A hazai mozinéző először a második világháború után három évvel találkozhatott a zsidóüldözés motívumával egy játékfilmben: Radványi Géza Valahol Európában című klasszikus alkotásában, a főszereplő lány (Bánki Zsuzsa) történetében. Radványi eltávolítja a jelenetet a magyar (és a zsidó) valóságtól: a németek viszik el „az embereket” – nem hangzik el, hogy zsidók lennének, és nem is viselnek sárga csillagot. Ezzel a magyar drámát beemeli Európába – de kissé ki is emeli Magyarországról.

Maga a „holokauszt” kifejezés, mint a náci Németország és szövetségesei zsidók elleni tömeggyilkosságának neve, jóval későbbi. Csak a hasonló című amerikai televíziós minisorozat nemzetközi bemutatója után bukkan fel a magyar sajtóban, az ADT adatai szerint 1978-ban. A kifejezés azonban ezután tíz évig nem szerepel a nagy magyar napilapokban, a Népszabadságban először 1988-ban, a Magyar Nemzetben és a Népszavában pedig csak 1989-ben fordul elő. Válogatásunk tehát magáról a témáról szól, függetlenül attól, hogy az egyes filmek elkészülte idején a nézők milyen szót használtak a holokauszt megnevezésére.

Hányféle magyar film foglalkozik a holokauszttal? A Valahol Európában (1947) azok közé tartozik, amelyekben a holokauszt epizódként (fontos epizódként) jelenik meg, de maga a film nem elsősorban erről szól. Ilyen film még Szabó Istvántól az Apa (1966), Simó Sándortól az Apám néhány boldog éve (1977) vagy Elek Judittól az Ébredés (1995).

Az Utószezon plakátja (tervező: Vajda Lajos, forrás: NFI)

A stilizált filmek alkothatják a második csoportot. Sokféle filmet sorolhatunk ide. 1954-ben Nóti Károly és mások forgatókönyvéből készült Keleti Márton furcsa vígjátéka, a Fel a fejjel. A kor legnépszerűbb komikusa, Latabár Kálmán csetlik-botlik a cirkuszi történetben, ahol a nyilasok csak a vígjátéki gonosz szerepét töltik be. Számos esetben az alapötlet olyan erős, hogy az egész filmet meghatározza: Nő a barakkban (1960), Zsurzs Éva tévéfilmje; Két félidő a pokolban (1961), Az ötödik pecsét (1976) Fábri Zoltántól; Jób lázadása (1983) Gyöngyössy Imre és Kabay Barna filmje; Hány az óra, Vekker úr? (1985) Bacsó Pétertől.

Tűzoltó utca 25. (fotó: B. Müller Magda)

A stilizáció egy más formája valósul meg azokban a filmekben, ahol a börleszkszerű, vagy látomásos, vagy posztmodern megformálás a mondandót magát hordozza: Utószezon (1966), Fábri Zoltán tragikus börleszkje, Tűzoltó utca 25. (1973), Szabó István álom-látomása, Szabadíts meg a gonosztól (1979), Sándor Pál rémálma, vagy a Verzió, (1981), Erdély Miklós örök-avantgárd Tiszaeszlár-változata.

A látogatás plakátja (tervező: Kakasy Éva, forrás: NFI)

A holokauszt drámák alkothatják a harmadik csoportot, mely nehezen határolható el az előzőtől. Az ide sorolható filmekben a holokauszt eseményei közvetlenül alkotják a filmek fő történetét, több vagy kevesebb stilizációval. Budapesti tavasz (1955), Máriássy Félix filmje, melyet hosszú szünettel követ az Elysium (1986), Szántó Erikától, majd a Tutajosok (1989), Elek Judit történelmi drámája a tiszaeszlári „nagy per” egyik elágazásáról, és ugyancsak őtőle a Visszatérés (2011). A Senkiföldje (1993) Jeles Andrástól, A napfény íze (1999) és a Szembesítés (2001) Szabó Istvántól, a Sorstalanság (2005) filmváltozata Koltai Lajostól, a Saul fia (2015) Nemes Jeles Lászlótól, az 1945 (2017) Török Ferenctől.

Eredeti dokumentum felvétel a hazai deportálásról, munkaszolgálatról alig maradt ránk. Bódy Gábor és Tímár Péter találtak néhány felvételt, a győri utcán kísért deportáltakról, ezeket a Privát történelem (1978) című montázs-filmjükbe építették be. A Dusi és Jenő (1989) című Forgács Péter dokumentumfilmben néhány pillanatra láthatók a Tabánban dolgozó munkaszolgálatosok. Forgács több filmjében pedig, bár nincs felvétel a család, az emberek elpusztításáról, de ennek (később bekövetkező) ténye adja meg a filmek teljes drámai feszültségét. Ide sorolható Az örvény (1996), az OsztálySORSjegy (1996), A dunai Exodus (1998), de még a Bibó breviárium (2002) is. Forgács többnyire hagyatékokban felfedezett családi amatőrfelvétel-gyűjteményekből építi fel, Szemző Tibor álomszerű zenéjére, film-konstrukcióit. Ha valaki ezeket a filmeket is a „stilizált” csoportba sorolná, nem vitatkoznék vele sem.

A Társasutazás plakátja (forrás: NFI)

Végezetül következzenek áttekintésünkben a késői dokumentumok. Ezek a filmek vagy túlélőkkel idéztetnek fel emlékeikből, vagy a múlttal való szembenézést jelenítik meg, néha a kettőt egyszerre. Az Éva A 5116.-ban (1965) Nádasy László egy auschwitzi túlélővel keresi annak esetleges rokonait, hiába. A látogatás-ban (1983), B. Révész László filmje, Bruck Edith írónő tér vissza a faluba, ahonnan őt és családját elhurcolták. A Társasutazás-ban (1985), Gazdag Gyula filmje, az auschwitzi haláltábort látogatják meg egykori deportáltak, túlélők. És ne vígy minket kísértésbe (1993) című filmjében Ember Judit egy anya és kislánya történetét mutatja be, akiket a szolnoki gettóból ausztriai kényszermunkára vittek, míg a másik vonat Auschwitzba indult. Az Elie Wiesel üzeneté-ben (1995) Elek Judit elkíséri a Nobel-díjas írót szülővárosába, Máramarosszigetre, és Auschwitzba, ahová annak idején, mint fiatal fiút deportálták. És ne felejtsük el a Porrajmos-t (2000), Varga Ágota dokumentumfilmjét a cigány holokausztról.

Harmadik jelenlét – Az asztalfőn jobbra Raj Tamás

Különleges helyet foglal el a késői dokumentumok között Jancsó Miklós három rövid dokumentumfilmből álló sorozata, a Jelenlét. Az első Jelenlét-ben (1965) a romos olaszliszkai zsinagógában két idős zsidó imádkozik, szabálytalanul, hiszen nincs meg a minján, az előírásos tíz férfi. De nyilvánvaló, hogy miért: mert az egykor virágzó hitközségből a holokauszt pusztítása után mára ők maradtak. A Második jelenlét (1978) a gyász filmje: a zsinagóga tovább romlott, kiüresedett. De két fiatal zsidó férfi ismét imádkozik. A Harmadik jelenlét (1986) viszont a reményé: az új magyar zsidó generáció emlékfallá alakítja, ami megmaradt, és a gyerekek birtokukba veszik a múltat. Az első Jelenlét nem egy trilógia elejének készült. Önmagában megálló kis remekmű, képi vers, szonáta formában komponálva. A második és a harmadik filmben Jancsó megismétli az első film cselekményvonalát, és az ismétlésből kirajzolódik az idő drámája: az erősödő pusztulás, feledés, leépülés az egyik oldalon, míg vele szemben előbb a magányos, és a hagyományt kényszerűen megtörő dacos gesztus, a szabálytalan ima, majd a harmadik részben a szembeszállás, az újjászületés, a szertartás megújítása. De egy pillanatra megjelenik az a férfi is, aki a falnak dőlve, eltakarja arcát, gyászol, nem felejt.

***

Félreértéseket elkerülendő, a most nézhetővé tett filmek listája NEM valamiféle „budapesti holokauszt 11”, nem a „legkiválóbb” magyar holokauszt filmek listája, ilyen szavazásról nem is tudunk. Filmjeink közt van nagyon ismert, gyakran játszott, és szinte elfeledett film, van játékfilm és dokumentumfilm.

Lényegi kérdés volt, hogy a filmből rendelkezik-e az archívum megfelelő minőségű digitális anyaggal, s jogi háttérrel. Sokféle szempont alapján válogattunk, de egyet biztosan állíthatunk: mindegyik filmet érdemes lesz megnézni.