Amatőrfilmesből lett filmgyári trükkoperatőr, majd rendező. Készített néhány friss szemléletű és gondolatébresztő experimentális rövidfilmet a Balázs Béla Stúdióban: a Visus (1976), a Mozgóképanalízis (1977), a Raszter (1979), a Freskó (1984) a radikális filmnyelvi kísérletezés lehetőségét jelentették számára; a legismertebb talán mégis a Bódy Gáborral közösen készített Privát történelem (1978), amely a háború előtti amatőrfilmek beemelésével új utat nyitott a magyar filmben.

Trükkoperatőrként vagy vágóként dolgozott többek között az Amerikai anzixban (Bódy Gábor), az Álombrigádban (Jeles András), a Ripacsokban (Sándor Pál), a Szívzűrben (Böszörményi Géza), az Angi Verában (Gábor Pál), a Psychében (Bódy Gábor), a Megáll az időben (Gothár Péter), a Kopaszkutyában (Szomjas György), a Szerencsés Dánielben (Sándor Pál), az Egymásra nézvében (Makk Károly), az Eszkimó asszony fázikban (Xantus János), a Legényanyában (Garas Dezső).

Az Egészséges erotika forgatásán (forrás: MNF)

Egy reggel egy nagyjátékfilm ötletével állított be Bacsó Péterhez, aki akkor a Dialóg Filmstúdió vezetője volt. Eredeti szándéka szerint a filmet Bacsó rendezte volna, ő csupán az operatőri szerepet kérte a maga számára, ám Bacsó pár óra múlva már Tímár elé is tette a rendezésre szóló szerződést. Ez a film lett az Egészséges erotika (1985), amely óriási sikert aratott, és a mai napig őrzi kultfilm státuszát. A vérbő szatírát nem csak Rajhona Ádám, Koltai Róbert és Haumann Péter megismételhetetlen alakítása teszi különlegessé, hanem a korszak köznapi szóhasználatát és politikai frázisait kifordító nyelvi poénok, továbbá a színészekkel „visszafelé” eljátszatott mozdulatsorokra épülő trükkeljárás, amely rögtön megadja a történet groteszk alaphangját.

Moziklip (forrás: MNF)

Következő darabja, az 1987-es Moziklip sem kevésbé rendhagyó: a hazai pop- és újhullámos együttesek dalaiból egybefűzött egészestés klipösszeállítás a nyolcvanas évek könnyűzenéjének kvintesszenciáját nyújtja, miközben egyedi vizuális világot teremt. Tímár Péter ötletgazdag, meghökkentő asszociációkkal játszó filmjében széles a paletta: Demjén Rózsitól Komár Lászlón át Zoránig, Katona Kláriig és a Sziámiig szinte mindenkivel találkozhatunk, aki csak felbukkant a magyar slágerlistákon. A Csinibaba későbbi rendezője már itt bizonyította, hogy igazán fogékony a popkultúra újraértelmezésére.

Mielőtt befejezi röptét a denevér

Egy betelefonálós rádióműsorban hallott történet alapján írta meg és forgatta le Mielőtt befejezi röptét a denevér című filmjét (1988), amelyben ismét szokatlan perspektívát választott. Már a pszichothriller sem volt éppen gyakori műfaj a nyolcvanas évek magyar filmjében, de a halálesetekbe torkolló, részben homoszexuális motivációjú szerelmi háromszög kifejezetten kívül esett a késő Kádár-korszak normáin. A feszültség mesteri dinamikája mellett a három főszereplő játéka – különösen Máté Gábor egyszerre ördögi és esendő karaktere – teremti meg Tímár filmjének összetéveszthetetlen atmoszféráját.

Ilyen kezdetek után nem meglepő, hogy a rendszerváltással induló új korszak legnépszerűbb filmjei közül többet szintén Tímár jegyez. Az talán már meglepőbb, hogy ezek az alkotások úgy váltak sikeressé, hogy közben rendezőjük cseppet sem vesztett kísérletezőkedvéből.

Az 1991-ben készült Csapd le csacsi! a rendszerváltás vígjátéki lenyomata, ezúttal a burleszk felé visszakacsintva. Pap Vera, Gáspár Sándor és Eperjes Károly jól eltalált hármasa érzékletesen festi elénk az időszak megváltozott emberi viszonyait, miközben a felszikrázó humor a magunkon való nevetés felszabadító élményét is megadja.

A ’89 után átalakulásnak indult viszonyokra nemcsak játékfilmes, de dokumentumfilmes formában is reflektált. Hajlékbemutató című munkájának (1994) különböző társadalmi rétegeket képviselő szereplői saját lakásukon vezetik végig a kamerát. A látogatások párhuzamosan vágott anyagaiból egymás mellé kerül megannyi konyha, nappali, hálószoba; végül pedig egy hihetetlenül részletgazdag kép bontakozik ki, amely egyedülálló leletként rögzíti az elkülönböződő életmódokat.

A kilencvenes évek egyik meghatározó tendenciájaként jelentkező nosztalgiahullámot lehet szeretni, és lehet utálni. De az vitán felüli, hogy a vonulat jó pár közönségfilmet adott a magyar filmtörténetnek, sőt talán éppen ez segített feltámasztani a hazai mozit. Tímár két filmmel is erősítette a fellendülést. A Csinibaba (1997) a zenés film műfajába lehelt újra lelket. Miközben Gálvölgyi Jánostól Cseh Tamásig hihetetlenül széles és sokszínű szereplőgárdát vonultatott fel, a dramaturgiai és zenei koncepció egységben tartotta a történetet, amely szerethetően csetlő-botló karaktereivel évtizedekre belopta magát a mozirajongók szívébe. A másik hasonlóan emlékezetes darab a 6:3 avagy játszd újra, Tutti (1998) volt, amely Eperjes számára nyújtott ismét lehetőséget a színészi bravúrra, és amelynek keserédes világát a szakma és a közönség egyaránt lelkesen fogadta.

A nosztalgiafilmek mellett persze jelenidejű darabok is születtek Tímár keze alatt, így a Zimmer Feri (1997) és folytatása, a Zimmer Feri 2 (2010) – Reviczky Gábor és Pogány Judit emblematikus párosával – egyaránt az ostobasággal keveredő nyomulás, az ügyetlen ügyeskedés, a kisstílű rafináltság kifigurázásával szórakoztatta közönségét.

Tímár Péter 2000-ben a Vakvágányok sajtótájékoztatóján, a főszereplővel, Matatek Judittal (MTI Fotó: Földi Imre)

Közben pedig időről időre felbukkant egy-egy személyesebb indíttatású mű. A Vakvagányok (2000) gondolata mögött is Tímár saját élménye húzódik meg. Miután egy forgatási baleset következtében majdnem elveszítette egyik szemére a látását, erős késztetést érzett a vakság témájának feldolgozására. Felvette a kapcsolatot a Vakok Állami Intézetével, majd az első találkozást még számtalan követte. Már a forgatókönyv megírása során tudatosodott benne, hogy a filmnek nem egyszerűen vak emberek bevonásával kell elkészülnie, hanem olyan formát kell öltenie, hogy az nemlátók számára is befogadható legyen. Az elkészült mű vegyes fogadtatásban részesült, de elévülhetetlen érdeme, hogy dialógust nyitott egy korábban inkább csak illedelmesen kerülgetett témáról.

Tímár Péter 2005-ben, A Herceg haladéka forgatásán (MTI Fotó: Nándorfi Máté)

Személyesebb munkái között Tímár talán a leghosszabb ideig egy misztikus thriller ötletét érlelte, amely végül A Herceg haladéka címmel 2006-ra készült el. Ezt egyfajta filozófiai összegzésnek is szánta.

Az igazán jó film szinte önmagát hívja életre – vallja Tímár rokonszenves alkotói szerénységgel. De ha el is fogadjuk a feltevést, miszerint a rendező csupán egyfajta közvetítője, médiuma a saját filmjében megszülető gondolatnak, rögtön hozzá kell tennünk: korántsem mellékes e rendező személyes érzékenysége, látásmódja.