Mécs Mónika négyországos, 10 millió eurós produkciót fogott össze A feleségem története vezető producereként. A feladat hatalmas volt: többségi magyar részvétellel ekkora költségvetésű film még sosem készült, ráadásul az utómunkát már a Covid-járvány alatt fejezték be. A feleségem története a Cannes-i Filmfesztivál versenyprogramjában mutatkozik be.  

Enyedi Ildikó nagyon régóta meg akarta filmesíteni Füst Milán A feleségem története című regényét. Te mikor kapcsolódtál be és miért döntöttél úgy, hogy vállalod a feladatot?  

A Testről és lélekről után ötleteltünk, hogy mi legyen a következő filmprojektünk, és így került elő újra Ildikó évtizedek óta dédelgetett álma. Akkor már készen volt egy nagyon jó forgatókönyv, amit kicsit még políroztunk, majd beadtuk az akkori Filmalaphoz. Így indult ez a sokéves projekt. Ez nemcsak Ildikó szívügye volt, hanem az enyém is és a velünk dolgozó munkatársaké is. Amikor producerként évekig foglalkozom egy filmtervvel napi szinten rengeteg órában, teljes erőbedobással, muszáj, hogy azonosuljak vele és hogy egy hullámhosszon legyek a rendezővel. Vállt vállnak vetve együtt toljuk, nemcsak a bemutatóig, hanem még utána is, hiszen akkor el kell adni a filmet a piacon, be kell mutatni a közönségnek, ki kell juttatni fesztiválokra. Ildikó elképesztő teherbírású, tartani kell vele a tempót.  

 Mécs Mónika és Enyedi Ildikó A feleségem története forgatásán (Fotó: Flaminio Zadra)

Lehet tudni rólad, hogy az a típusú producer vagy, aki a kreatív döntésekben is részt vesz. Itt minden idők legnagyobb költségvetésű magyar többségi részvételű koprodukcióját kellett összerakni. Maradt energiád, lehetőséged a kreatív feladatokkal is foglalkozni, vagy inkább a bonyolult pénzügyi háttér megteremtésére koncentráltál?  

Mindkettővel foglalkoztam, az én feladatom volt, hogy ezt az egész filmkészítési folyamatot átfogjam. Ami a kreatív részt illeti, Ildikóval folyamatosan beszélgettünk, a forgatókönyv minden változatát elolvastam és véleményeztem. Aztán minden vágást is átbeszéltünk, kielemeztünk együtt. Pénzügyi tekintetben pedig egy négyoldalú, magyar, német, olasz, francia koprodukcióról van szó, amelybe összesen 21 forrásból érkezett pénz. Azt szoktam mondani, hogy olyan ez, mint egy nagy puzzle, amiben az elemeknek – például a pályázási feltételeknek és időpontoknak vagy a cash flow-kezelésnek – pontosan illeszkedniük kell egymáshoz. Nekem kellett felelősséget vállalnom a koprodukciós partnerek felé is, akik szintén mind vásárra vitték a bőrüket, és garantálnom kellett, hogy minden rendben lesz, elkészül a film. Persze nem egyedül csináltam mindezt, volt mögöttem egy csapat, amelyből gyártási oldalról kiemelném Tarr Erika line producert. Pont vele beszélgettünk arról a minap, hogy jó időben hoztunk jó döntéseket, ha nem kezdtük volna el a forgatást időben, akkor lehet, hogy a Covid miatt nem tudtuk volna megcsinálni ezt a filmet. Persze folyamatosan merültek fel problémák, és napi szinten döntéseket kellett hozni bizonyos ügyekben. Volt olyan helyzet, hogy mérlegelnünk kellett, hogy leálljunk-e. És a folytatás mellett döntöttünk. Szerencsére.  

A nemzetközi szereplőgárda ismert francia, olasz, holland, német színészekkel bizonyára jobban eladhatóvá teszi a filmet több országban, de nyilván szükségszerű is volt a koprodukció miatt. Te inkább áldásnak vagy átoknak élted meg?  

A koprodukció mindig bonyolultabbá és lassabbá teszi a folyamatokat, de rengeteget nyerünk is vele. Felmerült, hogy Magyarországon tartsuk a filmet, de Füst Milán se magyar karakterekre írta a regényt, nem is Magyarországon játszódik a történet, tehát adta magát, hogy nemzetközi projekt legyen. A Testről és lélekről sikere (a film Arany Medve-díjat nyert a Berlinalén és Oscar-díjra jelölték – a szerk.) után nagyobb esélyt is láttunk arra, hogy összejöjjön egy koprodukció. Valóban minden beszálló ország a saját nemzetiségű ügyeire kell, hogy költse a pénzét, a németek például a németajkú színészekre, a német forgatásra, a magyarok a magyar stábra, helyszínekre stb. Az is egy kirakós játék volt, amikor felosztottuk a koprodukciós partnerek között, hogy ki mit csinál, mit és hol forgatunk, hogy melyik színész melyik országból jöjjön stb.  

Mécs Mónika (Fotó: Pozsonyi Janka)

Ildikó nem titkolta, hogy amikor először felmerült Léa Seydoux neve, nem volt annyira lelkes, de a személyes találkozás megváltoztatta a véleményét. Gondolom, egy producer viszont rögtön extázisba esik, ha egy ilyen kaliberű sztár érdeklődik a projektje iránt. Voltak Ildikóval nagy csatáitok?  

Csatáink nem, csak beszélgetéseink. Én ilyenkor kétszívű vagyok, mert teljes mértékben értem az alkotói szempontokat, ugyanakkor képviselnem kell egy olyan érdeket is, ami valójában mindenki érdeke, a rendezőé is, hogy minél jobban finanszírozható legyen a produkció. És bizony az ilyen nagy nevekre előbb jön a pénz, mint a kevésbé nagyokra. És persze a közönség is. Voltak dolgok, amikben nem értettünk egyet Ildikóval, de végül valamelyikünk mindig meggyőzte a másikat.  

Tudsz mondani konkrét példát ilyen esetre?  

A 35 mm-es film. Pontosan értem, hogy más a film szövete, ha 35 mm-esre forog, de eljött egy pont, amikor nem volt elég pénzünk, és én beáldoztam volna a dramaturgia érdekében. De Ildikó nagyon konzekvensen ragaszkodott hozzá. Végül elfogadtam, annak ellenére, hogy nem értettem teljesen egyet, és akkor megoldottuk, átcsoportosítottunk máshonnan pénzeket.  

Volt olyan pillanat, amikor azt érezted, hogy mégsem fog összejönni a film? És ha igen, hogyan lendültél túl rajta?  

Arra sosem gondoltam, hogy nem jön össze, de voltak nehéz pillanatok, helyzetek, amik komoly fejtörést okoztak. Pl. volt sokáig egy férfi főszereplőnk, de ahogy közeledett a forgatás, Ildikó egyre inkább úgy érezte, hogy vele más lenne a film, mint, amit ő elképzelt. A forgatás előtt öt héttel cseréltük le a színészt, ami drasztikus lépés egy ekkora koprodukciónál. Nagyon elfoglalt színészeket és nehezen megszerezhető helyszíneket kellett koordinálni, hatalmas feladat volt átstrukturálni a forgatást. Gijs Naber, aki a főszereplőnk lett, szerintem is nagyon jó választás, csak későn jutottunk el hozzá, így ő addigra már elvállalt egy főszerepet egy holland filmben, így egy ideig párhuzamosan forgatott a kettőben. Nekem producerként garantálnom kellett a holland produkciónak, hogy mindig időben visszaadjuk a színészt. Vállaltam, de tudtam, hogy nincs mozgásterünk hibázni, ha egy vihar miatt nem tud felszállni a gépe, vagy megbetegszik és nem tud utazni, nagy bajba kerülünk. Akkor úgy éreztük, hogy nem vagyunk normálisak ekkora rizikót vállalva, de megcsináltuk. Jó döntés volt.