Születtek róla fanyalgó kritikák is, ám az idei, eddig remekművekben nem bővelkedő versenymezőny egyik legjobbja egy ironikusan archaizáló című film. A közönség nagy nevetésekkel és hosszú tapssal jutalmazta a macedón Teona Strugar Mitevska forgatókönyvíró-rendező ötödik játékfilmjét, amelynek a létrejötte is bonyolult volt, hiszen macedon-belga-szlovén-francia-horvát koprodukcióban készült. A Gospod postoi, imeto i’ e Petrunija (Isten létezik, Petrunijának hívják) egy tíz éve a macedón kisvárosban, Štipben történt eseményt dolgoz föl. A 32 éves Petrunija (Zorica Nusheva) képzettsége szerint történész, de eddig csak pincérként tudott elhelyezkedni. A szüleivel él, az anyja segítő szándék örvén folyamatosan azzal szembesíti, hogy ronda, kövér, öreg, rosszul öltözik, nem jó semmire, mert még férjhez sem tud menni.

Egy megalázó állásinterjú után összezavarodva bóklászik a folyó partján, amikor a Jézus megkeresztelésére (epifánia) emlékező szokásos évi körmenetbe keveredik. A fiatal férfiak a hideg dacára fürdőnadrágban várakoznak a hosszú beszédek végére, a pópa ugyanis ilyenkor hagyományosan fakeresztet dob a vízbe, s aki el tudja csípni, szerencsés lesz. A kissé elbambult Petrunija különösebb megfontolás nélkül beugrik a vízbe, s boldogan mutatja föl a keresztet. Ám a hagyomány eddig férfiak vetélkedéséről szólt, mindeddig föl sem merült, hogy nők is indulhatnának a szent vetélkedésen. A lány nem akarja odaadni a keresztet a férfiaknak sem, a pópának sem, erre beviszik a rendőrségre, a sajtó is ott terem, s a nyomulós riporter (Labina Mitevska, a rendező testvére, korábbi filmjei főszereplője, most a film producere is) nem rejti véka alá, mit gondol hazája sötét középkort idéző állapotairól. A filmre jellemző irónia az ő programszövegére is vonatkozik: a nők jogairól való szavalás a kereskedelmi televíziós riporteri önpromó része, s csupán annyiban van jelentősége a tartalmának, hogy hitelteleníti azt.

Isten létezik, Petrunijának hívják (forrás: Berlinale)

Petrunija nincs letartóztatva, de el sem mehet, a pópa, a rendőrfőnök, végül a vizsgálóbíró győzködi, tartsa tiszteletben az egyházi szokásokat. Van egy fontos mellékszál is, amelyet a fő történetre koncentráló, balkáni állapotokat és feminizmust formulázó kritikák közül egyik sem említett eddig: a gyönyörű, nagyvárosi, látszatra sikeres riporter életére is a semmibe vettség jellemző. A férje megbeszélésük ellenére ott felejtette a gyereket az óvodában, az operatőrt pedig a helyszíni riport kellős közepén másik munkára rendelik mellőle. Tudna hát miért a nők jogairól beszélni az asszony. A kisváros feldühödött férfiai ostrom alá veszik a kapitányságot, alig tudják visszaverni a törő-zúzó tömeget. A rend éber őrei, különösen egy helyes bajuszos fiatal rendőr, védelmükbe veszik a fenyegetett lányt.

Isten létezik, Petrunijának hívják (forrás: Berlinale)

Az empatikus, életteli, kellő humorú film fő erőssége Nusheva elementáris, részletgazdag játéka, de a jól ellenpontozó forgatókönyv (Elma Tataragic és a rendező munkája) és a látvány (Virginie Saint-Martin) pontos komponáltsága ugyancsak nagyot dobnak rajta. Ez az egyáltalán nem tökéletes, a ritmusát párszor elveszítő, ám a közeget élményszerűen, jól visszaadó, életteli alkotást a Hollywood Reporter kritikusa bonyolultan, nem mellesleg totális közhelyekkel tudja le: „A filmet nők készítették, akik értik a feminizmus nevében végrehajtott egyéni ellenállás cselekedeteinek szükségességét.” A Petrunija azért ennél egy kicsit többet tud. Egyéb erényei mellett üdítő folytatása a román újhullám ironikus vonalának. Ellenőrizhető az is, a főcím alapján készítői nemének aránya körülbelül egyenlő volt. A pozitív diszkriminációt érdemes alaposan megfontolva alkalmazni, hogy ne forduljon a jó szándékú törekvés azok ellen, akiknek segíteni akarnak vele.