Első nagyjátékfilmjük, az 1974-ben forgatott Jutalomutazás egy egész irányzat vezéralakjaivá tette Dárday Istvánt és állandó alkotótársát, Szalai Györgyit. A méltatói által fikciós dokumentarizmusnak vagy Budapesti Iskolának elnevezett vonulat a hetvenes-nyolcvanas évek magyar filmjének meghatározó jelenségévé vált, és az amatőr szereplőkkel, improvizált dialógusokkal, natúr helyszíneken felvett történetek mind a formanyelvet, mind a tematikát tekintve újat hoztak a hazai filmművészetbe.

A valóságábrázolás új módszereit Dárday és Szalai a Színművészeti Főiskolán kezdték el kikísérletezni, az itt készült Nyugodtan meghalni (1970) és Miheztartás végett (1971) című rövidfilmjeik egyes elemeikben már megelőlegezték későbbi szemléletmódjukat. A jelenidejű társadalmi problémák iránti érzékenység és az érintett témák mélyebb, szociológiai igényű feldolgozása a Főiskola rendezőosztályát vezető Herskó János pedagógiai programjából is eredt, jóllehet, Dárdayék pályakezdését 1970-es disszidálása miatt már nem segíthette.

A Főiskola mellett/után a kísérletezés másik fontos műhelye a Balázs Béla Stúdió volt, ahol a hetvenes években Dárdayék és mások (például Dobray György, Rózsa János, Mihályfy Sándor, András Ferenc) az ifjúságpolitikai, oktatási és közművelődési problémákat feltáró dokumentumfilmek egész szériáját hozták létre. Ezek közül is kiemelkedik az ötrészes Nevelésügyi sorozat (1973), amely öt rendező – Dárday István, Mihályfy László, Szalai Györgyi, Vitézy László és Wilt Pál – kollektív rendezésében valósult meg. Az alkotók egy vidéki pedagóguscsalád mindennapjainak követésével a tanári pályából eredő személyes konfliktusokat és az oktatás rendszerszintű ellentmondásait egyaránt a maguk komplexitásában tudták megragadni és felmutatni. Megrázó erejű, monumentális munka született, melynek legdrámaibb vonása, hogy alapvető kérdéseit tekintve semmit sem veszített aktualitásából.

Szalai Györgyi és Dárday István 1994-ben, a Filmszemlén (MTI Fotó: Götze Krisztina)

Dárdayék ugyanekkor, a pedagógiai témájú dokumentumfilmek kapcsán dolgozták ki a „társadalmi forgalmazás” koncepcióját, amellyel arra tettek kísérletet, hogy az alkotásokat célzottan terjesszék, az adott témában ténylegesen érintett közönséghez juttassák el. Így az oktatással kapcsolatos BBS-darabokat tantestületek, szülői közösségek vagy éppen tanárképző főiskolák hallgatói számára vetítették, lehetőséget teremtve arra is, hogy a látottak nyomán vita indulhasson.

Éppen a vita és a változtatás szellemében születtek Dárday további BBS-dokumentumfilmjei is. Az 1972-ben készült Küldöttválasztás és az 1975-ös Fogadalomtétel a KISZ szerepével foglalkozik; a szintén 1975-ben forgatott Rongyos hercegnő egy munkásszálláson tartott színielőadás kapcsán vonja kritika alá a közművelődést; a Szalai Györgyivel és Vitézy Lászlóval közösen rendezett Mit látnak az iskolások? (1977) az oktatásban megjelenő mozgóképhasználat tapasztalatait gyűjti össze.

A megismerés magában hordja a jobbító változtatás szándékát is – Jutalomutazás (fotó: Morvay Pálma)

A játékfilmes debütálást jelentő Jutalomutazás eredeti történetére még a Nevelésügyi sorozat készítésekor bukkantak rá Dárdayék. Ekkor hallották az angliai jutalomutazásra kiválasztott úttörő fiú esetét, akinek végül szülei bele nem egyezése miatt mégis otthon kellett maradnia. Felkeresték a valóságos szereplőket, az általuk elmondottakat magnószalagra rögzítették, majd a felvételek alapján forgatókönyvet írtak. Ezt azonban nem szövegkönyvként, csupán dramaturgiai sorvezetőként használták, ugyanis a forgatáshoz az eredeti események résztvevőivel megegyező helyzetű amatőr szereplőket válogattak, akik aztán a rendezői instrukciók alapján, de saját szavaikkal és gesztusaikkal formálták meg a karaktereket.

Az elkészült mű mind külföldön, mind itthon komoly elismerésben részesült: Mannheimben nagydíjat kapott, a hazai filmkritikusok ugyancsak nagydíjjal és operatőri díjjal jutalmazták. (A fényképezés kihívásokkal teli feladatát Koltai Lajos látta el; munkáját a kétkamerás felvételeknél Pap Ferenc segítette, aki később a dokumentarista játékfilmek visszatérő operatőrévé vált.) Végül a történet alapjául szolgáló valós eseményekről Szalai Györgyi rendezésében 1975-ben elkészült a játékfilm dokumentumfilmes párdarabja is Az egyedi eset természetrajza címmel. A két mű együtt különös erővel szikráztatja fel az eltérő módszerek, illetve film és valóság sokrétegű viszonyát.

Filmregény (plakátterv: Zelenák Crescencia)

A fikciós dokumentarista ábrázolásmódban rejlő lehetőségeket az alkotók jelentősen továbbgondolták második nagyjátékfilmjük, az 1977-ben született Filmregény – Három nővér készítésekor. A civil szereplőgárda és az improvizatív megoldásokra épülő játék ezúttal nem egy koncentrált, egyívű történetet szolgált, hanem egy párhuzamosan futó szálakból összeálló, a hétköznapi életet a maga totalitásában hordozó tablót. Az akkoriban szokatlanul hosszúnak számító, négy és fél órás játékidőben három lánytestvér elágazó életkezdése bontakozik ki, és a lányok által a cselekmény elején megfogalmazott vágyképek lassú, de feltartóztathatatlan elenyészése, széttöredezése tartja fenn a szerkezet feszültségét.

Míg a Jutalomutazás és a Filmregény esetében a kultúrpolitikai irányítás még nem engedte, hogy Dárday neve mellé Szalai Györgyié is rendezőként kerüljön ki, következő filmjük, az 1979-ben forgatott Harcmodor főcímén már együtt szerepelhettek. A Filmregény magánéleti terei után itt egy közösségi célú kezdeményezésért folytatott küzdelem kerül a fókuszba. A modellértékű történet alapját Dárdayék egy 1973-ban készült dokumentumfilmje, a Részvénytársaság Külsővaton szolgáltatta, és egyúttal a valóságos események egyik kulcsszereplője vállalta el a játékfilmes feldolgozás főhősének eljátszását is. A dunántúli község helyi erőből felépítendő szociális otthona körül kialakuló csatározások dokumentálása, majd rekonstruálása az állam szociális, közigazgatási és gazdasági intézményeinek működésmódjáról ad látleletet.

Átváltozás (1983)

Az Átváltozás (1983) a korábbi filmekénél intimebb közeget választ: teljes cselekménye egy villában játszódik, ahol a generációk egymás mellett élése, az értékrendek változása, az értelmiségi szerepvállalás, a párbeszéd és a szövetségek lehetősége vagy éppen lehetetlensége áll az egymást követő jelenetek gyújtópontjában. Mivel ezúttal az áttételes módon önmagukat alakító civil szereplők részben művész-értelmiségiek közül kerülnek ki, a téma is önreflexív színezetet nyer. Az irodalmi folyóirat alapítását tervező költők motívuma a társadalmi-politikai változásokat célzó önszerveződések képét vetíti rá a bomlásnak indult államszocializmus időszakára.

Dárday számára az önszerveződés ráadásul jóval többet jelentett puszta képnél: a Társulás Stúdió létrehozásával sikerült megvalósítania a filmkészítés és a társadalomtudományok szövetségének régóta dédelgetett programját. Az 1981-ben útjára indult műhely többek között olyan darabok elkészítését tette lehetővé, mint a Cannes-ban és Locarnóban díjazott Adj király katonát! (Erdőss Pál, 1982), a Kutya éji dala (Bódy Gábor, 1983), az Oscar-díjra jelölt Jób lázadása (Gyöngyössy Imre, Kabay Barna, 1983), az Álombrigád (Jeles András, 1983) és az Őszi almanach (Tarr Béla, 1984).

Dárdayék csak az Átváltozást forgathatták a Társulásban, mert a stúdió működését az évtized derekára ellehetetlenítették. Következő munkájukat, A dokumentátort (1988) már egy új formációban létrehozott műhelyre, a Mozgókép Innovációs Társulásra támaszkodva készítették el. Az alkotópáros ebben a darabban és az 1993-as Nyugattól Keletre avagy a média diszkrét bája című filmben fogalmazta meg a maga rendszerváltásvízióját. Mindkét alkotásban az értékek válsága jelenik meg a Magyarországra is betörő „vadkapitalizmus” zavaros viszonyai között, a videó és a televízió hangsúlyosan beemelt felületei csak a fogyasztás és az erőszak képeit közvetíthetik.

Mindeközben a dokumentarista ábrázolásmódot egy tágabb perspektívájú, filozofikusabb megközelítés váltotta fel, így az alkotópáros két rendszerváltásfilmjét, majd különösen az ezeket követő, legutóbbi mozifilmjeiket – Tükröződések (1998), Az emigráns (2007) – már inkább egy meditatív, néhol a formákkal játszó, néhol nosztalgikus hangvétel jellemzi. E két utóbbi mű ráadásul a halál, illetve a halál előtti számadás, összegzés vezérmotívumával nyomatékosítja az átfogóbb nézőpontot.

Dárday István (forrás: NFI)

Ha a játékfilmek terén a témaválasztás az összegzés, a lezárás felé mutat, a dokumentumfilmes formát tekintve változatlanul az aktív értékfelmutatás és ezzel a közösségformálás igénye határozza meg Dárday István és Szalai Györgyi tevékenységét. Ezt példázza Gondolkodj globálisan, cselekedj lokálisan című sorozatuk (2015) a falvak újraélesztésének lehetőségeiről, egy természetközelibb életmód újratanulásáról vagy Makovecz Imrének emléket állító filmjük, az Ég és föld között (2016).

Akár a dokumentumfilmeket és dokumentarista játékfilmeket, akár a filmezéshez kapcsolódó hatalmas szervezőmunkát, a társadalmi forgalmazás megvalósítását vagy a Társulás Stúdió megalapítását vesszük számba, nem nehéz felfedezni a mindezeket átható közösségi szemléletet. Dárday István és Szalai Györgyi a filmkészítésre a valóság megismerésének eszközeként tekintenek, de olyan megismerésre törekednek, amely mindenkor magában hordja a jobbító változtatás szándékát is.