenerált életed az ablakon, mint a szart, és csinálj helyette másikat!”, hanem a magyar underground zenei élet tökéletes kordokumentumai is egyben (Eszkimó asszony fázik: Trabant és Méhes Marietta, Rock térítő: Neurotic és Pajor Tamás). Az Eszkimó asszony fázik erejét jellemzi, hogy Méhes Mariettáról még azt is megírták, ő az új érzékenység Marilyn Monroe-ja: megjelenésével, közhelyes, affektált beszédével, monoton, rezignált énekével a „magára maradt én”. A süketnéma állatgondozó férj (Lukáts Andor) kataton dobolása pedig a világ filmtörténetének is emlékezetes pillanata.

Lukáts Andor jelenetét rendezi a Valami van a tekintetében című film forgatásán 1985-ben. (MTI/Friedmann Endre)

Xantus János nehezen tudta feldolgozni, hogy a nagy sikert, amelynek a közelébe került, Cannes-ban mégsem érte el az első filmjével (Jim Jarmusch Florida a Paradicsom című filmje kapta meg végül az Arany Kamerát). Kevés rendező vall olyan őszintén pályáról, az elmaradt sikerről, háttérbe szorulásról, mint ő, az Eszkimó asszony fázik DVD-kiadásának alábbi extrájában.

Talán ezzel is magyarázható, Xantus 1990 óta szinte kizárólag kísérleti- és dokumentumfilmeket készített, 1992-től haláláig a Színház- és Filmművészeti Egyetem szeretett filmrendezőtanára volt. Utolsó dokumentumfilmje, a Kiki a csoportban is egy jellegzetes kísérlet: befejezetlen, interaktív pszichodráma, „az együttműködés, a melegség és a kifejezési vágy” csak rá jellemző, csodálatos megvalósulása.

Kedves János! Isten Veled!

Xantus Jánosról a Filmkultúrán:
Boronyák Rita: Kiki az Operaházban (2012)
Meleg Gábor: Eszkimó asszony fázik (dvd-kritika, 2011)
Boronyák Rita: Vége a világnak, vagy jól jött nekem? (interjú, 2002)
Kövesdy Gábor: Hullahopp a nagyteremben (1998)