A korszak krédóját Bódy Gábor fogalmazta meg 1970-ben, az általa kezdeményezett Filmnyelvi Sorozat lehetőségeit kutatva. A Balázs Béla Stúdió és az Új Zenei Stúdió, az avantgárd mozgókép és hang összetalálkozása azonban nem itt kezdődött el, hanem a hatvanas évek elején, amikor az Új Zenei Stúdió későbbi alapító tagjai, Jeney Zoltán, Eötvös Péter vagy Vidovszky László még nagyon fiatalon, először kerültek kapcsolatba a hatvanas évek elején megújuló magyar filmmel.

Jeney Zoltán (1943-2019)

Jeney Zoltán életművére és ezen belül a filmzenéire is nagyon ráillett ez a Bódy által megfogalmazott program. Mindig az új, a nem konvencionális érdekelte. Már a debreceni konzervatórium diákjaként a kései Liszt és Bartók zenei öröksége izgatta, 14-15 évesen Schönberget és Honeggert játszik. Alig több mint húszéves, elsős zeneakadémista – Farkas Ferenc és Kadosa Pál tanítványa –, amikor már Mészáros Márta Szeretet című riportfilmjében dolgozik. Ezután mindjárt nagyjátékfilmet komponálhat Jancsó Miklós Így jöttem című filmjéhez (1964). A film különös, atonális rétegei, zörejezése teljesen új hangzás volt a korabeli magyar filmben. Ez a hangzásvilág felerősítette azt az újszerű vizualitást, amely kamera jellegzetes, hosszú mozgásaira kezd épülni, Jancsónál ebben a filmben először.

Itt, a hatvanas évek elején kezdi felfrissíteni az induló magyar újhullám filmjeit progresszív, merész zenével a fiatal zenei avantgárd, Jeney mellett Durkó Zsolt, Eötvös Péter. Eötvös ekkor készíti Fábri Zoltán Nappali sötétség (1963), Bácskai Lauró István Igézet (1963) és Szabó István Álmodozások kora (1964) zenéjét. Durkó Zsolt 1965-ben komponálja az Elégiát.

Jeney Zoltán 1964-ben

Jeney Zoltán 1968-ban, Rómában ismeri meg Huszárik Zoltánt, ahol együtt nézik végig a korabeli olasz, francia újhullám és Bergman filmjeit. Minden gondolatot kicseréltek hagyományról, újtásról, zene és vizualitás funkciójáról. Kézenfekvő volt, hogy Huszárik őt kérje meg a Capriccio zenéjére. A Capriccio alaphangjainak csodálatos absztrakt szintjei nagyon is konkrét madárhangok átalakítására épülnek. Ez az elektronikus zeneként hangzó modern hangzásvilág sajátos polifóniát adott a film vizualitásának és nagyon felerősítette a mulandóság alapgondolatát. Már itt megvalósult az a törekvése, amelyet a Szindbádban, tehát egy egészestés, nem kísérleti filmen is végig tudott vinni: a zenének mindig legyen vizuális funkciója, sosem egyszerű kísérőzeneként, hanem aktív, diegetikus módon legyen jelen a filmben.

A Szindbád zenéjében pedig egy olyan időtlen világot teremtett biedermeier rokokó alapanyagokból, amelyek a film ironikus, önreflektív, „sohasemvolt” rétegének a kifejezései. A száz évvel elkésett rokokó iróniáját leginkább a főcím zenedoboz hatásában érzékelhetjük. A film megpendülő csellóhangja vagy szinte sóhajtó nagybőgője pedig lehetőséget adott Huszáriknak a szerialitás fokozására, a mű szerkezeti pontjainak megtalálására. Amikor ez a mélabús lélekhang megpendül, és a női sóhajokkal, a természet hangjaival keveredik és megjelennek a gyönyörű makróképek, a néző átérzi a haldokló Szindbád csapongó emlékeiben egy nemlétező világ mulandóságát és fájdalmát. A búcsú imáinak kollázsa pedig kifejezetten kortárs zeneszerzői megoldásokra épül. Az imák, a monológok, a harang kongása, a természet hangjai mosódnak össze Szindbád gondolataival az élet álomszerűségéről.

Ez a kollázs átvezetett a Tisztelet az öregasszonyoknak című Huszárik filmhez, amelyhez külön érdekessége, hogy Jeney két zenét is komponált hozzá. Az első verzió annyira erős háborús zajokból álló kollázs volt, hogy az operatőr Jankura Péter és Huszárik is szubjektívabb megoldást kért. Ezt a második változatot fogadták el, amely talán kevésbé univerzális, inkább az öregasszonyok személyes sorsára koncentráló.

Új Zenei Stúdió: Sáry László, Vidovszky László, Petrovics Emil, Jeney Zoltán

Jeney egyik legizgalmasabb munkája a Balázs Béla Stúdió és az Új Zenei Stúdió szimbiózisában 1975-ben született Round volt, a zeneszerző saját filmje, a nyelvi és hangzó összefüggések képi megjelenítésével való kísérletezés. A három hangszerre komponált zene minden komponense ugyanarra az oktávnyi hangmezőre korlátozódott. A látvány a Baross téri aluljáróban felvett emberek nyüzsgésére, kikockázására épül. A képcsíkok a zene ritmusára jelennek meg a fehér térben, minden csík meghatározott hangoknak felel meg. A zongora, hárfa és csemballó hangjaira a mozgásban mindig az a csík jelent meg, ami a meghatározott hangnak lett megfeleltetve. (A mozgó emberek egy-egy csíkja olyan, mintha egy zongorabillentyű lenne a fehér térben). Ez a szinkronizálás és annak vizuális képe a zene és a vizualitás közötti tiszta struktúrák élményét adja, miközben a nyelvi szintek új értelmezési lehetőségeit kutatja.

A BBS K3 Stúdióban készült a festőművész Maurer Dórával a Kalah (1980), amely a színek és az zene megfeleltetésének sajátos, Mondrianra emlékeztető játéka. Az elektroakusztikus zenei és vizuális kísérlet lényege, hogy egy nem tematikus hangzássor összetalálkozik egy nem tematikus színskálával s ebből egy olyan komplex, határozott viszonylatokon alapuló szín- és hang kavalkád keletkezik, amely alig észlelhető tiszta struktúrákat képez. A film az észlelhetőség határainak feszegetésével, kitágításával játszik, fegyelem és szabadság absztrakt kifejeződése.

Mint ahogy a Szindbádban is láttuk, a kortárs zene és a filmnyelvi kísérletezések felfrissítették a magyar filmek egészestés alkotásait is. A Szindbád mellett többek között még olyan korszakos filmek épültek Jeney markáns kortárs zeneszerzői világára, mint a Színes tintákról álmodom (Ranódy Lászlóval), a Szarvassá változott fiúk vagy a Jób lázadása (Gyöngyössy Imrével és Kabay Barnával), a Vigyázók vagy a Vád Sára Sándorral.

Megejtő volt szeptemberben, a Filmarchívum által szervezett Budapesti Klasszikus Film Maratonon érezni azt a szeretetet és odaadást, amellyel Jeney még egy csodálatos, hetvenes években komponált elektroakusztikus meglepetéskoncertet is rendezett az Új Zenei Stúdió és a BBS filmek felújított válogatása mögé a Toldi moziba.