A cikk eredeti, angol nyelvű változata a Hungarian Film Magazin 2020. Berlinale számában jelent meg.

A Berlinale művészeti igazgatója, Carlo Chatrian hét, a Berlinale múltját szerinte jelentősen formáló rendezőt kért fel arra, hogy válasszanak egy filmkészítőt, akihez kapcsolódni tudnak, és akivel a moziról tudnának beszélgetni. A program során aztán mindkét rendező bemutatja a saját filmjét, és egy nyilvános eseményen találkoznak és beszélgetnek is. Chatrian a magyarok közül Enyedi Ildikót választotta ki: filmje, a Testről és lélekről nemcsak a 2017-es Berlinale Arany Medve díját nyerte el, de a FIPRESCI, az ökumenikus zsűri és a Berliner Morgenpost közönségének díját is hazavitte a fesztiválról. (Hogy aztán később Oscar-díjra is jelöljék.)

Enyedi Ildikó a következő év egy olyan filmjét választotta ki a sajátja mellé, amely még nem járt a Berlinalén: Szilágyi Zsófia Egy nap című filmje a 2018-as Cannes-i Filmfesztivál Kritikusok Hete programjában debütált, ahol meg is nyerte a FIPRESCI díját.

Testről és lélekről

Ha a két film sztorijában nincs is sok hasonlóság, a felszín alatt sok mindent találni, ami megmagyarázza a kapcsolatot a magyar filmművészet e két mesterműve között.

A két rendező pályája személyesen is kötődik egymáshoz. Enyedi Ildikó 1989-ben, első filmjével rögtön felhívta magára a világ filmművészeinek figyelmét, amikor Az én XX. századom elnyerte a Cannes-i Filmfesztivál Arany Kamera díját. Enyedi azóta már nemcsak filmrendezőként a magyar film megkerülhetetlen alakja: az alkotás mellett tanít is a Színház- és Filmművészeti Egyetemen. Annak a rendező osztálynak is ő volt az egyik osztályfőnöke, amelyben Szilágyi Zsófia 2007-ben diplomázott.

A Testről és lélekről Enyedi Ildikó „nagy visszatérése” volt, mivel a rendezőnek csaknem húsz éven keresztül nem volt lehetősége nagyjátékfilmet rendezni. A filmhez a saját osztályából (is) választott asszisztenst: Szilágyi Zsófia is együtt dolgozott vele a forgatáson. Közvetlenül azelőtt, hogy Szilágyi – Enyedihez hasonlóképpen hosszú várakozás után – elkezdett saját első nagyjátékfilmjén, az Egy napon dolgozni, hasznosítva mindazt, amit Enyeditől tanult az egyetemen és a Testről és lélekről forgatásán.

Persze a személyes kapcsolat nem az egyetlen szál a két film között. Mindkettő gyönyörű példája a 21. századi, változásban lévő filmművészet kortárs folyamatának, amely révén az erős, független nők már egyre kevésbé csak mellékszereplők a férfiak világában, vagy a férfitekintet tárgyai, de filmek is épülhetnek rájuk. A két film két nő története, és nem elsősorban „női sztorikról” van szó, hanem univerzális, emberi történetekről. És Enyedi és Szilágyi különleges és egyedi módot találtak ezek elmesélésére.

A Testről és lélekről Mária, egy autista személyiségjegyeket mutató fiatal nő története, aki új állást kap egy vágóhídon: ő lesz az új, talán túl szigorú minőségellenőr. És mivel a munkahelyén történik egy kisebb bűncselekmény, egy pszichológus mindenkivel leül beszélgetni, így derül ki, hogy Mária éjjelente egy ideje ugyanazt álmodja, amit főnöke, Endre: álmukban egy szerető szarvaspárt alkotnak. A jelenség miatt megpróbálnak a való életben is közelebb kerülni egymáshoz, hogy rájöjjenek, az életben semmi sem nehezebb, mint igazán és mélyen megérteni a másik embert – mégis, megéri az erőfeszítés.

Épp ez a film fő „történetszála”: egymás megértése. Enyedi csendes, nyugodt, kissé melankolikus – ugyanakkor vicces – és gyönyörű filmje minderről a filmművészetben eddig ismeretlen módon tud beszélni. A rendező olyan mély, mégis könnyen megérthető metaforákat használ, amelyek révén a történet magába tud szippantani: nemcsak a szarvasok meglepő ötletéről van szó, de Mária autizmusáról is. Mivel a lány nem igazán látja át az emberek hétköznapi alakoskodásait, így minden érzelmet a legtisztább formájában tapasztal meg, ezáltal a nézők is merőben szokatlan szemszögből szembesülnek ezekkel.

Egy nap

Tiszta érzelmek, szokatlan szemszögből megmutatva: ez lehet az Egy nap rövid összefoglalása is. Szilágyi Zsófia filmje egy, vagyis másfél napot mutat be egy „hétköznapi” anyuka életéből, amelyen szinte semmi különös nem történik: három gyerekének életét kell megszerveznie – elvinni őket az óvodába, az iskolába, a különórákra, vagy egyszerűen csak vigyázni rájuk –, dolgoznia kell, és hivatali ügyeket intéz. És eközben megpróbál legalább néhány szót váltani a szintén elfoglalt férjével, aki talán megcsalja őt, és aki talán beleszeretett egy másik nőbe.

És Szilágyinak Enyedihez hasonlóan egyéni a látásmódja: úgy képes ábrázolni ezt az egyszerű hétköznapot, hogy a végeredmény feszültebb és izgalmasabb legyen egy akció-thrillernél is. A Testről és lélekről-lel ellentétben az Egy nap annyira realistának tűnik, amennyire csak lehetséges, de mégis, túl azon, hogy beszél a nők által végzett láthatatlan munkáról, az emberi érzelmek mélyére kalauzol a szeretettől a szomorúságon át az egzisztenciális félelmekig.

És végül, de nem utolsósorban mindkét film csaknem teljes súlya két nő vállán nyugszik: Borbély Alexandráén a Testről és lélekről, és Szamosi Zsófiáén az Egy nap esetében. A két színésznő alakítása olyannyira kiemelkedő, hogy az szinte már túlmegy az egyszerű színjátékon: az arcuk teljes történeteket mesél el, és olyan érzelmeket szabadít fel a saját legmélyebb valónkból, amelyeket a legtöbb film nem képes ábrázolni. A két film két közeli két női arcról, és ezek az arcok bennünket tükröznek: a mi arcunkat, a mi életünket, a mi érzéseinket.

Kovács Bálint