Milyen érzések vannak benned az amerikai premierrel kapcsolatban?

Kicsit izgulok, mert késik a járatom, és az sem biztos, hogy odaérek a bemutatóra (nevet). Még előttem áll egy több mint tízórás repülőút. Egyébként pedig nagy megtiszteltetés, hogy az USA-ban mutathatjuk be először ezt a filmet: Amerikában sok olyan európai gyökerű ember él, akiknek családja hasonlóan érintett a világháború borzalmaiban, mint Magyarországon. Az európai premier a Berlinálén lesz, a magyarországi pedig csak ezek után következik majd áprilisban.

A történet 1945-ben játszódik, a helyszín pedig egy hegyaljai kis falu. Minek köszönhető a témaválasztásod?

Tíz éve foglalkoztat ez a történet, akkor olvastam el Szántó T. Gábor novelláját, ami a film alapjául szolgál. Nagyon érdekelt az államosítás és a kommunizmus beköszönte előtti, közvetlen a világháború utáni időszak, amikor egy pillanatra felsejlett a demokratikus átalakulás lehetősége. Akár még jóra is fordulhattak volna a dolgok. A fasizmusnak vége lett, de a kommunizmus még nem kezdődött el: a filmben ennek a pár évnek az atmoszféráját próbáltuk megragadni. Ez egy olyan időszaka a magyar történelemnek, ami nincs igazán túlreprezentálva sem az irodalomban, sem a filmeken. Mindenki inkább a II. világháborúval, vagy az ’50-es évek diktatúrájával foglalkozik, ezzel a köztes néhány évvel kevesebben. Egy olyan társadalmi tablót szerettem volna bemutatni, amiben megelevenedik Magyarországnak közvetlen a háború utáni világa.

'1945' (Szilágyi Lenke fotója)

Hogyan alakult a forgatókönyv?

Szántó T. Gábor novellája eredetileg egy tízoldalas történet, vele együtt, közösen építettünk fel először egy görög drámákra hasonlító dramaturgiát, ami tér-idő cselekményegységére épül. Új karaktereket hoztunk létre, megerősítettük szikár dialógusokkal, az évek során így tisztult forgatókönyvvé a szöveg. Én pont azt szerettem ebben a novellában, hogy a viszonylag rövid idő alatt játszódó cselekmény, – három-négy óra – dialógus nélküli szituációkat mutat be balladisztikus módon, ezt mindenképp meg akartuk tartani.

Az alkotók általában személyes módon is kötődnek a témájukhoz. Mi a te történeted?

Ez egy traumatikus időszak, amihez minden ember kötődik valamilyen szinten. Engem nem személyes, családi történet vezérelt, nekem ez most inkább egy fikció, nem olyan, mint a Moszkva tér volt. Ha a kötődésemről beszélek, akkor inkább azt tudnám elmondani, hogy mi az, ami megfogott benne. Szántó T. novellája egészen másképpen nyúlt az adott történelmi helyzethez, mint bármi, amit előtte olvastam. Az újrakezdés motívumára gondolok, arra, hogy a társadalomnak tovább kell lépnie egy traumából, el kell indulnia egy új úton, szembenézni a múlttal és belekezdeni egy normális életbe.

'1945' (Szilágyi Lenke fotója)

Mesélnél pár mondatban a forgatásról?

Fantasztikus stáb volt, viszonylag zökkenőmentes forgatással. Ragályi Elemér volt az operatőr, akivel először dolgoztam együtt, és akit nagyon tisztelek. Ismertem őt korábbról személyesen, mesteremként tekintek rá. Többek között azért is kértem fel őt, mert ötévesen átélte ezt az egészet, ott élt egy kis faluban. Az a személyes motívum, amiről az előbb beszéltünk, neki tényleg a valóságot jelenti. Nem csak arra emlékezett, milyen volt például egy korabeli focilabda, hanem arra az atmoszférára is, amiben akkor éltek az emberek a vidéki Magyarországon. Arról a nyárról van szó, amikor vége lett a háborúnak. Mi annak idején úgy tanultuk, hogy ez volt maga a felszabadulás, minden évben április 4-én meg is ünnepeltük.

A mostani fiatalok, a 15-20 évesek, hogyan tudnak kapcsolódni ehhez a témához a filmed által? Milyen fogadtatásra számítasz a részükről?

Azt szoktam mondani, hogy bízzunk a fiatalokban. Az 1945 nem feltétlenül a kamaszoknak szól, hanem az érettebb, árnyaltan gondolkodó közönségnek. Számukra valószínűbb, hogy átélhetőbb maga a film. Ezzel együtt szerintem a fiataloknak is könnyebben érthető lesz ez a kor a filmemből, mint mondjuk száraz tankönyvekből. Ez egy plasztikus dráma, ami reális élethelyzettel szembesíti a nézőket. A fesztivál meghívások alapján abban reménykedem, hogy elég sok embert fog megszólítani és megérinteni. Bízom benne, hogy a magyar közönség is megérett ennek a korszaknak a kritikai értelmezésére. Ebben a megközelítésben még nem mutatták meg a történelemnek ezt a pillanatát.

Gurubi Ágnes