Az alkotás a filmezés és az internet dicsérete is: ha nincsenek a filmek, ha nincsenek az online archívumok (Hungaricana.hu, Arcanum.hu, Fortepan.hu, GramofonOnline.hu, FamilySearch.org, Mediahistoryproject.org, Öröklét.hu) a történet feltehetően örökre rejtve marad.

A film készítői azt a véletlen fordulatokban sem szűkölködő nyomozást rögzítették, ahogyan az 1996-ban, egy budapesti ház padlásán talált filmes hagyatéktól eljutottak egy megrendítő nagyapa-unoka találkozásig. Különösen megrendítő találkozásig, hiszen ők ketten a valóságban sohasem találkozhattak. Az erősen károsodott némafilmszalagokról mindössze annyit lehetett tudni, hogy Farkas Károly azóta elhunyt édesapját egykori amatőrfilmes kollégája, Deutsch Richárd a deportálása előtt arra kérte, őrizze meg a filmjeit. A filmeket a Filmarchívum munkatársai digitálisan restaurálták, így kerültek elő az első magyar science-fiction kivágott jelenetei is.

A filmtörténészt húsz év elteltével kereste meg Bárány Róbert, aki joggal gyanította, hogy a filmeket a nagyapja készítette. Noha a nevén kívül semmit nem tudott anyja édesapjáról, amikor felismerte édesanyját kislányként a képeken, nyilvánvalóvá vált számára, hogy a rokonait rögzítette a felvevőgép. Deutsch Ágnes (1925-1985) ugyanis soha nem beszélt a München közeli Mühldorfban 1945. április 2-án, a tábor felszabadulása előtt egy hónappal, mindössze 47 évesen elpusztított édesapjáról.

A film azt az utat követi végig, ahogyan Bárány Róbert és Kurutz Márton végigjárták azokat a helyszíneket, amelyeket a filmek, a kevés számú dokumentum, valamint a kutatási eredmények – egyebek mellett a családfakutató Deák Tamás munkája – alapján be tudtak azonosítani. Az egyes fordulópontoknál szakértők segítségét is igénybe vették: a holokauszttúlélők traumafeldolgozásáról és a Kádár-kor elfojtásmechanizmusáról Erős Ferenc szociálpszichológust, az amatőrfilmes mozgalomról Buglya Sándort hallhatjuk. Külön érdekesség, hogy Kompán Julianna jelnyelvi tolmács azt állapította meg: a jelenetekben a szereplők nem a helyzethez illő, hanem halandzsaszövegeket mondanak. Meglehet, nehéz ráhangolódnunk a történtek ismeretében, ám a filmezés igen vidám móka volt művelői számára. Ehhez a vonalhoz idomul Kurutz és Borsody filmje is, melynek alap-hangütése mindenek dacára reményteli. A zenei alapot a világszerte Two Jazzers néven ismert Mocsányi László és Lakos Tibor adja (az ő történetük ugyancsak megérdemelne egy alapos kutatást). Kell-e mondani, hogy nem marad észrevétlen az a mini-poén sem, amikor Farkas úr és Bárány úr találkoznak?

A Kurutz-Borsody alkotópáros filmje szerves előzményének Forgács Péter amatőr archívokat használó filmjeit tekinthetjük: ugyanúgy a Pierre Nora-i értelemben vett „emlékezethely”-ként működik ez az alkotás is. Az emlékezet helyei akkor jönnek létre, amikor a hagyomány folyamatossága megszakadt, spontaneitása megszűnt, s e folyamatosság visszaállítása szükségessé teszi a múlt rekonstrukcióját. Az emlékezethely elsődleges forrása a személyes emlékezet, az oral history és annak tárgyiasult emlékei volnának, ám Forgácshoz hasonlóan Az elveszett nagypapa alkotói is ezek csaknem teljes hiányában, amatőrfilmekre építve állították vissza a történelmi emlékezet kontinuitását. Egyenes vonalúan követnek egy történetszálat, az 1950-es évekre vagy a Kádár-korra nem tekintenek vizsgálandóként, így Forgáccsal ellentétben nem mondanak ítéletet azok emlékezetpolitikájáról sem. Filmjük Forgács összművészeti alkotásaival szemben úgy működik, mint egy emlékezet-felhő: minden elhangzott információ mögött további részletek rejlenek, melyeket „rákattintással”, a linkek élővé varázsolásával tehetnénk aktívvá. A nagyapa tragikus megtalálása elképesztő kutatómunkát igényelt, egészen a 19. század közepéig sikerült adatokat találniuk a család történetéről. Ennek részleteivel, eredményeivel nem akarták nehezíteni a filmet, egy reménybeli dvd-kiadvány ismertetőjében szándékoznak majd azokat megosztani.

A munka egyik legfőbb hozama az, amit Balogh Gyöngyi és Kurutz Márton, a Filmarchívum munkatársai a szinte semmiből alkottak. Deutsch Richárd, az elveszett nagypapa ugyanis 1933-ban egyik alkotója és főszereplője volt az első magyar sci-fi filmnek, amelynek egyetlen fennmaradt kópiája ebből a hagyatékból került elő. A két filmtörténész úgy állította helyre A Föld halálát, hogy ez a bizonyos kópia csupán a filmből kivágott jeleneteket tartalmazta, körülbelül egyharmadát az eredeti film anyagának. Az először a Filmmaratonon látható alkotást a CineFest nézői is megtekinthették. A Hangosfilm.hu-n pedig e kutatómunka eredménye a Deutsch Richárd-szócikk.