Inkubátor Program – Íme a 10 továbbjutó elsőfilmes
Az Inkubátor Programra a diplomás, de első egészestés filmet moziban még be nem mutatott rendezők jelentkezhettek, illetve olyan alkotók, akik rövidfilmjükkel már szerepeltek nemzetközi filmfesztiválokon vagy akik Magyarországon országos televízióban bemutatott alkotást jegyeznek.
A legtöbb pályázat idén is a Színház- és Filmművészeti Egyetem, a Budapesti Metropolitan Egyetem és az Eötvös Loránd Tudományegyetem diplomásaitól érkezett, de voltak Edinburgh-ban, Kolozsváron, Londonban, Párizsban és Los Angelesben végzett fiatal magyar filmesek is a jelentkezők között.
Összesen 68 pályázat érkezett be a Nemzeti Filmintézethez, melyek közül a szakmai előzsűri – Bodzsár Márk rendező, forgatókönyvíró, Hartung Attila rendező, Iványi Petra producer, Pápai Zsolt filmtörténész, filmkritikus és Zurbó Dorottya dokumentumfilm rendező - 10 filmtervet választott ki. A kiválasztott projektek 2 millió forint értékű forgatókönyv-fejlesztési támogatásban részesülnek.
Az Inkubátor Program 2020 továbbjutói:
Breier Ádám: Lefkovicsék gyászolnak
Dudás Balázs: Krampusz
Hevér Dániel: Valami madarak
Holtai Gábor: Itt érzem magam otthon
Nagy Borbála: Nincs itt semmi látnivaló
Podhradská Lea: Apám lánya
Sós Bálint Dániel: Minden rendben
Szabó Szonja: Flóra
Szeleczki Rozália: Cicavízió
Tóth Gergely: Riviéra
A forgatókönyvek elkészítésére januártól 5 hónap áll az alkotók rendelkezésére. Május végén a döntősök prezentációs, azaz "pitch fórumon” mérettetnek meg a szakmai közönség előtt. A felkészülést a Filmintézet Fast Forward Programja keretében szervezett workshopok segítik. A 10 filmterv közül szakmai zsűri és a meghívott szakmai közönség (rendezők, producerek, kritikusok, filmes szakemberek) választja ki az 5 nyertes filmtervet.
A nyertes filmek gyártására pályázati úton a játékfilmeknél 100 millió, a dokumentumfilmeknél 30 millió forintig nyújthat támogatást az Inkubátor Program. A fiatal alkotóknak az NFI a filmkészítés során az anyagi mellett szakmai támogatást is nyújt.
A 2015-ben életre hívott Inkubátor Program keretében már 24 elsőfilmes csapat kapott támogatást, köztük Szilágyi Zsófia Egy nap című alkotása, melynek világpremierje a cannes-i fesztiválon volt és elnyerte a filmkritikusok nemzetközi szövetsége, a FIPRESCI rangos díját. Csuja László Virágvölgy című road movie-ját többek között a Karlovy Vary filmfesztiválon díjazták. Zurbó Dorottya Könnyű leckék című dokumentumfilmje a locarnói premierjét követően világszerte nagy siker volt.
Tavaly mutatták be Kárpáti György Mór a 48-as szabadságharc leverése után játszódó, Guerilla című történelmi drámáját és Hartung Attila FOMO – Megosztod, és uralkodsz című filmjét, mely az első magyar mozifilm volt kifejezetten a Z generációról, továbbá Nagy Zoltán Szép csendben című drámáját, mely egy ifjúsági zenekar kulisszái mögé engedett bepillantást.
Visky Ábel Mesék a zárkából című alkotását Észak-Amerika legjelentősebb dokumentumfilm fesztiválja, a torontói HotDocs mutatta be a nemzetközi közönségnek.
(Lead fotó: Szép csendben forgatás - Nagy Zoltán és a színészek fotó: Filmfabriq)