Szakmai programok és előadások a BKFM-en
Néhány érdekesség a programból:
Bepillanthatunk Abel Gance monumentális Napóleon-filmje (1927) 10 éve tartó restaurálásának rendkívül érdekes történetébe (előadó: Georges Mourier, Cinémathèque Française), és láthatjuk is az első restaurált részletet is.
Sok magyar filmsikerről nem is gondolnánk, hogy remake, mert a nagy alkotások némafilmes előzményeit csak ritkán tudjuk megmutatni a korszakot ért óriási veszteségek miatt. Rendkívüli szerencse, hogy Az aranyember esetében mindhárom filmváltozatot összehasollíthatjuk (előadó: Balogh Gyöngyi, MNFA).
50 évig egy padláson porosodtak a tekercsek, amelyekből rekonstruálható az első magyar sci-fi és alkotójának életműve. A film megsemmisült ugyan, de a kivágott részekből és elrontott jelenetekből rekonstruálható Deutsch Richárd 1933-ban készült, hangos sikert aratott filmje. (előadó: Kurutz Márton, MNFA).
Zenés rekonstrukcióval elevenedik meg egy elveszett magyar némafilm, A háromszáz éves ember is, amely 1914-ben, az utolsó békebeli tavaszon készült fiatal arisztokraták szereplésével, de csak egy fotóalbum maradt meg belőle (előadó: Löwensohn Enikő, MNFA).
A háromszáz éves ember
A Budapesten született, Hollandiában karriert befutott filmes, Andor von Barsy (1899-1965) világát ismerhetjük meg Mark Paul Meyer, az amszterdami EYE Filmmúzeum munkatársának előadásából.
Nikolaus Wostry (Filmarchiv Austria) a korai bécsi erotikus filmekről beszél majd filmrészletekkel illusztrálva.
Kerekasztalbeszélgetés is lesz arról, hogy a hogyan lehet a klasszikus filmekkel megszólítani a fiatal közönséget, és hogy milyen szerepet játszhatnak az oktatásban a filmarchívumok.
Részletek a szakmai napról itt, részletek az előadókról itt.
Előadások a Toldi moziban és az Uránia Nemzeti Filmszínházban:
A müncheni Filmmúzeum igazgatója, Stefan Drössler a 3D történetéről tart előadást 1850-től napjainkig: a sztereófényképezéstől, a laterna magicától, a mozi kezdeteitől napjaink digitális mozijáig követi végig a technológia történetét.
Serge Bromberg (Lobster Company, Párizs) a mozi első nagy varázslója, Georges Méliès 3D-s filmjeiről tart izgalmas, filmrészletekkel illusztrált előadást.
Balogh Gyöngyi és Kurutz Márton filmtörténészek (MNFA) a magyar filmgyártás első aranykorába vezetik be a nézőt. Kevesen tudják, hogy a külföldi filmek bojkottja óriási lökést adott a magyar filmiparnak. És nem is akármilyen alkotások készültek ebben az időben!
Áttekintés a filmprogramhoz kapcsolódó előadásokról: http://filmarchiv.hu/hu/filmmaraton/muhely http://filmarchiv.hu/hu/filmmaraton/idopontok