Az erőszak az életünk részéve kezd válni, a közhelyes mindennapokba hatol, hogy aztán maga is közhellyé váljon. A film alapötlete 2013-ban született meg, amikor a rendező részese (és szerencsés megmenekülője) volt a Boston Marathonon történt merényletnek. Furcsa, rémisztő és felfoghatatlan, hogy egy banális eseményekkel teli köztéren életek érnek véget a semmiből egy pillanat alatt kirobbanó agresszió hatására. Mégis egyre könnyeben elfogadjuk az ilyen felfoghatatalan és extrém helyzeteket, közönyössé válunk a rémes hírekkel szemben, továbbgörgetünk a híroldalon. Megszoktuk, észre sem vesszük, és az élet ugyanúgy megy tovább. Elsiklunk egy-egy tragédia felett - legyen az légikatasztrófa vagy merénylet -, mert már nem tudunk vagy akarunk törődni vele, annyit láttunk-hallottunk ilyet. Lehet, hogy eléri az ingerküszöbünket az esemény, de az empátia illékony. Nem vagyunk vétkesek, csak immunisak a hírekkel szemben, legyen az globális felmelegedés, menekültválság, terrortámadás. Szerencsések vagyunk, hogy nem velünk történt mindez; és közben növesztjük vakfoltjainkat.