Az első Csillagok háborúja – Egy új remény – óta jó pár vezető váltotta már egymást a szuperhatalom élén, s időközben a Szovjetunió összeomlásához vezető csillagháború is véget ért. Lucas „távoli galaxisa” viszont nem vesztett fényéből, a mese folytatódik, és minden generáció megtalálja benne a kedvencét. George Lucas, az elmúlt negyven év egyik leghatásosabb és legnépszerűbb mesemondója ma 70 éves.

Rendező, forgatókönyvíró, producer, egy filmes birodalom létrehozója, akinek volt érzéke ahhoz is, hogy mesevilágát az új médium – és, úgy hiszem, új művészeti ág –, a videojáték formanyelvén is megjelenítse, akinek volt érzéke ahhoz, hogy szerethető árucikkeket is létrehozzon mesevilágára építve. A huszadik század végének Walt Disneyje Lucas, s ekként talán nem is oly meglepő, hogy a közelmúltban cégét épp a Disney vállalatra bízta. Az amerikai filmes hagyományok nagy „megszüntetve megőrzője” George Lucas, a művész, aki olyan mély nyomot hagyott a popkultúrán, hogy űrbéli kalandtörténeteinek John Williams komponálta zenéjét még azok is dúdolják, szállóigévé lett mondásait olykor-olykor még azok is emlegetik, akik merő sznobizmusból át nem adnák magukat e mesevilág élvezetének. Vagy átadják, és elszólják magukat róla.

George Lucas egyben a technológiai útkeresés nagy szerelmese, a számítógépes trükkök megszállottja, aki saját egykori műveit sem restelli átalakítani – valljuk be, néha kissé elrontani – azért, hogy egy-egy újszerű CGI-figura végigdüböröghessen egy jeleneten. Ha egyet nem is értünk mindig vele, a lelkesedésében osztozunk.

Fő műve, a Csillagok háborúja része a science-fiction kánonnak, legnagyobb rajongói gyermekként szerették meg a droidoktól, bizarr, de csúfságukban is kedvelnivaló szörnyetegektől és űrjárművektől hemzsegő világát – és épp ez a filmes élmény volt a belépő számukra a sci-fi univerzumába. Ugyanakkor űrkörnyezetben játszódó tündérmese is, ahol a meg nem magyarázott összefüggések, a rejtélyek, a régmúlt aranykorába vesző csodák fontos részei a történetnek. Az eredeti Csillagok háborúja trilógia egyik szépsége épp ez a mesés titokzatosság volt, melyen az 1990-es évek második felétől forgatott „előzmény” trilógia méricskélő magyarázatai csak rontottak.

Lucas Peter Cushingot és Carrie Fishert instruálja

A Csillagok háborúja – Egy új remény (1977), Birodalom visszavág(1980) és Jedi visszatér (1983) világaiban, a Tatuin sivatagában, a Hoth bolygó jégbarlangjaiban és az Endor apró lények lakta óriás őserdejében a mítosz mellett az életszagú, szinte vadnyugati módon poros-mocskos mindennapok ragadták meg legjobban a néző képzeletét. Milyen lehet egy űrkikötő kocsmájában, ezernyi más bolygó lármás-gyarló képviselője között szürcsölni az ismeretlen nedűt, milyen lehet kiöregedett, ütött-kopott robotok között válogatni a csuklyás nomádok vándorpiacán, milyen lehet alaposan feltuningolt, de meglehetősen rozzantnak tűnő csempészhajón menekülni az aszteroidák között - vagy mackóforma őslakók fogságába esni? Hihető díszletek és jelmezek szerettették meg velünk a sosem létezett tájakat, s még azt is számon tartottuk, hogy ki volt az a statiszta, aki egy-egy gumimaszkot magán viselt valamelyik jelenetben (Jabba palotájának kajánkodó szörnyei között a sokorrú tintahalfej például civilben Gerald Home). Az idegenség sokszínűsége mindenképp különleges érdekessége e filmeknek.

Ahogy az immár hat részből álló (a hetedik épp most készül, J. J. Abrams rendezésében, sok régi színész bevonásával, immár a Disney égisze alatt) űrmese családtörténete, a jó és a rossz harcának figurái között is remek karaktereket találunk, s be kell vallani, ellenállhatatlanul szívszorító az, ahogy a film hőse, Luke Skywalker épp fő ellenségében talál rá apjára. Az apára, aki utoljára még saját szemével akarja látni fiát, és haldoklásakor tér vissza önmagához is. Izgalmas ötlet volt az is, hogy a trilógia előzményfilmjei épp e főgonosz, Darth Vader gyerekkorát és az „Erő sötét oldalára” vezető útját beszélik el. A rajongók milliói által aprólékosan kielemzett – a Csillagok háborúja világának saját enciklopédiája is van, tréfás szójátékkal a Wookieepedia – filmekben még rengeteg apró poén van, akár a szereplőválogatás szintjén is. E sorok íróját például elbűvöli, hogy míg az 1977-es Csillagok háborúja Moff Tarkin kormányzóját a felejthetetlen brit horrorfilmveterán, Peter Cushing (az egykorvolt Van Helsing professzor) alakította, addig később az előzményfilmek Dooku grófját Lucas a brit Hammer-horrorok Drakulájára, Christopher Lee-re bízta. A két idős színészlegenda így ismét egy filmfolyamban játszhatott, igaz, több évtized fáziskéséssel.

George Lucas 2007-ben (forrás: fotó: Wikimedia Commons)

Bár George Lucas neve egyet jelent a Csillagok háborújával, még számos más film alkotója is: első mozifilmje, a THX-1138 (1971) pengeéles, tiszta, különleges látványvilágú disztópia, az American graffiti (1973) című rendezése pedig a hetvenes évek keserédes „retrója” a rock and roll korszak tinédzsereire és félelmetes-szép autóira emlékezve. Kéznyomát ott hagyta alkotótársa és barátja, Steven Spielberg Indiana Jones-filmjein is, sőt Indiana Jones valójában éppúgy Lucas eredeti ötletéből vált filmmé, mint a Csillagok háborúja. Az egyik sztorit Spielberg, a másikat Lucas bontotta ki, sok közös stábtaggal, életre szóló alkotótárssal együttműködve. S van valami, ami mindkét projektben közös: a tisztelgés a harmincas, negyvenes, ötvenes évek amerikai szórakoztató filmjei és képregényei, a történelmi kalandok és az űroperák előtt. Ez az a hagyomány, amelynek kivételesen tehetséges megújítójának bizonyult a Mester. Éljen 900 évig, mint Yoda!