Büszke vagy rá, vagy nyomaszt, hogy a csaknem hárommilliárd forintos költségvetésű Kincsemmel te csináltad meg minden idők legdrágább magyar filmjét?

Az előkészületek alatt kicsit nyomasztott, de igazából nem rossz értelemben, csak éreztem annak a felelősségét, hogy ez egy nagy dolog és nagyok az elvárások. Most, hogy kész a film, és az első kritikák is megjelentek, inkább büszke vagyok már rá, mert azt hiszem, sikerült megfelelnünk az elvárásoknak. Tartottunk egy tesztvetítést, amikor a film még félkész állapotban volt, és 93%-os tetszési indexet ért el, ami állítólag fantasztikus eredmény.

Hány nézőre számítasz?

Nem tudok tippelni, megítélhetetlen, mert tény, hogy általában rosszul állunk, a magyar filmeket a magyar nézők még nem szeretik annyira. De szerintem az idei év sorsfordító lesz: annyi magyar film jön majd ki a mozikból, hogy nem lehet majd nem belebotlani, és szerintem sok színvonalas és közönségbarát film lesz köztük. Kell sok jó közönségfilm, és azok farvizén a művészfilmeket is meg lehet szerettetni a nézőkkel.

Gyabronka József, Kovács Lehel és Nagy Ervin (fotó: Szabó Adrienn)

Az utóbbi években nem mozgattak meg tömegeket a közönségfilmnek szánt magyar alkotások. Neked mint olyan filmek rendezőjének, amelyek valóban bevitték a közönséget a mozikba, mi a véleményed, mit kéne másképp csinálni?

Az biztos, hogy a magyar filmgyártás, vagy -művészet alapvetően sokkal több művészfilmet termel, mint közönségfilmet, a rendezők nagy része erre állt rá, az egyetemen is ez a vonal érvényesül. Kevesen próbálgatják a műfajokat, kevés közönségfilm készül, miközben Hollywoodból ömlenek be a különböző műfajú közönségfilmek, és a magyaroknak ezekkel kell versenyezniük. Tudom, hogy a Filmalapba is kevés ilyen forgatókönyv érkezik be, pedig, ha több készülne, talán könnyebben visszahozná a nézőket a mozikba.

Egyáltalán kell magyar közönségfilm, ha ilyen nehéz Hollywooddal versenyezni?

Én azt hiszem, hogy kell. Az emberek sok magyar közönségfilmben csalódtak, de azért a nézők nagyon szeretik a vígjátékokat és nagyon szeretik a saját színészeiket látni. Nem gondolom, hogy az amerikai vígjáték kielégít minden igényt, és nem kell saját. Minden nemzet megcsinálja a saját vígjátékait. Csak legyenek jók.

Pont tizenöt éve mutatták be az első nagyjátékfilmedet, a Valami Amerikát. Hogyan látod, jelentősen változtak azóta a nézői elvárások?

Nagy változást abban látok, hogy a fiatalok egy egészen új formanyelvet beszélnek, amit szerintem a fiatal rendezők éreznek inkább a magukénak. És vannak is ilyen szárnypróbálgatások, mint például a '#Sohavégetnemérős' vagy a 'Tékasztorik'. Amiben egyértelmű változás van, az a tempó. Olyan szinten felgyorsult, ahogyan az életünk is. Az internet, a közösségi média annyira befolyásolja a fiatalok gondolkodásmódját, ízlésvilágát, hogy ha ezzel nem tart lépést a filmművészet, akkor szerintem nem nagyon fogjuk tudni őket megszólítani.

Herendi Gábor és Nagy Ervin a 'Kincsem' forgatásán (Fotó: Szabó Adrienn)

Ezt szem előtt tartottad, amikor a 'Kincsem'-et csináltad?

Abszolút. A 'Kincsem'-nek persze vannak műfaji sajátosságai, ez egy kosztümös történelmi film, ami egyáltalán nem divatos manapság. Attól féltem, hogy erős prekoncepciók élnek a nézőkben a műfajjal szemben, amiket nekem kell valahogy lebontanom. Úgyhogy egy fordulatos, gyors filmet csináltunk, aminek a stílusát és képi világát próbáltuk nagyon 21. századivá tenni a kosztümössége ellenére is.

Az anakronisztikus elemeket is azért tettétek bele, hogy felfrissítsétek velük a filmet?

Ezek részben menet közben jöttek, de nem én találtam fel a spanyolviaszt, vannak ennek előképei, nagyon jó példa rá a Guy Ritchie-féle Sherlock Holmes. Én ezen a kitaposott úton mentem tovább. De nem akartam ezekkel feldíszíteni a filmet, mint egy karácsonyfát, próbáltam csínján bánni velük, hogy semmilyen szinten ne zökkentsenek ki a sztoriból.

Éveken át fejlesztettétek a forgatókönyvet Hegedűs Bálinttal. Miben változott ez alatt?

A főhősnek, a Nagy Ervin által alakított Blaskovichnak a karakterét kicsit „lepusztítottuk”. Az eredeti változatban jobb ember volt már a film elején is, mi részeges, csajozós, a gyertyát két végén égető figurát csináltunk belőle, ami dramaturgiailag indokolt, mert így nagyobb ívet tud bejárni a filmben: Kincsem és a hölgy szelídíti meg, és fordítva. De volt olyan változtatás is, aminek anyagi okai voltak, például kihúztunk egy csatajelenetet, mert nagyon sokba került volna, és még így sem tudtunk volna egy olyan szintű jelenettel előállni, mint amilyenek ma a hollywoodi filmekben láthatók. És ezt nem bocsátja meg a néző: a kicsit sárga, kicsit savanyú, de a miénk-elv nem működik a filmeknél.

Petrik Andrea és Nagy Ervin (Fotó: Szabó Adrienn)

Én pont ettől a jelenségtől féltem a lóversenyjeleneteknél, de kellemesen csalódtam, mert tényleg hatásosak voltak vizuálisan és dramaturgiailag is. Hogyan készültél ezekre? Lestél el más filmekből trükköket?

Igen. Létezik pár lovas film a világon, például a Seabiscuit, ami nálunk Vágta címmel ment, meg a Secretariat (A paripa címmel jelent meg nálunk DVD-n – a szerk.), meg Spielbergtől a Hadak útján. Ennek a háromnak egy amerikai werkgyűjtőtől megszereztem a werkfilmjeit – de amikor megnéztem őket, összeomlottam egy kicsit. A nehézség abban rejlik, hogy a lovak nyolcvannal futnak, és ha nem mennek teljes erőből, az nem mutat. Viszont a lóversenypálya mellett nincs beton, amin a kamera tudna gurulni, hanem azon a girbegurba füves területen kell nyolcvannal robogni egy autóval, ami szétrázza a kamerát. A Seabiscuitnél egy NASA által kifejlesztett giroszkópos fejet használtak ennek kiküszöbölésére, ami teljesen kiegyenlít minden rázkódást. Mint utóbb kiderült, ez azóta már elérhető Magyarországon is, de én ezt nem tudtam, és már azon gondolkoztam, mit írok a NASA-nak. A technika fejlődött azóta annyit, hogy ugyanazokat az eszközöket tudtuk használni, mint amikkel Amerikában dolgoztak, sőt, nekünk már jobb eszközök álltak rendelkezésünkre. Jobban benne tudtunk lenni a lóversenyekben a lovak között, mert vannak már olyan kisméretű, minőségi kamerák, amiket fel tudtunk szerelni speciális helyekre.

Szoktad hangsúlyozni, hogy fontosnak tartod a castingot. A két főszereplődnek, Nagy Ervinnek és Petrik Andreának is át kellett mennie a casting-folyamaton?

Igen, de a mai színészeknek ez már egyáltalán nem idegen. Van egy-két nagy öreg, aki nem érti, hogy miért kéne castingra jönnie, hiszen ismerem, és tudom, hogy mit tud, de ez azért nem így működik. Meg kell nézni, hogy az adott szerep jól áll-e a színésznek. Én hiszek a castingban, bármennyire is szerencsétlen szituáció, és senki sem szereti, én sem. Először a férfi főhőst akartuk megtalálni, aztán a nőit, és kettőjüknek együtt is működniük kellett. Több körön mentünk át, mire kikristályosodott, hogy Ervin tudja hozni azt a macsó, férfias figurát, akire szükség volt, és borzasztó jól érezte azt a színészi játékot is, amit elvártam: azt akartam, hogy semmiféle pátosz ne legyen benne annak ellenére, hogy a dialógok egy kicsit azt hoznák. Ugyanez volt Andival is, és szerencsére a kémia is rögtön működött köztük.

Nagy Ervin lóháton (Fotó: Szabó Adrienn)

Ha jól tudom, megkérted Nagy Ervint, hogy fogyjon le.

Mondtam neki, hogy ez nem játék, itt most nagyon jól kell kinézni. Ott volt a mérleg, és beleírtuk a szerződésébe, hogy a forgatás első napján tíz kilóval kevesebbet kell nyomnia. Végül túl is teljesítette, azt hiszem, 12 kilót fogyott, és ő volt a legboldogabb, mert tényleg nagyon jól néz ki a filmben, akkor is, amikor levetkőzik.

Mi volt a munka legnehezebb része?

A CGI, ami egy borzasztó komplex dolog, és még sosem használtam ilyen méretekben. Amikor a lóversenyen a tribün hatoda volt csak megépítve, de az egészet odaképzelve kellett komponálni, az emberes volt. Mindig volt bennem egy kis kétkedés, és szerencsétlen CGI supervisornak nagyon sokszor tettem fel a kérdést, hogy „te, ezt biztos meg tudjátok majd csinálni?”.

A költségvetésben is ez volt a legdrágább tétel?

Nem olcsó a CGI, de a díszlet és a jelmez még nagyobb részét tették ki a költségvetésnek, illetve a lovak. Versenylovat nem adnak oda forgatásra, ezért többségében már kiöregedett versenylovakat béreltünk. Körülbelül száz lóval dolgoztunk, mert állandóan cserélgetni kellett őket, mert hamar elfáradnak, egy lóval egyszerre csak másfél óráig tudtunk dolgozni.

A ló kapcsán megjelenő nemzeti büszkeség hangsúlyos elem a filmben, és nyilván nem véletlenül időzítettétek a premiert sem március 15-ére. Benned van nemzeti büszkeség?

Miért ne lenne? De nem magyarkodva. Úgy gondolom, a filmben annyira van benne a nemzeti büszkeség, amennyire ízlésesen benne kell lennie, hiszen Kincsem valóban a mai napig a világ leghíresebb, legeredményesebb lova, és szerintem ezt érdemes kidomborítani. De nem akartam ezt túltolni sem. Egész biztos vagyok benne, hogy lesz, akinek ez is sok lesz, és lesz, akinek pedig kevés.

Bujdosó Bori